Júniusban ünnepelünk: 1 éves a VOUS! Ebből az alkalomból meglepetés-interjúsorozattal készültünk, amelyben végre mi, VOUS-lányok is elárulunk magunkról ezt-azt. A karácsonyi ajándékozások mintájára mindannyiunk neve felkerült egy cetlire, és mindannyian húztunk valakit, akivel kicsit elbeszélgettünk.
Andival a kezdetek óta dolgozunk együtt a VOUS-nál, ő szerzőként, én fotósként és képszerkesztőként, ezért jó ötletnek tűnt, hogy kicsit megcsavarjam az interjút, és néhány kérdésemet képekhez kötve tegyem fel neki.
Kezdésképpen mutass nekem egy olyan kedvenc fotót, amit te készítettél és mondj róla pár szót!
Ezt a bogaras képet azért szeretem, mert úgy jó, ahogy van, plusz gyönyörű „ruhája” van a bogárnak, szeretnék úgy kinézni. A kép a füzéri várhoz menet készült, és sokat kellett kattintgatnom, mire sikerült fókuszba kapni a bogarat, mivel folyton mászkált. Egyébként ez a képernyőn a háttérképem is.
Hogyan kerültél a VOUS-hoz?
Eredetileg gyakornoki munkára jelentkeztem, hogy kicsit kitanuljam a közösségi média csínját-bínját. Gondoltam, nyáron nincsen suli, jó lenne valamit csinálni, és ez tetszett, ráadásul közel volt a helyszín a lakásomhoz is, én meg utálok melegben sokat sétálni, békávézni meg pláne.
Aztán az állásinterjún kiderült, írogatok is, írtam egy próbacikket, majd azon kaptam magam, hogy a főszerkesztőnkkel, Eszterrel beszélgetek pár nappal később. Az elején nem hittem el, és nem is értettem, mi történik, akkor már rég lemondtam arról, hogy hallássérültként újságíróként fogok dolgozni. Aztán minél több időt töltöttem itt, annál jobban éreztem, hogy jó helyen vagyok, és ma, és minden nap irtó szerencsésnek érzem magam, hogy ide írhatok, és VOUS-lány lehetek.
Mit élvezel a legjobban az újságírásban?
Azt, hogy Eszter hagy kibontakozni. Nincs merevség, érzem, hogy lehetnek ötleteim, érzem, hogy haladok, és leírhatom azt, ami bennem van. Az írás a legfőbb eszközöm, és tök jó, hogy a szépirodalmi stílust is belevihetem, tehát mások bőrébe bújva – legyen az egy elveszett csomag a Keletiben – is írhatok egy-egy anyagot.
Szeretek más embereket is megismerni az interjúkon keresztül, és bemutatni olyan élettörténeteket, amit én is elképesztőnek tartok, vagy megérint, valamint olyan témákhoz nyúlni, ami már mondjuk régóta vágyam volt. Plusz, itt mindig lehet fejlődni, mivel folyamatos visszacsatolás van, ami szerintem nagyon fontos. Ha kérdéseid vannak, akkor kapsz válaszokat.
Andi VOUS-élményei
Mikor csatlakoztál a VOUS-hoz?
A kezdetekkor. Így én is pont egyéves VOUS-lány vagyok, mint a magazin.
Melyik volt a kedvenc anyagod?
„Hall helyettem, ha kell. Seggbe rúg, ha kell” – Szerelem egy hallássérült és egy halló között
Mi a munkaköröd legnehezebb része?
Nem éreztem, hogy lenne olyan feladat, ami nehéz lenne. Egyedül maximum az okozott nehézséget, ha sok mindent csináltam egyszerre, a VOUS-n kívül is, és ha el voltam havazódva, akkor nehezebb volt tartani a határidőket, feladatokkal időben érkezni minden téren, a suliban is. De ezek nyilván átmeneti időszakok voltak, és még ekkor is a VOUS egy mankó volt, ahol fel tudtam lélegezni.
Mi a legjobb élményed itt a VOUS-nál?
A bogárevést imádtam. Jó érzés volt túllépni magamon, és egy ilyen hátborzongató dolgot megtenni, miközben arra gondoltam, hogy nem vagyok rá képes. Ha elakadok, ha szomorú vagyok, mindig megnézem azt a videót, mert jobb kedvem lesz tőle, és erőt ad.
Melyik az a VOUS-cikk, amit a legjobban szeretsz és nem te írtad?
Először is, szerzői megnevezés nélkül, szeretem a divatról szóló anyagokat, mivel abból eléggé analfabéta vagyok, és tájékozatlan. Viszont amióta olvasom őket, azóta beszippantott ez a világ, és furcsa, hogy a ruhákra sem szimplán ruhadarabként tekintek, hanem keresgélek például a magyar tervezők munkái között. Ezt sosem gondoltam volna magamról pár éve.
Ha konkrét cikket kell mondanom, akkor a kedvencem a Fellebben a fátyol – a VOUS-lányoknak is akad takargatnivalója. Csapatmunka volt, és szerintem nagyon minőségi, nagyon közeli, és nagyon őszinte lett, mindenki belerakta a lelkét, ráadásul egy fontos témát karoltunk fel.
Végül mutass nekem három, a szívedhez közelálló fotót!
Al Magnus képeit nagyon szeretem, egy kedvencet mutatok tőle. Mivel rajongok a szürreális képekért, így nem csoda, hogy belopta magát a szívembe. A szürreális dolgok arra emlékeztetnek, hogy bármi megtörténhet. Így nézve olyan könnyű feljutni a csillagokra, nem?
Én lőttem a macskás fotót, és először tökre tetszett, hogy elkaptam a macsekot, aztán rájöttem, hogy azért tetszik annyira, mert valószínűleg én is pont ilyen vagyok, amikor elkapnak a dugicsokival.
Kép a kaméleonunkról, mikor hozzánk került. Imádom, és megvédeném mindentől. Hihetetlen, hogy már kifejlett példánnyá vált.
Ha az ember nem tud valamit megmagyarázni, akkor kezdi el emlegetni a sorsot, a szerencsét, vagy végső esetben a véletleneket.
