„Nem értem, miért van szükség egész testet elfedő öltözékre, pláne egy női napon, amikor nincsenek is férfiak a közelben. Az uszodát közpénzből üzemeltetjük, ebbe nem fér bele az, hogy egyes vallások képviselőinek külön engedményeket tegyünk. Ez egyrészt zavarja a többi látogatót, másrészt pedig hátráltatja az integrációt és a kölcsönös megértést” – fogalmazott Heinz Kieschle, Neutraubling polgármestere.

Az uszodában a történteket követően életbe lépett egy rendelet, miszerint:

A fiatal muszlim nő, akiről nem tudjuk, hogy tősgyökeres német család sarja vagy éppen bevándorló-e, a döntést elfogadta, azóta nem tért vissza az uszodába, az eset kapcsán azonban sokan – vallástól függetlenül – kiálltak mellette.

Az alapfelvetés természetesen az, hogy mindenkinek joga van olyan öltözékben sportolni, amilyenben szeretne, amíg ez nem veszélyes vagy zavaró a többi vendégre nézve. A szegecses, szúrós, ragadós, büdös öltözékeket ez például kizárja, de ugyanígy a teljes meztelenséget is tiltja, hiszen nem nudistastrandról van szó, ahol minden látogató fel van készülve az ezzel kapcsolatos kihívásokra. A karokat, a lábakat és a hajat teljesen elfedő sportöltözék azonban senkire nézve sem veszélyes és senkit nem zavar, ezért a burkini betiltása egyszerű iszlamofóbia, s mint olyan, inkább destruktív, mint építő jellegű intézkedés.

Forrás:

istock

Ahhoz, hogy a polgármester úr érveinek abszurditását megértsük, fontos tisztázni néhány fontos dolgot:

1-es tévhit: A fátyol az elnyomás jele: minden nőt kényszerítenek arra, hogy a testét elfedje.

Természetesen nem vitatkozunk, világszerte nők tömegei élnek elnyomásban, akiknek esélyük sincs arra, hogy úgy öltözzenek, ahogy szeretnének: apjuk, férjük, családjuk és – Szaúd-Arábiában például – a helyi hatóságok döntenek erről. Fontos azonban tudni, hogy rengeteg nő – az európai kultúrában és Indonéziában, Malajziában, Indiában is – szabad akaratából választja az iszlámot, s ugyanígy a Korán által előírt szerény öltözéket, az ún. hidzsábot is. Ennek része nemcsak a hajat elfedő kendő, hanem a karokat és lábakat takaró ruha is: a burkini.

Ezek a nők nem kényszerből választják testük elfedését, hanem ez számukra egyfajta feminista állásfoglalás:

Számukra felszabadító érzés az, hogy úgy tudnak végigmenni az utcán, hogy senki sem fütyül vagy cicceg utánuk, és szépségüket csak az arra érdemesnek mutatják meg, amikor ők jónak látják. Ez egyébként a többi nőt, a családtagokat és a férjet jelenti.

2-es tévhit: Az arcot elfedő öltözék is a vallási előírás része.

Az iszlám ruhadarabnak több szintje is van: az egyszerű, hétköznapi vallási előírás a hidzsábról szól, ami a hajat elfedő kendőt és a szerény, karokat és lábakat, illetve testvonalat rejtő ruházatot egyaránt jelenti. A nő bátran viselhet – a vallási előírás szerint legalábbis – hétköznapi ruházatot, ami ezeknek a kritériumoknak megfelel, de húzhat például abaját vagy dzsebellát is, ami már kimondottan keleti viselet, és mindent fed.

Nikábnak nevezik az arcot takaró, csupán a szemeket láttatni engedő fejfedőt, és burkának azt, amikor – gondoljunk Afganisztánra – csak egy rácsos kis fátyol mögül nézhet ki a sátornyi anyag alá rejtett nő. A nyugati iszlám jogtudósok a Korán és a hadithok – prófétáról szóló adomák – hosszas tanulmányozása alapján egyértelműen kijelentették, hogy a nikáb és a burka nem vallási előírás, s mint olyan, szükségtelen áldozat. Sok nőt a harmadik világbéli muszlim területeken mégis kényszerítenek ezeknek viselésére, jó néhány nyugati nő pedig szintén ezt az utat választja, hogy megvédje magát a hétköznapi szexizmustól. Terrorveszély szempontjából leginkább a nikáb és a burka kerül említésre, mivel így nem látható a közterületen és középületben megjelenő ember arca, s így nem igazán azonosítható: ez jogos félelem, azonban az iszlám ezt az öltözéket nem is várja el a nőktől.

3-as tévhit: Minden muszlim terrorista, esetleg bevándorló vagy idegen származású.

Veszélyes felfogás ez, hiszen az iszlám másfél milliárd ember vallása, s mint olyan, nyilván abszurd gondolat, hogy mindegyikük terrorista lenne. A szélsőséges csoportok alapján megítélni egy teljes közösséget olyan, mintha a Ku-Klux-Klan vagy a nácik alapján helyeznénk el világunkban a kereszténységet – természetesen az is durva csúsztatás volna, és az iszlám terrorvallásként történő feltüntetése is az. A muszlim jogtudósok többsége szerint a dzsihád belső harc az ember régi, anyagi természete és új, istenfélő karaktere között, nem pedig a más hitűek kiirtásáról szól. A világ muszlim szervezetei sorra határolódnak el a magukat Iszlám Államnak nevező szélsőséges terrorszervezettől.

Sok európai, amerikai és ausztrál nő – és persze férfi – tér át iszlám hitre, én magam több született magyar muszlimot is ismerek. Ők az iszlámra a kereszténység egy tisztább válfajaként tekintenek, és főként azért ezt a vallást választották, mert Jézus Krisztusra prófétaként, nem pedig megváltóként tekintenek.

4-es tévhit: Csak a muszlim nők öltöznek az átlagosnál visszafogottabban.

Amikor burkiniről és hidzsábról – meg a többi, fentebb említett öltözékről – beszélünk, természetesen rögtön a muszlim nők ugranak be először. Tudni kell azonban, hogy vallási előírások egyrészt a muszlim férfiak öltözködését is kötik, másrészt pedig nem csupán a muszlim nők azok, akik – a kulturális hátterüktől függetlenül – szerényen és visszafogottan öltözködnek a vallásuk miatt.

Az ortodox zsidó nők számára szintén előírás a hajuk elfedése: a gazdag közösségekben kitűnő parókákat választanak e célból a nők, a szegények pedig kendővel rejtik el a hajukat – gondoljatok csak a Hegedűs a háztetőn című filmre. Mivel ez az előírás a Tóra – vagyis Mózes öt könyvének – 613 parancsolatára épül, sok keresztény közösség szerint a keresztény nőket is érinti: ők ezért szerényebben, visszafogottan öltözködnek, kerülik a kihívó ruhadarabokat. A hajat elfedő kendő vagy fejfedő csak néhány kisebb keresztény közösségnél, például az amisoknál él még, a Szentírásra hivatkozva.

Összességében véve tehát elmondhatjuk, hogy egy vallás szent írásának egyik törvényét követni önmagában véve egyáltalán nem veszélyes a teljes társadalomra nézve. Senki személyiségi joga nem sérül, ha egy nő elfedi a karját, a lábát és a haját az uszodában, ő maga viszont igenis kirekesztve érezheti magát, ha nem dönthet szabadon arról, hogy mennyit mutat meg a testéből a legális keretek között, a jó ízlés és a biztonságos azonosíthatóság határain belül.