Vannak napok, amikor egy otthon hagyott bérlet és az időhiány kombinációja vagy egy elfelejtett jegyvétel miatt bliccelnünk kell. Becsületes állampolgárként megélni, mi több, túlélni egy ilyen utat olyan, mintha egy érzelmi hullámvasútra pottyantunk volna. Vannak, akik játszi könnyedséggel képesek kezelni ezt a helyzetet, de a legtöbbünk általában végigrettegi ezeket az utakat. Nekik ismerős lesz a következő érzelmi skála:
1. A felszállás első pillanatától az utolsóig úgy pásztázzátok a szerelvényt, beleértve az utasokat, mintha ez lenne a hivatásotok.
2. MINDENKI ellenőrnek bizonyul. A félelemtől való elvakultság miatt még a kedves, idős, bottal közlekedő nénire is képesek vagytok azt hinni, hogy ő az.
3. Felkészülve egy esetleges ütközetre, elkezdtek elméleteket gyártani arról, hogy mit mondjatok, hogyan vágjátok ki magatokat és ússzátok meg a büntetést.
4. Észrevétlenül nyújtásokat végeztek, ha egy gyors sprint mentene meg csupán.
5. Megpillantva a büntetés díját gyors könyvelésbe kezdtek, miszerint ha most lebuktok, ebben a hónapban mi mindennek mondhattok búcsút.
6. Imádkoztok, hogy a hat megálló, amit meg kell tennetek valójában csak kettőnek tűnjön és gyorsan túl legyetek az egészen.
7. Úgy érzitek, a tízperces út alatt legalább két kilót leadtatok az idegtől.
8. Megfogadjátok, hogy soha, de SOHA nem sodorjátok magatokat hasonló helyzetbe, a „biztosan nálam van minden” fóbiát erősítve. Így innentől kezdve még betegesebben ellenőrzitek a táskátok tartalmát, mielőtt útna indultok.
Ti hogyan élitek meg az ilyen helyzeteket?
