Egyéb kategória

Megmutatjuk nektek a NAGY-SZÍN-PAD! leghelyesebb zenészpasijait

Idén harmadik alkalommal rendezik meg a NAGY-SZÍN-PAD! tehetségkutató tehetségmutató versenyt, melynek célja, hogy a már ismert, népszerű, rendszeresen koncertező magyar zenekarokat vagy előadókat a jelenleginél jóval nagyobb ismertséghez segítse. Mi pedig ott jártunk a sajtótájékoztatón, ahol lencsevégre is kaptuk a leghelyesebb zenészpasikat!
vous - 2016.04.05.
Megmutatjuk nektek a NAGY-SZÍN-PAD! leghelyesebb zenészpasijait

A NAGY-SZÍN-PAD! tétje most is nagy: a győztes idén is meghívást kap a Sziget, a VOLT és a STRAND Fesztivál nagyszínpadára, képviselheti Magyarországot a 2017-es Eurosonic Fesztiválon, Hollandiában, valamint videoklippel és egy 500.000 Ft értékű üzemanyag-kártyával is gazdagodik. 2014-ben a Mary Popkids, tavaly pedig az Ocho Macho lett a verseny győztese, de az induló zenekarok közül a későbbiekben minden produkció kiemelkedő eredményt ért el, mint például az Ivan & The Parazol, a Halott Pénz, vagy a The Biebers.

Forrás:
Kerepeczki Anna

Idén 12 produkció kap lehetőséget, hogy bizonyíthassa „nagyszínpad-érettségét”. A versenyzők április 23-tól 12 napon át az Akvárium Klubban koncerteznek, a döntőt pedig ugyanitt, május 15-én rendezik majd meg. A közönség mellett ezúttal egy 24 tagú szakmai zsűri is értékeli, többek között Papp Szabi, Buda Marci, Wolfie és a Pamkutya is pontozza a produkciókat.

A NAGY-SZÍN-PAD! idei indulói:

Forrás:
Kerepeczki Anna
  • Bagossy Brothers Company
  • Bohemian Betyars
  • Esti Kornél
  • Freddie
  • Fran Palermo
  • Mongooz and the Magnet
  • Marge
  • Passed
  • Run Over Dogs
  • Superstereo
  • Szabó Benedek és a Galaxisok
  • Zaporozsec

És hogy mi az, ami nekünk nagyon hamar szemet szúrt? Hogy nemcsak nagyon tehetséges zenészek, de nagyon helyes pasik is feltűnnek majd a versenyen. Ha már a sajtótájékoztatón jártunk, gyorsan le is kaptuk őket és feltettünk nekik egy nagyon fontos kérdést: miért pont ti érdemelnétek meg a győzelmet?

Freddie

„Szerintem erre nem én vagyok hivatott válaszolni, az a közönség dolga. Az én dolgom az, hogy szórakoztassam őket, úgyhogy azon az estén, mikor rajtunk van a sor a lehető legjobb minőségű és kedélyű koncertet fogjuk adni, aztán meglátjuk, hogy ez mennyire lesz elég.”

Mongooz and the Magnet

Forrás:
Kerepeczki Anna

A zenekart a sajtótájékoztatón Ian képviselte, így őt faggattuk.

„Miért? Miért ne? Fiatal zenekar vagyunk, a nulláról indultunk, most jön az első nagylemezünk, miért ne lehetne ez a Mongooz éve?” Valamint menedzserük, Pécsi-Szabó Dénes hozzátette, hogy leginkább azért nekik kéne nyerniük, mert méltó módon tudnák képviselni Magyarországot az Eurosonic Fesztiválon, hiszen már külföldi bookingjaik is vannak.

Fran Palermo

Forrás:
Kerepeczki Anna

A zenekar frontemberét, Henrit kérdeztük:

„Nagyon sok mindenben mások vagyunk, mint a többiek. Azért kéne megnyerni, hogy utána felléphessünk az összes fesztiválon, pl. Hollandiában, hogy megnyerjük a pénzt és a klipet, ilyesmik.”

Forrás:
Kerepeczki Anna

Bohemian Betyars

A Bohemian Betyars tagjainak elmondása szerint kicsit izgulnak a verseny miatt, mert a hegedűsük nemrég jött haza Franciaországból, valamint az énekesük egyelőre derékfájással küzd. Mi azért bízunk benne, hogy ettől függetlenül szuper bulit csinálnak majd!

Forrás:
Facebook/Bohemian Betyars

Zaporozsec

Hogyan készülnek a versenyre? Ők viccesen csak annyit mondtak, hogy zenélni már nincs idejük megtanulni, így leginkább tornáznak és futnak.

Forrás:
Facebook/Zaporozsec

Szívesen buliznátok velük együtt? Arra is van lehetőség! A koncertek után ugyanis az Akvárium Klub VOLT bárjában afterparti is lesz, ahol a fellépőkkel együtt bulizhatnak majd a rajongók. Arról, hogyan szavazhattok kedvenceitekre, bővebben ITT olvashattok!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges szigetek Izland körül
Világ
Különleges szigetek Izland körül
vous - 2024.11.09.
Björk kétségtelenül Izland egyik ikonikus női alakja, aki világhírű énekesnőként és zeneszerzőként ismert. Az avantgárd popzene királynője nemcsak zenéjében, hanem megjelenésében és egész művészetében képviseli szülőföldje szellemiségét.

Otthon

Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
Otthon
Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
vous - 2025.01.16.
A barkácsolási, karbantartási feladatokat a hölgyek is meg tudják oldani, ez egyáltalán nem a férfiak privilégiuma. Függetlenül attól, hogy ki végzi el a javítást, mindenképpen szükség lesz minőségi szerszámokra, kiegészítőkre. A rögzítések és karbantartások egyik elengedhetetlen eszköze a ragasztópisztoly.