Folklorisztikus geg – így utal az MTVA arra a nem kicsit felkavaró jelenetre, aminek során egy férfi – a betyár – ostorral veri áldozatát – egy nőt –, hogy azzal a Tihanyi Levendula Fesztivált reklámozza. Miért teszünk úgy, mintha az erőszakos jelenetek egyből ártatlan játékká válnának, csak mert a „hagyomány” felelevenítésenként ábrázoljuk azokat?
„Ott marad, nem mozog, mert adok én neki! A kutya fáját, így neveljük mi az asszonyt! Nem főzött vacsorát? Adok én neki! Így neveli a betyár az asszonyt! Így kell ezt csinálni” – mondja a betyár viccesen, mire áldozata tréfálkozva jajgat. A családon belüli erőszakot a jóember kommentálja is: „Emberek, az ilyen nőt meg köll becsülni, okvetlen, mert bírja a verést, ebből jó asszony lesz!”
Aztán elhangzik a végső konklúzió is: „Sose gondoltam volna, hogy a tihanyi Belső-tónál, a Tihanyi Levendula Fesztiválon fognak jól elnáspángolni karikás ostorral, egy vén betyár, de hát ez is megtörtént, merthogy itt a Nyár 2016!-ban bármi megtörténhet!” – igen, jól olvastátok, ez a mottója a színes programkavalkádnak a Balatonnál, ilyen ma egy humoros reklám Magyarországon, a köztévén.
Miközben gyerekorvosok simán leönthetik savval az exük nemi szervét, bármikor megbotolhat egy asszony vak komondorokban, az ország köztiszteletben álló sportikonjáról kiderül, hogy több nőt is megerőszakolt, és épp a hétvégén tartottak felvonulást azok, akik a családon belüli erőszak áldozatairól emlékeztek meg Seres Barbara kisfiának tragédiája kapcsán.
A kis Ádámot az apja hat hónapos korában dobta ki az ablakon, és most lenne kétéves. Ugye értitek, miért nem vicces asszonyveréssel poénkodni akkor, amikor minden ötödik nő élt már olyan kapcsolatban, ahol bántalmazták, és ennek gyerekeik is áldozatául estek?
A nemzeti folklór részeként ábrázolni az erőszak bármilyen formáját elképesztően veszélyes dolog, hiszen így nemcsak legitimáljuk, ami történik, hanem romanticizáljuk is.
Gondoljunk csak bele: Afrika számos országában természetes, hogy a nők nemi szervét megcsonkítják, hogy ne élvezzék a szexet, és egy életen át hűségesek maradjanak urukhoz és parancsolójukhoz, aki korlátlanul rendelkezhet életük fölött. „Ó, hát ez a hagyomány, nincs mit tenni ellene, maguk a nők is akarják ezt az egészet, a gazdag családok orvossal végeztetik el a beavatkozást, ez az egész hozzátartozik a kultúrájukhoz” – halljuk gyakran érvként, hogy miért nem érdemes behatóan foglalkozni a problémával.
Hasonló megközelítésbe ütközünk akkor is, amikor mélyszegénységben élő indiai családok kényszerházasságba üldözik kiskorú lányaikat, vagy amikor egy gazdag thaiföldi férfi simán vehet magának kislányt szexrabszolgaként, ha névlegesen feleségül veszi, aztán elválik tőle. És persze a házasságtörő – sőt nem ritkán erőszakon átesett – nők megkövezése is sokak szerint „hagyomány”, amit – mint egyfajta etnikai színt a világban – tiszteletben kell tartanunk innen, a messzi Nyugatról is..
Nos, kedves barátaim, ez bizony egyáltalán nem így van.
Az erőszak – még ha játékból ábrázoljuk is – soha nem a nemzeti folklór része: semmilyen nemzeti hagyomány, illetve vallás nem jogosít fel senkit arra, hogy az emberi jogok egyetemes nyilatkozatával szembemenő módon bárkit is megszégyenítsen, megalázzon, bántalmazzon, illetve azt sugallja, hogy erre bármilyen jogcím is alkalmas lehet.
Az ENSZ által a második világháború után elfogadott nyilatkozat szerint a kulturális sokféleség kizárólag akkor érdemel védelmet, ha az alapvető emberi jogokkal nem megy szembe. Ugyanezt sokkal egyszerűbben egy barátnőm a következőképp fogalmazta meg: „a hagyomány az, hogy csilivel vagy erős paprikával készül-e egy nemzeti eledel, az erőszak azonban nem hagyomány, hanem… erőszak”.
Az erőszakot persze nagyok és a hatalmasok szeretik nemzeti, esetleg vallási köntösbe öltöztetni, hogy fenntarthassák az áldatlan, számukra azonban kedvező állapotokat, de ettől még jobb, ha tudjuk: a nőverés nem vicces, és nem tradíció, hanem sokak számára a zord valóság. Egy köztévének az volna a feladata, hogy minden létező módon elhatárolódjon az ilyen típusú erőszaktól, nem pedig az, hogy játékos népszokásként legitimálja és üdvözölje azt.