Egyéb kategória

Iszonyú történetek anyáktól, akik még maguk is gyermekek

A 14 éves Mulenga szívesen játszana valamit, de sajnos nem ér rá: túlságosan lefoglalja az anyaság. A zambiai Mulenga egy a kétmillió kislányból, aki 15 éves kora előtt válik édesanyává évente – ez 5500 szülést jelent naponta. Néhányan most arra vállalkoztak, hogy elmeséljék történetüket.
vous - 2016.05.16.
Iszonyú történetek anyáktól, akik még maguk is gyermekek

A gyermekanyaság egy olyan globális probléma, ami kevés figyelmet kap, éppen ezért a Plan International és a United Nations Population Fund elindított egy közös kezdeményezést #childmothers címmel, ami elmeséli Mulenga történetét, felhívva ezáltal a világ figyelmét a krízisre.

A gyermekanyák sokszor kényszerítve vannak arra, hogy tanulmányaikat és gyerekkorukat megszakítva anyává váljanak. Fiatalságuk miatt súlyos egészségügyi komplikációk elé néznek, sőt sokan nem is élik túl gyermekük születését. A Plan International és az UNFPA reméli, hogyha elmesélik a lányok történetét, kezdeményezésük eléri célját, és ítélkezés és felháborodás helyett a világ helyén fogja kezeli a problémát, támogatást nyújtva ezeknek a kétségbeesett gyerekeknek. Íme egy történet a túlságosan sok közül.

Forrás:
UNFPA

A 15 éves Lumilene Haitiról

A 15 éves Lumilene családjával és 6 hónapos kislányával egy Haiti közelében lévő táborban él, amit a 2010-es földrengést követően hoztak létre. A természeti katasztrófa eltörölte a földről az otthonukat, minden vagyonukkal együtt. 14 évesen Lumilene megtudta, hogy gyermeket vár a barátjától, aki természetesen ezután szakított vele. El szerette volna vetetni a magzatot, de anyja határozottan megtiltotta neki, így nem maradt más lehetősége, mint megszülni. Nemsokára olyan reggeli rosszullétek környékezték, amik miatt kénytelen volt elmaradni az iskolából. Végül egy rettentően fájdalmas, 24 órás vajúdást követően egészséges gyermeket hozott a világra.

Később elmesélte, hogy a kórház személyzete nem adott neki fájdalomcsillapítót, a császármetszést is érzéstelenítés nélkül végezték! Hosszú ideig tartott, míg a seb begyógyult, így Lumilene sokáig ágyhoz volt kötve. Azóta újra iskolába jár, jelenleg a nyolcadik osztályt végzi – immár anyaként. Amíg nincs otthon, anyja vigyáz Clairina nevű kislányára, de így is kifejezetten nehéznek találja kettős életét.

Egyébként nem ő az egyetlen anya az iskolájában. Sok iskolatársa túl szegény ahhoz, hogy tehessen valamit, ha teherbe esik – ráadásul a lány azt is elmondta, hogy pletykákat hallott arról, hogy néhányan ételért vagy pénzért közösülnek. Lumilene feladta élete álmát: ápolónő szeretett volna lenni. A szüleinek sincs pénze arra, hogy finanszírozzák továbbtanulását – kell az újszülött eltartására.

Megtanultam, hogy nem szabad férfiakkal barátkozni. Mert ha a barátjuk leszel, onnantól már bármit megtehetnek veled, amit csak akarnak, és fiatal lányként nem könnyű nekik nemet mondani

– összegzi tapasztalatait Lumilene.

Ha kíváncsiak vagytok a többi gyermekanya történetére is, itt tudjátok őket elolvasni!

Ajánlott cikkek