Aztán persze ott van az is, amikor szenvedünk, épp emiatt: „a szükségét végző vadállat” kiszolgáltatottsága ez, hogy a nagy költőnél maradjunk. Sokan eleve úgy állnak a párkapcsolathoz, a házassághoz és a családalapításhoz, hogy a szerelem csak összezavar, aztán ahogy jött, elmúlik: fontosabb a kompatibilitás. De vajon mi a valóság, és mi a ti igazságotok ebben?

Ez az a kérdés, amiről a világirodalom legtöbb alkotása szól, naponta dalok ezrei születnek a témában. A szótár szerint „a szerelem olyan mély és erős érzés, amely által szorosabban kötődünk a másik félhez, mint ha csak csupán szeretetet éreznénk iránta”. Noha a szerelem lehet egyoldalú, viszonzás nélküli – plátói –, attól még szerelemnek nevezzük, hiszen a tünetek ugyanúgy ott vannak: boldogsághormon szabadul fel az agyban, ha a másik eszünkbe jut, és hát bizony gyakran eszünkbe jut: mondhatni állandóan…

Egy sor érzésre hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy szerelem, de nem feltétlenül az: a vágyódás, a szexuális vonzalom, a rajongás, az izgalom, és persze az az intenzív fantáziatevékenység, amit egy-egy nehezebb periódusban kivetítünk valakire, akivel soha nem volt komolyabb dolgunk (netán korábban igen, de már egy ideje nincs közünk egymáshoz mélyebb szinten), mind-mind becsapós érzés, és csak ritkán alapja a mélyebb kapcsolódásnak.

Lerajzoltuk, milyen a szívünk, amikor szerelmes

Írni tudunk róla sokat, meg is tettük már a VOUS-n. Kattintsatok a #szerelem vagy a #párkapcsolat címkékre! De szeretünk kimozdulni a komfortzónánkból, ezért döntöttünk úgy, lerajzoljuk a szerelmes szívünket. A videót ide kattintva érhetitek el.

Az, hogy a párkapcsolat, házasság alapja a szerelem, viszonylag új trendnek számít. A nagyszüleink korában még nem volt magától értetődő dolog, hogy a szerelmesek összekötik az életüket: évszázadokon keresztül gazdasági és gyakorlatias szükségszerűség volt a komoly kapcsolat. Két család kötötte össze vagyonát és kapcsolatrendszerét, és a hétköznapokban két ember dolgozott egymást kiegészítve, egymással együttműködésben (ideális esetben legalábbis, de válásra ritkán volt lehetőség).

A szerelem mint minden mást háttérbe szorító, minden akadályt legyőző, minden egyébnél fontosabb párkapcsolati összetevő modern konstrukció. Napjaink pszichológiája azt mondja, hogy a szerelem az aranytartalék, amelyre a komoly kapcsolat elindításához és fenntartásához szükség van, és ha később esetleg el is múlik, illetve át is alakul a lángoló, intenzív, őrült érzés, ez az a biztos fedezet, amihez később – nehézségek esetén – vissza lehet nyúlni. Ha ez nincs meg, szinte lehetetlen két ember közös kihívásait kezelni, hiszen olyan házat építünk, aminek ingatag az alapja.

Forrás:

iStock

A hosszú, stabil, intimitást – lelki, nem csak testi közelséget – feltételező kapcsolatoknak tehát elengedhetetlen alapfeltétele a társszerelem, de önmagában véve ez még kevés a boldogsághoz. Én egy picit az érettségihez szoktam hasonlítani a dolgot: jó, ha van, mondhatni szükséges az érvényesüléshez, de komoly önfejlesztés, szakirányú végzettség és/vagy felsőoktatási specializáció nélkül jóval kisebb az esélye annak, hogy kiemelkedő sikereket ér el az ember egy-egy területen.

Egy „komoly kapcsolathoz” (amibe azért sok-sok nevetés is belefér persze) szükség van a szerelmen túl a kompatibilitásra, ami a nálam okosabbak szerint a következő területeken jó, ha megnyilvánul:

• adott a kölcsönös vonzalom, jó a szex együtt;
• hasonló a világnézetünk, de legalábbis nem egymással ellentétes;
• a pénzhez való viszonyunk, bőségszemléletünk hasonló;
• a közös élet a gyakorlat szintjén is megvalósítható, vagyis jól kiegészítjük egymást.

Ez így persze rengeteg fontos dolog precíz együttállását feltételezi, ami elsőre talán szinte lehetetlennek tűnik (tű a szénakazalban!), de egy barátnőm fogalmazott pontosan: