Egyéb kategória

„Életet cserélni nem tudtunk, mint a filmekben” – Egy ikerpár titkai

Sarka lassan már tizenöt éve jó barátom, és mindig is irigyeltem, mert van egy ikertestvére, Teri. Egykeként mindig is érdekelt, milyen lehet úgy felnőni, hogy mindig velem van a tükröm, ezért aztán most jól kifaggattam a csajokat az ikerlét titkairól.

vous - 2016.05.21.
„Életet cserélni nem tudtunk, mint a filmekben” – Egy ikerpár titkai

Ez tulajdonképpen egy szülinapi cikk, az ikrek május 22-én láttak napvilágot, stílszerűen az Ikrek jegyében. Az első Teri volt, és elég későn, két órával később jött a világra Sarka. Teri tetoválóművészként dolgozik, Sarkának egy alternatív ruhaboltja van, a Sugar Bat. Mindketten Prágában élnek.

Az ikertestvéreket mindig úgy ábrázolják a filmekben, mintha állandó buli lenne az életük. Ti is így éltétek ezt meg?

Sarka: Hát… mindig természetes volt, hogy nem vagyok egyedül, az első pillanattól, nem is tudom elképzelni másképp. És hát igen, elég sok őrült dolgot csináltunk együtt, tulképp körbestoppoltuk a fél világot.

Teri: Mivel kétpetéjű ikrek vagyunk, életet cserélni nem tudtunk, mint a filmekben, de az azért nagy fless, hogy együtt nőttünk fel, egyidősek vagyunk, ezért a kapcsolatunk szorosabb volt a kezdetektől, mint ha csak sima testvérek volnánk.

Gyerekkorotokban a család, a tanárok és a barátok tiszteletben tartották az egyéniségeteket, vagy inkább egy emberként kezeltek benneteket?

Sarka: Egész kicsiként persze mi voltunk „a lányok”, de aztán az egyéni különbségek jobban előtérbe kerültek. Szerencsére a szüleink direkt nem öltöztettek minket egyformán, ami szerintem fontos, hiszen így jobban érzik a gyerekek, hogy tiszteletben tartják az egyéniségüket. Nem emlékszem, hogy ez valaha másképp lett volna…

Teri: Igen, abszolút tisztelték bennünk, hogy két külön személyiség vagyunk, nem klónok.

Fontos, hogy a szülők tiszteletben tartsák az ikrek egyéniségét.

Mi az, amiben igazán hasonlítotok egymásra, és mi az, amiben különböztök?

Sarka: A legfontosabb világnézeti kérdésekben nincs köztünk különbség. Nemcsak ikrek vagyunk, hanem a csillagjegyünk is Ikrek, úgyhogy egyszerre mindig ezerfelé jár az agyunk. Érdekesség, hogy én introvertáltabb típus vagyok, szeretek egyedül lenni, a tesóm meg extrovertált, imádja a társaságot.

Teri: Azt hiszem, ugyanaz a típusú szarkasztikus, bolondos humorunk van. A legnagyobb különbség az, hogy én abszolút spontán vagyok, a tesóm meg viszonylag földhözragadt, és nem szeret az utolsó pillanatban dönteni.

Mi az, amit csodáltok a másikban?

Sarka: A kreativitását, az egyediségét, az őszinteségét, és azt, ahogyan mindig hű önmagához.

Teri: A hűségét, a kedvességét, a jó szívét és az erejét.

És mi a helyzet a vitákkal, balhékkal?

Sarka: Tinikorunkban elég sokat veszekedtünk a barátok miatt. Gondoljatok bele, egyidősek vagyunk, ugyanazok voltak a barátaink, és mindketten magunknak akartuk azt az egy legjobb barátot. És persze voltak összetűzések a zene miatt is. Hiába volt külön szobánk, az egyikünk mindig túl hangosan hallgatta a zenéjét…

Teri: Ó, hát kamaszként mindig mindenen összevesztünk, az egy mélypont volt. Mostanában is vannak azért vitáink, az például kiborít, amikor Sarka megsértődik valami jelentéktelen apróságon, és harcol ellenem…

Előfordul, hogy befejezitek egymás mondatait, vagy ösztönösen megérzitek, mi történik épp a másikkal? Sokszor hallani, hogy erre az ikertestvérek képesek.

Sarka: Nem is tudom. Mostanában elég más az életünk, de azt hiszem, akkor sem fejeztük be egymás mondatait, amikor még egy fedél alatt éltünk…

Teri: Ez nem annyira jellemző, talán mert mindketten elég erős egyéniségek vagyunk, és a környezetünk is segített mindig abban, hogy ez ki is jöjjön.

Oké, de olyan azért volt, hogy hasonló dolgokon mentetek keresztül az életben egymástól függetlenül?

Sarka: Igen, volt, hogy hasonló dolgokat csináltunk, például mindketten dolgoztunk külföldön au-pairként életünk egy pontján, aztán ugyanahhoz a céghez kerültünk, csak más időben, és vállalkozást is egyszerre indítottunk, szinte egymástól függetlenül.

Teri: Tény, hogy vannak hasonlóságok az életutunkban is.

Hasonló az életutunk, és sok mindent ösztönösen egy időben csináltunk.

Mennyit találkoztok mostanában, szoros még a kapcsolat köztetek? Egy a baráti társaság?

Sarka: Sok közös barátunk van (a Facebookon 71), viszont egymás párját nem ismerjük igazán: én az övével alig szoktam találkozni, ő az én barátomat nem igazán kedveli. Manapság nem találkozunk túl gyakran, legfeljebb egy hónapban egyszer. A legjobb persze az volt, amikor sokat buliztunk együtt, ez kicsit hiányzik. Remélem, lesz még rá alkalom…

Teri: Vannak közös barátaink, de általában inkább kettesben lógunk együtt. Havonta kb. kétszer futunk össze, és hetente beszélünk telefonon vagy váltunk mailt.

Mi az, ami a legklasszabb és a lenehezebb ebben az egész ikertesó dologban szerintetek?

Sarka: A legjobb nyilván az, hogy mindig van kihez szólni, és bármikor megbeszélhettek bármit, nem kell semmin agyalni. Az embert nem ítéli meg az ikertestvére, és bármilyen helyzetben igyekszik segíteni. A tinikor azért elég kemény volt, amikor még a szüleinkkel éltünk, és kicsináltuk egymást…

Teri: Mindig ott van a testvérem, akivel mindent és bármit megbeszélhetek, semmi se ciki. Mindent tud rólam, tökéletesen ismer, hiába vagyunk nagyon különbözőek. És mi a legnehezebb? Hát, a szokásos testvérharcok, de ez valószínűleg másoknál is így van.

Ajánlott cikkek