A napokban olvashattátok Szabó Levente tervezőgrafikussal készült interjúnkat, melyben szó volt róla, hogy milyen fontos szerepet játszik a borító a könyv eladásában. A mi borítónk pedig a ruhánk, ami legalább annyit elárul belső „tartalmunkról”, mint egy könyv esetében a fedél. Amikor először találkozunk valakivel, már a megjelenése alapján jó eséllyel be tudunk lőni pár dolgot az életkörülményeiről – de mi a helyzet a belső tulajdonságaival? Különösen érdekel a téma, hisz ahogy már korábban megírtam, a minimalizmus híve vagyok.
Igen változatos színekkel dolgozom, úgymint a fekete, a fekete, a szürke, néha egy kis fekete, elvétve fehér, ja, és ha nem mondtam volna még, van egy-két fekete ruhám is.
Emiatt persze folyamatosan kapom is a megjegyzéseket: biztos temetésre megyek, szektás vagyok, vagy komoly lelki bajjal küzdök. Ilyenkor azért néha megfordul a fejemben, hogy vajon egyensúlyban van-e a megjelenésem a személyiségemmel. Attól, hogy próbálom nem magamra venni a zrikálásokat, nyilván érdekel mások véleménye, hisz bármilyen vagányul is hangzik, nem csak magamnak öltözöm. Muszáj megfelelnünk bizonyos normáknak, ha érvényesülni akarunk az életben – ez alól pedig a megjelenésünk sem kivétel.
Mindenki kommunikál az öltözékével. Azok is, akik magasról tesznek a divatra, és akiket nem érdekel, ki mit gondol róluk. Azzal is üzenünk, ha követjük a divatot – és azzal is, ha látványosan szembemegyünk a trendekkel. Egyszerűen lehetetlen anélkül felöltözni, hogy az összkép ne árulja el rólunk, hogy milyenek vagyunk.
Tudom, elég lesz már az okoskodásból, ezért átadom inkább a terepet Kovács Marcella stíluskommunikátornak, hogy górcső alá vegye a VOUS-lányokról készült fotókat. Marcellát arra kértem, hogy jellemezze pár mondatban a számára ismeretlen lányokat, csupán a képeken látható szettekre támaszkodva.
Kovács Marcella
A divatszakmában először stylistként és sminkesként dolgozott. Később saját céget alapított, mely főként stílustanácsadással foglalkozik. Szabadúszóként PR manager feladatokat is vállal divat, beauty és életmód területen.
Ha még több mindent szeretnétek megtudni Marcelláról, látogassátok meg a honlapját!
Emcsi
Lássuk, mit gondol a szakértő az első VOUS-lányról, Emcsiről.
Emcsiből kifogyhatatlan a fiatalos lendület, a hétköznapokhoz való könnyed hozzáállás. Fontos számára a nőiesség hangsúlyozása, de mindezt játékossággal, játszi könnyedséggel, életigenléssel fűszerezve hozza.
Aki ismeri Emcsit, most mosolyogva bólogat. Azért megkérdeztem őt is, mi a véleménye a fenti sorokról.
„Minden egyes szó igaz rám, és ez megrémít. Hihetetlen, hogy ennyi minden kiolvasható a stílusomból. Általában az emberek téves/elhamarkodott következtetéseket vonnak le rólam – most ez nem így történt.”
Nóri
Junior szerkesztőnk, Nóri három szóval jellemezte magát bemutatkozásában: álmodozó, romantikus, divatbolond. Lássuk, mit mond róla Marcella, aki nem olvasta ezt a bemutatkozást.
Nóri a modern, fiatal nő, aki őszintén nyitott a világra. Ha nem is mindig közelről, de követi a trendeket, legyen szó divatról, gasztronómiáról, zenéről, vagy bármi egyébről, amiben frissesség, tartalom és kreativitás van.
Nem csak Emcsi hidalt le a kapott véleménytől, Nórinak is elkerekedett a szeme, amikor olvasta a róla írt véleményt:
„Hú! Ijesztően igaz. Szeretem a legújabb trendeket csak annyira beengedni a ruhatáramba, amennyire az a stílusomhoz, személyiségemhez illik, az elvakult divatkövetés távol áll tőlem. Úgy érzem, tényleg nyitott vagyok a világra, és igazán a kreativitás hoz lázba. Találó elemzés, magamra ismertem!”
Sophie
„Sophie a maga módján lázadó, ha azt vesszük, hogy sosem állt be a sorba, amit a mindenkori mainstream diktált.
Határozott világképe finoman cinikus, vagy inkább cinikusan kritikus. Sosem a külsőségek voltak azok, amik alapján döntést hozott. Reflekciói többször mennek szembe az elvárásokkal, ha azokat feleslegesnek, értéktelennek tartja.
És igen és igen és igen! Na de mit mond Sophie?
„Egészen megdöbbentő, hogy tényleg ennyire átjön a személyiségem egy idegen számára az öltözködésem alapján.”
Viola
Viola nemrég csatlakozott a VOUS-lányokhoz. Lássuk, róla mit gondol Marcella.
Viola klasszikus, törékeny szépség, és ebből kifolyólag nőként is ilyen. A letisztult dolgokat szereti, azokat, amik nem elterelik a figyelmet a lényegről, hanem maguk a lényeg. Érzékkel és érzékenységgel van jelen a hétköznapokban, finom, intelligens humorral és könnyed nőiességgel.
Mit gondol a róla elhangzottakról?
„Hízelgő volt olvasni a véleményt, mert az utóbbi egy-két évben tudatosan változtattam az öltözködésemen. Leszoktam a tetőtől talpig fekete szettekről, miután több barátom bevallotta utólag, hogy elsőre tartott tőlem a ruháim alapján. Színeket még mindig alig hordok, inkább a fehér és szürke dominál nálam, mert ahogy Marcella is mondja, a letisztult dolgokat szeretem, amik nem terelik el a figyelmet a lényegről. Talált.”
Eszter
„Eszter a határozott nő, aki tudja, mit akar, és ereje is van azt véghez vinni. Távol áll tőle az erőlködés, sokkal közelebb a béklyóktól mentes lelki szabadság.
Belső béke jellemzi, mellyel a háttérben el- és befogadó a kortárs hullámok irányában, tettrekészséggel párosulnak a társadalmi kérdésekre adott válaszai.
És ezt mind egyetlen fotó alapján… El-ké-pesz-tő. Eszter vajon egyetért a jellemzéssel?
„A belső békémre folyamatosan gyúrok, de örülök, ha első ránézésre ez jön le. Ha kívülről már látszik, akkor meglesz ez belülről is – és csak állandósítani kell.”
Úgy érzem, Marcellának sikerült felülmúlnia az elvárásainkat, nem számítottunk rá, hogy ilyen pontos képet tud alkotni a lányokról.
Ti gondolkoztatok már rajta, milyen üzenetet közvetít az öltözködésetek? Ha nem, akkor lehet, hogy ideje lenne…