A Hajós utca macskaköves útján pont olyan Szilas Rita divattervező boltjának kirakatára bukkanni, mint a londoni King’s Cross pályaudvaron átsétálni a 9 és 3/4. vágányhoz: varázslatos.
A kirakat tele van izgalmasabbnál izgalmasabb darabokkal, nem győzöm kapkodni a fejem: tacskó formájú táska, papucsállatkák, Budapest egy szoknyán, pólók a szívultrahang képével. Szilasi Rita pedig a megérkezésünktől kezdve pezseg: székre áll, leszedi a tárgyakat, mutogatja, biztat, hogy nézzek csak meg mindent, ami érdekel. Térül-fordul, és megállás nélkül beszél.
Lassan kezdem magam úgy érezni, mintha Willy Wonka csokigyárában járnék, a szó legjobb értelmében. Itt van minden: csipetnyi szürrealizmus, kicsi bizarrság, nagy csipet gyerekkor, némi álommal, művészettel és társadalomkritikával megszórva.
Úgy tudom, jogászként kezdtél…
Igen, jogászként végeztem, lediplomáztam, aztán otthagytam azt a pályát, és váltottam. Úgy éreztem, hogy a divattervezés az, ami nekem való, abban merültem el és teljesedtem ki. Hobbiként indult, aztán bolttá nőtte ki magát, olyannyira, hogy Dubajba is szállítok megrendelésre.
Kipróbáltam sok mindent: ruhát terveztem, táskákat terveztem, filmben (Argo 2 – a szerk.) működtem közre. Rengeteg projektem volt, amiben kipróbáltam magam, most pedig már a joggal is szeretnék foglalkozni, mert úgy látom, van átfedés eközött és a divattervezés között.
Velem is előfordult már, hogy lemásolták azt, amit készítettem, így ügyvédként úgy gondolom, nemcsak magamnak tudok segíteni, ha szerzői jogról van szó, hanem más divattervezőknek is.
Elég extrém darabokat készítesz, mennyire van erre igény?
Nehéz megmondani, mert változó a vevőkör: 25 éves kortól a nyugdíjaskorig vásárolnak nálam, hiszen elég nagy, széles a választék. Az írógépes táskát az idősebbek is nagyon viszik, az extrémebb darabokat inkább a külföldiek kapkodják el. Tudod, én azt veszem észre, hogy a magyarok imádják nézegetni az extrémebb darabokat az újságokban, felkiáltanak, hogy „hű, ez milyen jó!”, de nem veszik meg, és nem hordják olyan bátran, mint a külföldiek. Még mindig magabiztosabbak akkor, ha úgy öltöznek, mint a többség, de már sokkal merészebbek, mint pár éve.
Muszáj megkérdeznem, hogy a papucsállatkás kollekciódat mennyire vitték.
Elkapkodták, főleg a külföldiek. Szinte már csak pár darab van belőle, az egy 2015-ös őszi kollekció volt. Magam sem számítottam rá, hogy úgy viszik majd, mint a cukrot, ez egy olyan ötlet volt, amit azért terveztem meg, mert imádom a papucsállatkákat.
A papucsállatka szerintem az egyik legszebb teremtmény a világon, még mindig emlékszem, mikor biológiaórán belenéztem a mikroszkópba, és először megláttam. Szerintem úgy néz ki, mint egy drágakő, csodálatos.
Úgy tűnik, minden darabod mögött van egy történet. A kaméleonos táskáé például mi?
Vicces, mert éppen most szeretnék újra egy kaméleont. Úgy 20 éves koromban volt egy sisakos kaméleonom, és mikor összeköltöztünk az akkori pasimmal, egy ideig anyukám gondozta. Nem voltam elég körültekintő, így kalciumhiányos lett, nagyon legyengült. A doki azt mondta, hogy helyre fog jönni, de egy szerencsétlen baleset folytán elpusztult. Annyira rosszul éreztem magam miatta, hogy a magam megnyugtatására és az ő emlékére csináltam egy kaméleonos táskát.
Honnan inspirálódsz?
Mindig máshonnan. Ami megtetszik, és megragad a fejemben, azt megtervezem, és megkeresem hozzá azokat, akikkel együtt tudunk dolgozni. Az írógépes táskát például ritkán lehet kapni, mert nehéz olyan írógépet találni, ami már tényleg menthetetlen, és fel lehet használni a gombjait, hiszen egy remek régiséget nem fogok szétszedni.
A Budapest kollekciót például azért készítettem, mert elegem volt abból, hogy Magyarországot csak a matyó hímzéssel jelenítik meg. Így kerültek a város különböző részletei szoknyákra, és így készült a balatonos táska is.
A bubis esőkabát pedig abból a gyerekkori emlékből inspirálódott, hogy imádtam pukkantgatni a bubis fóliát, és ezzel a legtöbb ember így van. Gondoltam, tök jó anyag ahhoz, hogy kabát is, táska is készüljön belőle.
Más esetben is inspirált már anyag, például a fa, abból is hordozható táskát készítettem, azt is sokan viszik, pedig nem gondoltam volna.
Mi a legújabb projekted?
Most Somogyi Réka festővel hoztunk össze egy kapszulakollekciót. Imádom Réka képeit, és úgy gondoltam, menő lenne, ha festmények köszönnének vissza a ruhákról. Réka képei mögött rengeteg mondanivaló van. A kék, felhős ruha például a rizikót jelképezi, ahogyan lavírozunk a dolgok között, és bárhogyan, bármikor leeshetünk. A puzzle a szerelmet jelképezi, de a legmegosztóbb a Szűz Máriá-s lett talán, amelyik úgy lett a ruhára nyomtatva, hogy a feje helyére a ruha viselője kerül. Az biztos, hogy ezek a darabok hatással lesznek a viselőikre.
Mi a legfontosabb számodra a tervezésben?
A legfontosabb, hogy önazonos maradjak. Persze igyekszem úgy tervezni, hogy minél eladhatóbb legyen, de sokkal fontosabb az, hogy tetsszen az, amit készítek. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy olyan tárgyakat, ruhákat tervezhetek, ami én vagyok, és nem kell feladnom az egyéniségem azért, hogy el is vigyék, amit kiteszek a kirakatba. Épp ezért én évente csak 2 kollekciót tervezek, hagyom érni magamban a benyomásokat, képeket, érzéseket.
Ha az ember nem tud valamit megmagyarázni, akkor kezdi el emlegetni a sorsot, a szerencsét, vagy végső esetben a véletleneket.
