Világ

Magyar szavak, amiket tuti nem értetek, ha nem debreceniek vagytok

Mindannyian másfelől jövünk, éppen ezért másféle emberek vagyunk, így különböző módon kommunikálunk. Attól, hogy mi, VOUS-lányok mind magyarul csacsogunk, nem biztos, hogy mindig értjük is egymást. Amikor Debrecen mellől felköltöztem a fővárosba, már a suli első napján viccesen beszóltak egy kifejezés miatt, mert nem tudták azt értelmezni. Lássuk, mi az, amit arrafelé értenek, de az ország nagy részén nem!

vous - 2016.04.28.
Magyar szavak, amiket tuti nem értetek, ha nem debreceniek vagytok

Nemcsak a felvidékieket nem értjük néha, hanem a keleti részeken élők beszédét sem. Én kivétel vagyok, hiszen onnan jövök, így értem őket, azaz magunkat. Az otthonom nagyjából 40 kilométerre van Debrecentől, ahol, tény és való, Budapesthez képest máshogy beszélnek. Addig nem tűnt fel nekem sem, amíg ott éltem. Viszont ahogy egyre jobban hozzászoktam a fővárosi léthez, minden egyes hazatérés után rácsodálkoztam egy-egy barátom megnyilvánulására. Majd elérkezett az időszak, mikor már a „jösztök?” kifejezéstől én is kiborultam, pedig azelőtt használtam. A jösztök – amit még a Word is aláhúz –, azaz helyesen: jöttök, egy olyan kifejezés arrafelé, amit szinte mindenki így használ, de mégis sokan tudják, hogy ebben a formában nem helyes.

A ragozási hibával ellátott szót még megértették a sulimban, hiszen ki lehetett következtetni, hogy mi is volt a szándékom a kérdéssel. De lássuk, mik azok a szavak, amiknek a jelentéséről fogalma sincsen a legtöbb embernek, akivel találkozom, és nem debreceni.

Muli

Ez a szó arrafelé az aranyost jelenti. „Jaj, de muli ez a kutya!” – szokták mondani. Maga ez a szó is olyan muli, nem?

Kaszroj

Ennek valóban furcsa hangzása van, én is bevallom. A kaszroj jelenti a lábast, amiben főztök. Inkább a nagymamáink használják már ez a szót, de mindenki tisztában van arrafelé a kaszroj jelentésével.

Tuptatni

Forrás:
pexels.com

Ne gondoljatok semmiféle erőszakos dologra. Az, ha valakit megtuptattok, annyit jelent: lenyomjátok a strandon a víz alá. Kicsit mégis erőszakos, de nem annyira, mint hangzik.

Furik

Ez itt most nem a fura többesszámát jelenti. Megvan az, amikor apukátok furikkal kihordja a levágott füvet a kertbe? Nincs? És amikor talicskával? Gondolom, ez már inkább ismerős.

Fangli

Fangliban forralhatjátok a vizet, vagy például pudingot főzhettek benne. Olyan, mint egy kaszroj, csak nyele van.

Öhön

Emlékszem a pillanatra, amikor egy nyaraláson mondtuk egy fővárosi szakács barátunknak, hogy főzzön nekünk öhönt. Hogy mit? Öhönt, vagyis krumplis tésztát. Másik megnevezése a slambuc, amit bográcsban főznek, viszont ez a kifejezés jobban ismerős lehet nektek. Hagyománya van nálunk annak, hogy minden évben egy nap a kisváros népe kirajzik a strandra, és megrendezzük a slambucfőző fesztivált.

Lefő

„Lefőttem” – szokták mondani. De mikor szoktak lefőni nálunk az emberek? Főleg nyáron, vagy futás, esetleg valamilyen stresszes történés után. Ha Debrecenben lefősz, akkor Pesten leizzadsz.

Matador

Épp nemrég fordult elő, amikor cikkegyeztetés után hírszerkesztőnk, Sophie nem értette az egyik szavamat, amit leírtam. Igen, ez a matador volt, ami rovarirtó szernek felel meg.

Ti ismeritek valamelyik szót?

Egyébként szerintetek mik a leghülyébb kérdések, amiket a fővárosiak feltesznek a vidékieknek? Nina megírta nektek.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
Világ
Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
vous - 2023.05.23.
Mutasd meg, hogy neked mit jelent a BudaPart! Szívesen töltesz időt a BudaParton, itt élsz vagy épp itt dolgozol? Most itt a lehetőség, hogy megörökítsd kedvenc pillanatod vagy hangulatod! Május 22-én, hétfőn indul a „Nekem a BudaPart...!” fotópályázat, ahol három témában mutathatják be a városnegyedet a pályázók, a legizgalmasabb 50 fotóból pedig kültéri pop-up kiállítás készül, mely ingyenesen lesz látogatható a nyár folyamán.

Otthon

Milyen tolóajtók közül választhatunk?
Otthon
Milyen tolóajtók közül választhatunk?
vous - 2023.06.01.
Az emberek többsége olyan lakásra vagy házra vágyakozik, ahol valóban otthonra találhat. A modern lakberendezési irányzatokban a praktikus, esztétikus és energiahatékony lakberendezés kiemelten fontos, de gyakran szembesülünk a hely szűkösségével. Az alábbiakban néhány megoldást tekintünk át, amelyek egyszerűbbé és modernebbé változtatják mindennapjainkat, miközben a lakásunk is letisztultabb megjelenést kap.