A diszlexiáról egyre többen beszélnek, ami jó, hiszen a gyerekek 7–10 százalékát érinti, és az, hogy hogyan állunk ehhez a témához, nagyban befolyásolja, hogy milyen felnőtt kerül ki az iskolapadból a diszlexiás gyerekek közül.

Noha egyre többen vizsgálják, és kutatnak a témában, még mindig tapogatóznak a pontos meghatározását illetően. Annyi bizonyos, hogy a diszlexia az olvasási képesség súlyos zavara, egy nem látható tanulási zavar, ami nem tartozik a fogyatékosságok közé.

Nincs pontos tünetegyüttese, és még ha tudják is, hogy mely kromoszómák játszanak szerepet az öröklődésben, az olvasási zavar megjelenését nem lehet tűpontosan megjósolni. Ráadásul nem is olvasási zavarnak kellene nevezni, hanem olvasástanulási zavarnak, hiszen a diszlexiások megtanulnak olvasni, csak másféle olvasási, szövegértési, tanulási technikájuk van. Mondanom sem kell, hogy ez merőben eltér az iskolában megszokott tanulási stratégiáktól, illetve az átlagemberek tanulási módszereitől.

A diszlexiásokra jellemző tünetek közé tartozik a gyenge írás, olvasás, helyesírás, a bizonyos nyelvi feladatbeli problémák, a tér-irány zavar (jobb-bal tévesztés), és gyakori, hogy a diszlexia előfordul a családban is.

Gyakorta azt hiszik, tévesen, hogy a diszlexiások intelligenciája messze alulmarad az átlagtól, de ez nem igaz. Átlagos, gyakran átlag feletti intelligenciával rendelkeznek, mindössze csak olvasási képességük marad el a koruknak megfelelő szinttől. Sajnos a nehezen olvasó gyerekről még mindig gyakran hiszik azt, hogy nem hivatott nagy dolgokra, noha csak foglalkozni kellene vele.

Illetve a diszlexiájával.

Marietta, akit már egy ideje ismerek a gyógypedagógiai tanulmányaim miatt, lévén, hogy a csoporttársam, alaposan meglepett, mikor bejelentkezett nálam mint papír nélküli diszes. Már ahogy a diszlexiások nevezik egymást maguk között. Marietta mosolyog, elárulja, az esetek nagy részében mindenki elkerekedő szemekkel néz rá. Elvégre nem látszik rajta.

És hogy mit jelent az, hogy papír nélküli? Papír nélkül nem tudjátok igazolni, hogy problémátok van, nem hivatalos, hogy hallássérültek, mozgássérültek vagy diszesek vagytok. Nem juthattok támogatáshoz, sem különleges bánásmódhoz: semmihez, ami megkönnyítené a hétköznapjaitokat, mondjuk az iskolában.

„Anyukám nem volt hajlandó elvinni ilyen vizsgálatra, mondván, hogy mindenért küzdjek meg én, és ne egy darab papír miatt kapjam meg” – mondja Marietta, és a szülői szigornak meg is lett az eredménye. A megfelelő fejlesztéseknek köszönhetően én a legjobb tanulók között tartom őt számon. Szinte mindenből színötös.

„Nagyjából 3 évesen vette észre anyukám, hogy valami nincs rendben, leginkább a mozgáskoordinációmmal és a ritmusérzékemmel voltak bajok. Leginkább az, hogy nem volt. A labdát például nem tudtam elkapni, de semmi pénzért” – meséli nevetve. Tipikus diszes tüneteket produkált, betűket tévesztett olvasás közben.

Marietta ezek után fejlesztésekre kezdett járni. A gyógypedagógusoknak és szülei támogatásának köszönhetően sorra vette az akadályokat, persze ez nem jelenti azt, hogy könnyű is volt. „Általánosban nagyon frusztráló volt, amikor hangosan kellett olvasni, attól rettegtem a lassúságom miatt” – meséli, ám öröm az ürömben, hogy a tanárai tudták, diszlexiával küzd, és támogatták ebben végig.

„Például gimiben a magyartanárom tudta, hogy TÉNYLEG nem tudok verset vagy memoritert tanulni, ezért nem is kérte tőlem ezeket számon, legfeljebb írásban. Ilyenkor az osztálytársaim persze méltatlankodtak.”

Hiába, nem egyszerű egy integráltan tanuló gyerek élete, így egy diszlexiásnak sem. Elmondása szerint nem érezte, hogy bántották volna azért, mert diszes, csak néha találkozott azzal, hogy butácskának tartják. Ám hangsúlyozta, ez nem kizárólag a disz miatt volt, hanem mert alapból félénk, visszahúzódó lány volt.

Forrás:

Facebook/Kiss Marietta

Hogy mi segít egy diszlexiásnak abban, hogy jól vegye az akadályokat a tanulóévek során? „Tanulási stratégiákat mindenkinek magának kell kialakítania” – mondja, hiszen minden diszest sajátos információfeldolgozás jellemzi. Az agy ugyanis kompenzál, a hibás út helyett keres egy olyat, amit jól tud használni. Ez lehet akár az, hogy hamar megjegyzik a hallottakat, vagy az átlag feletti vizuális képességeikre támaszkodnak, akárcsak Marietta.

„Minden tanulnivalót kijegyzeteltem külön tanulós füzetbe, később színes lapokra. Elég vizuális volt. Sok színt és kiemelőt használtam, rajzoltam. Felsorolásnál nem pontokat tettem, hanem mondjuk szívecskéket, virágokat, és úgy tudtam, hogy adott alcímhez hány pók tartozik”. Emiatt ráadásul hatalmas népszerűségnek örvendett az osztálytársai körében, sokan az ő jegyzeteiből tanultak dolgozat előtt.

Ez a vizuális képesség pedig még előnyévé is válhat egy diszlexiásnak, természetes adottsággá teszi a kreatív gondolkodást, az újszerű látásmódot. Gyakran igen hirtelen találnak kiváló megoldásokra, miközben mások még a problémát se tudják megfogalmazni. Ennek a módszernek egyetlen hátulülője van: rengeteg időbe kerül. Márpedig egy munka mellett tanuló lánynak erre nincsen ideje, így az egyetemen már nem tudja alkalmazni ezt a módszert.

„Elkezdtem így tanulni, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem fog menni. Most csak kiemelem, ami fontos, és azt olvasom többször, illetve legyünk őszinték: ahányszor belefér az időbe.” Mára ugyanis már elég sokat gyakorolt ahhoz, hogy jó szinten legyen olvasásból. Persze egy kicsit még mindig lassabb.

Hogy milyenek a hétköznapok? Marietta szerint nem vészesek, a diszlexia inkább a tanulásban okoz gondot, a munkájában és a hétköznapokban kevésbé. „Ez főleg abban nyilvánul meg, hogy a legtöbb esetben eltévedek, illetve ha ismeretlen helyen vagyok, akkor tuti.

Például egy kereszteződésben ha jobbra fordultam, akkor visszafele is jobbra mennék automatikusan, a metrólejáróban biztos, hogy rossz helyen jövök fel, és a térképen sem tudok eligazodni. Nagyon nehéz a 2D-s térképet a 3D-s utcára átkonvertálni, illetve feliratos filmet nem tudok olvasni, mert még mindig lassabban olvasok.”

Mikor megkérdeztem, van-e olyan dolog, amiről a diszlexiája miatt le kellett mondania, gondolkozik egy kicsit, majd elárulja, a táncért fáj a szíve. „Nagyon szerettem volna táncolni, több stílust is kipróbáltam, de tényleg annyira nincs se ritmusérzékem, se jó mozgáskoordinációm, hogy végül mindet feladtam. Helyette évekig lovagoltam, ami sokat fejlesztett a hiányosságaimon.”

Forrás:

iStock, Pexels

Azt is bevallja, hogy a tankönyvek fölött néha elábrándozik azon, mennyivel egyszerűbb lenne minden, ha nem lenne diszes, de aztán elhessegeti a gondolatot. Panaszra nincs oka, tanul, dolgozik, és az életét átlengi a szerelem, a nagy Ő pedig igazi lelkitárs, ahogyan ő mondja: „A gyengeségeim az ő erősségei.”

Karrier szempontjából a motivációt emeli ki, mint kulcsfontosságú tényezőt. Ezzel kapcsolatban ugyanis van néhány kellemetlen élménye. „Baráti körben volt róla szó, hogy egy diszes nem lehet pedagógus, de csak általánosságban, nem rám értették, de ez így még rosszabb. Nem mondtak rá különösebb indokot, hogy miért gondolják így. Én azért megpróbálkozom vele.”

Marietta ugyanis gyógypedagógusnak tanul, és a legnagyobb motivációja az, hogy segíthet azoknak, akiknek tanulási nehézségeik vannak, mint neki. „Tudom, hogy nem könnyű nekik, és szeretném biztatni őket. Szeretném, ha tudnák, mennyire okosak, hiszen a diszlexia nincs befolyással az intelligenciára. Csak kicsit több munka.”

„Azt üzenem, hogy kitartással és szorgalommal nincs előttük akadály. Közhely, de tényleg igaz. A tanárokat pedig kérem, hogy biztosítsanak kellő motivációt a diszes diákjaiknak, mert ha az nincs, akkor túl sokat lehet veszíteni.”