Nemcsak nevetni szeretünk, hanem megnevettetni is másokat. Valljuk be, jó érzés, ha képesek vagyunk mosolyt csalni az emberek arcára. De azt tudtátok, hogy a vicces emberek okosabbak? Bizony, ez végre hivatalos.
Mivel én is elég jó humorral megáldott embernek tartom magamat, így, azt hiszem, pontosan hozzám illik ez a téma. Szerintem a humor nem igazán tanulható dolog, az csak úgy jön. Attól még nem lesz valaki vicces, hogy bemagol néhány Móricka-viccet. A legjobb poénok mindig a véletlen folytán születnek, amikor hirtelen jutnak eszünkbe vicces dolgok, spontán. Talán ez is a legnagyobb kulcsa a jó humornak, a spontaneitás.
Egy tanulmányban a kutatók főiskolai hallgatókat vizsgáltak, akiknek a feladata az volt, hogy humorosan adjanak elő egy sztorit kitalált szereplőkkel és néhány alapvető információval. Majd a vizsgálatban részt vevők pontozták, milyenre sikerültek az előadások.
Ezt követően a tudósok teljes vizsgálatot végeztek az alanyokon, felmérték az általános intelligenciát, nyitottságot, lelkiismeretességet és társas hajlamot. Az eredmények alapján pedig kiderült, hogy akiket a többiek viccesnek tartottak, azok magasabb intelligenciával rendelkeztek. Egy másik kutatásban arra is fény derült, hogy bár a kreativitás és az intelligencia egymástól függetlenek, a humorban mindkettő egyesül.
Arról nem is beszélve, hogy a humornak sok fajtája van, a piszkos humortól kezdve a paródiáig. Néhányan magasabb fokú intelligenciát tulajdonítanak a típusoknak is, például a szatírának, ami az egyik legnehezebb műfaj a nevettetés terén.