Egyéb kategória

4 ok, amiért teljesen beleszerettünk a barna színbe

Életem nagy részében fekete hajú lány voltam, majd fekete hajú nő, és soha, de soha nem tudtam volna elképzelni, hogy én valaha is a barna valamelyik árnyalatát válasszam. Aztán...
vous - 2016.05.22.
4 ok, amiért teljesen beleszerettünk a barna színbe

Rájöttem, hogy attól, hogy a fekete haj a legdívásabb hajszín a világon, még sok kínlódás van vele, nem éppen a legkíméletesebb festék a színpalettán, így lassanként lemondtam róla. Nem volt könnyű folyamat, mivel a feketét eleve nem egyszerű levedleni, szőkíttetni, szívatni pedig nem szerettem volna. De evidens volt, hogy ha fekete nem lehetek, akkor csak a barna játszik.

Nem volt olyan könnyű ebbe belenyugodni, főleg, mert úgy éreztem, engem a barna öregít. Na, nem is voltam szép látvány eleinte a barna hajtövemmel, de idővel, szakavatott kezek közé kerülve, fokozatosan bebarnultam. És közben rájöttem, hogy a barna nem is olyan rossz szín. Össze is írom nektek, hogy miért szerettem meg a barna színt annak ellenére, hogy sohasem rajongtam érte.

A földszínek természetesek és lágyak

Kellett pár fotó hozzá, hogy észrevegyem, de ha jó árnyalatot választotok, akkor akarva-akaratlanul is ad nektek egy bájosságot, egy olyan érzetet, mintha ti lennétek azok a tündérek, akik most ébredtek fel egy virág levelén a szundikálásból.

Biztonságot és erőt sugároz

Bizony. A barna szín a földre emlékeztet, a föld pedig nagyon erős, stabil dolog. Így, ha magatokon viselitek, magabiztosnak, erősnek tűntök, akik reálisan látják a világot, és két lábbal állnak a földön.

Barnával sminkelni egyáltalán nem unalmas!

,,A barna valóban nem egy izgalmas szín, nem is ezt várjuk tőle. Úgy működik a sminkben, mint egy szép háttér, kiemeli a szemünk színét, szem- és arcformánkat, és karaktert ad. Biztonságot sugároz, mi pedig biztonsággal nyúlunk hozzá, kevés a hibázási lehetőség” – írja aranykezű sminkesünk, Detti. Sőt, azt is elárulja, hogyan sminkeljetek barnával, tanuljátok csak meg itt!

Ezer árnyalata van

És valamelyik a tiétek! Lehet vöröses, jeges, melegbarna, étcsoki. Rendkívül izgalmas egy-egy szín hatását felismerni rajtatok, hiszen írtunk is erről nektek, képekkel bizonyítottuk, hogy minden szín másféle kisugárzást ad a viselőjének. A hajam már a barna legkülönfélébb árnyalataiban is játszott, és mindet másmilyen érzés volt viselni. Volt, amelyik nem tetszett, de megint más árnyalatait imádtam. Kísérletezzetek bátran!

Alapvetően barátságos szín

Tudom, sok barna szemű lány áhítozik kék szemre, pedig főleg a szem barnaságán lehet tapasztalni, hogy a barna szín kellemes, meleg, szeretetteljes. A kék szeműek inkább virgoncságot, impulzivitást, vibrálást, izgalmat közvetítenek, a barna szín pedig a melegséget, szeretetet, közvetlenséget és a gondoskodást.

Ti szeretitek a barna színt?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
Otthon
Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
vous - 2025.06.23.
Egy esős reggelen talán neked is feltűnt már, milyen különleges módon találkozik a nedves, zöld növényzet a borús eget beborító felhőkkel. Ez a hangulat és színspektrum ihlette meg napjaink egyik legdivatosabb árnyalatát: a zsálya zöldet. Ez a szürkével keveredő, finom és nyugtató hatású szín elegáns megjelenést kölcsönöz bármilyen környezetnek. De miért is van ekkora sikere, és hogyan használhatjuk ezt a természet ihlette színt a mindennapokban?