Egyéb kategória

„Egyik anya sem jobb vagy rosszabb, mint a másik” – Séllei Lilla, a VOUS ügyeletes anyukája mesélt

Júniusban ünnepelünk: 1 éves a VOUS! Ebből az alkalomból meglepetés-interjúsorozattal készültünk, amelyben végre mi, VOUS-lányok is elárulunk magunkról ezt-azt. A karácsonyi ajándékozások mintájára mindannyiunk neve felkerült egy cetlire, és mindannyian húztunk valakit, akivel kicsit elbeszélgettünk

vous - 2016.06.22.
„Egyik anya sem jobb vagy rosszabb, mint a másik” – Séllei Lilla, a VOUS ügyeletes anyukája mesélt

Talán az én nevemmel még nem sokat találkoztatok a cikkek között, és ez nem is véletlen, hiszen nem újságíróként dolgozom a VOUS csapatában. Így már önmagában izgalmas feladat volt számomra, hogy interjút készítsek. „Húzottam” pedig az oldal „ügyeletes anyukája”, Séllei Lilla volt, akivel bár több közös dolog van bennünk – ugyanott dolgozunk és anyák vagyunk mindketten –, mégis alig ismerjük egymást. Ennek fényében pedig a rövid beszélgetés alatt megpróbáltam minél többet megtudni róla.

Nagyon sok dolog érdekel, sok mindennel foglalkozol – milyen gyerekből lesz ilyen széleskörű érdeklődéssel rendelkező felnőtt?

A harmadik szülinapomra lila színű lambadaszoknyát kértem (már akkor nagyon tudatos voltam öltözködés terén), mivel anyukám sehol sem kapott, varrt egyet. A divat ösztönösen jött, de a varrás szeretete ekkor, kicsi koromban ivódott belém. Nagyon hangos és pörgős családból származom, nálunk soha senki nem ült, ül karba tett kézzel a kanapén – a génjeimben van a pörgés.

Anyukámmal 1995-ben

Anyukámmal 1995-ben
Forrás:
Séllei Lilla

Mikor, hogyan és miért lettél blogger, újságíró? Tervezted, vagy egyszer csak azt vetted észre, hogy van egy szuper blogod?

Kamaszkorom óta imádom a táskákat, de a világ összes zsebpénze nem lett volna elég, hogy újabb táskákat vegyek, ezért kezdtem el varrni őket. Először magamnak, aztán mikor túl sok volt, akkor a barátnőimnek. Később a főiskola alatt volt egy programozó pasim, aki csinált egy weboldalt a táskáimnak, de azt mondta, legyen írásos tartalom a keresőoptimalizálás miatt, így lett divatblog is. A gimiben magyar szakos voltam, a barátnőimmel már általánosban családi hírlapot szerkesztettünk, szóval a varrás és a divat mellett az írás is mindig közel állt hozzám. Megszületett a divatblog, amiből aztán az első melóm is lett: egy online portál divatszerkesztője lettem. A húszas éveim elején, el se hittem. A fotózás pedig mindig érdekelt, kereső nőként pedig vehettem egy tükörreflexes gépet, ennek már 8 éve, azóta autodidakta módon képzem magam.

Az első gyerekem megszületéséig végig belsős munkatársként dolgoztam, divatról, designról és lakberendezésről írtam egy cégen belül több oldalnak. Aztán mikor anya lettem, szabadúszóra váltottam, dolgoztam online-ban és printben is, sokféle feladatba belekóstoltam. A gyerekek előtt indítottam be a csirek blogot, de igazán a gyerekek alatt vett nagy lendületet, mert kellett a gyereknevelés és a meló mellett egy hobbiprojekt. 

sellei lilla szerzofoto

Lilla VOUS-élményei

2015 nyara óta a csapat tagja

A kedvenc saját cikke a Bora baba gardróbja sorozat, mert: „az elkészítéskor a lányommal kell együtt dolgoznom, és cukibbnál cukibb, divatos szetteket állíthatok neki össze!”

Eddigi legnehezebb feladata a VOUS-nál: „Mindig nehéz, ha család és gyerekek témában írok, hogy benne legyen a személyes élmény, meglátás, tapasztalat, de mégse adjam ki teljesen a családi életünket.” 

Eddigi legnagyobb VOUS-élménye: „A karácsonyi buli. Szeptemberben született Bora baba, és az volt az első, esti kimenőm egyedül!”

Gyerek mellett dolgozni nem könnyű… Sok anyuka küzd ezzel, sokszor még a házimunkát elvégezni sem egyszerű, te pedig több projektet, feladatot is viszel egyszerre a háztartás és a gyerekek mellett. Van valami titkod, szabályod, ami alapján jól, könnyen szabályozható, mikor dolgozol és mikor foglalkozol a gyerekekkel?

Bálint már óvodás, Bora pedig még kicsi és sokat alszik, most viszonylag könnyű menedzselni a dolgokat. A telefonfüggő cikkben írtam, hogy sokat dolgozom telefonról, nem mindig a leghatékonyabb, de legalább a reakcióidő gyors.
 
Emellett nekem sokat segít a hordozás is. Nem véletlenül lettem a Liliputi nagykövete, hiszen a gyakorlatban látom és megélem, hogy a gyerek szeretet- és testkontaktus igényét milyen könnyű kielégíteni a hordozással, ettől mennyivel kiegyensúlyozottabbak, mi pedig nemcsak egy boldog babát, hanem bónuszként kapunk két szabad kezet is.

Az egyik hordozni divatos kampányhoz készült fotó rólunk

Az egyik hordozni divatos kampányhoz készült fotó rólunk
Forrás:
Séllei Lilla

Sokszor varrok hátibabával vagy éppen porszívózok, így a házimunkát könnyebb letudni. A cikkekhez viszont fontos, hogy 15 percnél többet tudjak agyalni zavartalanul, erre pedig éjjel van lehetőségem, így mikor a kölykök alszanak, akkor futnak az ujjaim a klaviatúrán. Az alvásigényem nagyobb lenne, ezért sokszor vagyok az éjjeli műszaktól nyűgös és ingerlékeny, ezen változtatnom kellene, de mindig az van bennem, hogy már csak azt a másfél évet kell kibírni, míg Bora baba elkezdi a bölcsit, utána tudok majd nappal dolgozni.
 

Objektum doboz

Mi a szívedhez legközelebb álló téma mostanában?

Az anyaság, hiszen ebben élem a mindennapjaimat, ezen belül pedig azok a cikkek, amik ledöntik a sztereotípiákat, megmutatják, hogy az anyák ezerfélék, és egyik se jobb vagy rosszabb, mint a másik.

Forrás:
Séllei Lilla
Ajánlott cikkek