Egyéb kategória

„Ez nekem kínai!” – Avagy hogyan értsük meg az asztrológiát?

Az asztrológia egy külön nyelv – olvasni és értelmezni az emberi sorsot, megérteni a lélekben vagy a világban lezajló folyamatokat azonban nem annyira kínai, ha elmélyedünk a szimbólumok világában. Ahogyan egy nyelvben is vannak szavak, amiket meg kell tanulni, úgy az asztrológiában is vannak analógiák, amiket meg kell ismerni, hogy úgymond szókincsre tegyünk szert.
vous - 2016.05.30.
„Ez nekem kínai!” – Avagy hogyan értsük meg az asztrológiát?

Az asztrológia „szókincse” a 12 állatövből, a 12 házból, a 10 planétából, a 4 elemből, az 5 fő fényszögből és 2 tengelyből áll – nagyjából ennyi szimbólum egyidejű használatára és megértésére kell szert tennie annak, aki az asztrológia nyelvén szeretne megszólalni.

A hétvégi kétnapos kezdő sorselemző workshopomon találóan fogalmazott az egyik résztvevő: „Úgy érzem magam, mint aki elkezdett nyelvet tanulni, és nagyon frusztrál, hogy ugyan már kérdéseket fel tudok tenni, meg tudom kérdezni, hogy te hogy vagy, de a kapott válaszokat még nem értem.”

A „basic level” szintre nagyjából mindenki nagyon hamar eljut, és a „te milyen csillagjegyben születtél?” kérdéssel valószínűleg ez ki is merül. Viszont megspórolhatunk vele egy-két felesleges kört a „mondanál magadról valamit, hogy képbe kerüljek?”-féle ismerkedés esetlegesen feszült, zavarba ejtő helyzeteiben.

Voltaképpen abban az egy szóban, hogy Kos – amit mondjuk az illető mondott – több információt közölt, mint amennyit esetleg megtudnánk róla fél óra vagy fél év alatt. Vagyis hogy a Kos türelmetlen, mindent most azonnal akar fénysebességgel, nem túl kitartó, heves és lényegretörő.

Az asztrológia egy nagyon jól felépített szimbólumrendszer, amely mögött, ha megértjük a szemléletet –„nyelvtani szabályokat” –, igazán kerek egész mondatokat és válaszokat kaphatunk.

12 jegy – 12 viselkedési forma

A 12 állatöv által szimbolizált viselkedési, ösztönös magatartásminták mindenkiben ott vannak, velünk született adottságok. Egyikhez-másikhoz jobban hozzá vagyunk hangolódva, gyakrabban alkalmazzuk, míg némelyeket ritkábban vagy kevesebb sikerrel.

Lássuk a legjellemzőbb viselkedési formákat!

A Kos kezdeményez és elkezd,

a Bika begyűjt és megőriz,

az Ikrek tájékoztat és közvetít,

a Rák ráérez és elfogad,

az Oroszlán teremt és uralkodik,

a Szűz rendszerez és alkalmaz,

a Mérleg felbecsül és egyensúlyoz,

a Skorpió átalakít és megváltoztat,

a Nyilas lelkesedik és lelkesít,

a Bak összpontosít és célra törekszik,

a Vízöntő tervez és intézkedik,

a Halak abbahagy és eltűnik.

Ezeket a tulajdonságokat mindannyian kölcsönvesszük a megfelelő időpillanatban, amikor a szükségleteink jeleznek. Amikor kezdeményezünk, elkezdünk valamit, akkor „kölcsönvesszük” a Kos tulajdonságait, amikor valamilyen begyűjtő vagy birtokló jellegű tevékenységben vagyunk, akkor a Bikáéit, amikor beszélgetünk, tapasztalatot cserélünk, akkor az Ikrekéit, és így tovább.

Vegyünk példának egy üzleti tárgyalást. Elindulok a tárgyalásra, majd megérkezem (Kos), kényelmesen helyet foglalok, esetleg iszom egy kávét, bekapok egy sütit (Bika). Ezután beszélgetni kezdek a partnerekkel (Ikrek). Az első benyomások (Rák) után megpróbálom átvenni az irányítást, a figyelmet megszerezni és a legjobb benyomást kelteni (Oroszlán), bevetem minden tudásomat, ravaszságomat, érveimet (Szűz), diplomatikusan ügyelek minden válaszomra (Mérleg). Hagyok kiskapukat, mindent nem fedek fel, megpróbálok belelátni, megérteni, mit gondol, meggyőztem-e (Skorpió), majd ezután remélek és optimistán bizakodom (Nyilas), fegyelmezetten és kitartóan várok (Bika), bármi is lesz a válasz, azon túl kell látni (Vízöntő), minden mást az időre kell bízni és élvezni addig is azt, ami van (Halak).

Forrás:
iStock

Miután minden ember egyedi, különböző temperamentummal fejezhetjük mindezeket ki. A tűz elemmel sugárzó melegséggel, lelkesedéssel, határozottsággal, a föld elemmel megfontoltan és fizikai formába öntve, keretek között, a levegő elemmel objektíven, gondolkodva, észlelések útján, míg a víz elemmel nyugtatóan, gyógyítóan és érzékenyen fejezzük ki magunkat.

Mi a helyzet a bolygókkal?

Térjünk át a bolygókra. Mindenkiben ott van az önazonosság (Nap) érzése, az ösztönös reagálási mód (Hold), az érvelési és a beszélgetési képesség (Merkúr), a szeretet adása és kapása, a meghitt kapcsolatok iránti igény (Vénusz), a cselekvéshez, a határozott fellépéshez, a szexuális hódításhoz szükséges hajtóerő (Mars).

Ezeket a planétákat személyes bolygóknak is hívjuk. Fejlődésünket a Jupiter és a Szaturnusz emeli magasabb tudati szintre, míg a transzcendentális élmények, a villanásszerű meglátások (Uránusz), a mindenségben való feloldódás iránti vágy, a feltétel nélküli szeretet (Neptunusz) és a legmélyebb benső lényünk tökéletesítése iránti erős késztetések (Plútó) olyan transzcendens hatások, amelyek mindannyiunk életében szerepet játszó transzformatív energiák, amelyek képesek megváltoztatni életünk ritmusát. Olyan erők, amelyek mindenkiben ott vannak.

Ha tudatában vagyunk ezeknek az erőknek, ha nem, ha tudomány, ha nem, ha kínai, ha nem – működik. Sok időt, éveket, gyakorlást és valódi elmélyülést igényel – és akkor nem lesz kínai.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
Otthon
Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
vous - 2025.06.23.
Egy esős reggelen talán neked is feltűnt már, milyen különleges módon találkozik a nedves, zöld növényzet a borús eget beborító felhőkkel. Ez a hangulat és színspektrum ihlette meg napjaink egyik legdivatosabb árnyalatát: a zsálya zöldet. Ez a szürkével keveredő, finom és nyugtató hatású szín elegáns megjelenést kölcsönöz bármilyen környezetnek. De miért is van ekkora sikere, és hogyan használhatjuk ezt a természet ihlette színt a mindennapokban?