Egyéb kategória

Szokjatok le a csokiról, evéssel! – hogy mi?!

A csoki az csoki, nehéz neki ellenállni, leszokni meg aztán végképp. Nekem vannak időszakaim, mikor simán elvagyok nélküle, de máskor hirtelen falásrohamok törnek rám, és befalom egy szempillantás alatt az egész tábla csokit.
vous - 2016.05.01.
Szokjatok le a csokiról, evéssel! – hogy mi?!

Erről vallottam is nektek, amikor a többi VOUS-lánnyal felvállaltuk, hogy milyen függőségek rabjai vagyunk. Noha igaz, hogy a csokoládé egészséges is, sok pozitív hatása van, még szuper arcmaszkot is tudtok belőle készíteni, azért jó, ha cukor helyett alternatív, egészségesebb megoldásokat kerestek.

De ha már leszokásról beszélünk, igen, a csokiról is le lehet szokni, mint annyi minden másról is. Kitti is elmesélte nektek, milyen volt, mikor két hétig búcsút mondott mindennek, ami csoki. Persze attól még adja magát a kérdés: hogyan kell búcsút mondani egy olyan dolognak, ami amúgy a világ legfinomabb édessége?!

A válasz is adná magát: úgy, hogy megtiltjátok magatoknak, hogy egyétek, és kiiktatjátok az életetekből. Igen, ez valameddig működhet is, hiszen az elején meg tudjátok állni, és úgy tűnhet, hogy egészen jól megvagytok nélküle, egy idő után azonban a testetek megbosszulja ezt a megvonást, és falásrohamokkal válaszol. Hogy akkor mégis mit kell tennetek?

Engedjétek meg magatoknak, hogy csokit egyetek!

Így ugyanis, ha minden nap esztek egy sor csokit, az belefér a napi szénhidrátbeviteletekbe, amire egyébként is szüksége van az agyatoknak, a szervezeteteknek, hiszen 0 szénhidrátbevitel mellett képtelenek lesztek dolgozni, végezni a mindennapi teendőtöket. A módszer lényege pedig azon alapszik, hogy ha tiltotok valamit, annál jobban kell. Minél inkább kiiktattok valamit az életetekből, annál inkább vágytok rá, és annál nagyobb az esélye, hogy egy falásroham keretében pótoljátok az aszkéta időszakban kimaradt mennyiséget. A kulcsszó, mint mindig, most is ugyanaz: mértékletesség.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Mozgásfejlődés játékosan – mire jó a babahinta az első hónapoktól?
Otthon
Mozgásfejlődés játékosan – mire jó a babahinta az első hónapoktól?
vous - 2025.07.17.
A hintázás nemcsak játék, már újszülöttkortól fontos szerepet játszik a babák mozgásfejlődésében. A ritmusos ringás segíti az idegrendszer érését, az egyensúlyérzék fejlődését és a testtudat kialakulását. Ezért nem mindegy, hogy milyen környezetet és eszközöket biztosítunk a babának már az első hónapokban. Nézzük meg, miért hasznos a hintázás a fejlődés szempontjából, és hogyan támogathatjuk vele a kicsik természetes mozgását.