Egyéb kategória

Szívszorító nyílt levelet írt a turnébuszban elhunyt rockzenész felesége

Alig egy hete halt meg Scott Weiland, a Stone Temple Pilots népszerű énekese, ám felesége már készen áll arra, hogy őszintén beszéljen érzéseiről. Az asszony nyílt levélben írta le, hogy tette tönkre az életüket a kábítószer.

vous - 2015.12.10.
Szívszorító nyílt levelet írt a turnébuszban elhunyt rockzenész felesége

December 3-án a híres rocksztárt,a Stone Temple Pilots és a Velvet Revolver nevű zenekarokból ismert Scott Weilandot holtan találták a turnébuszban. Felesége a tragédia után először, nyílt levélben szólalt meg.

A levél a Rolling Stone oldalán jelent meg, melyben arról mesél, hogy ő és két gyermeke Noah (15) és Lucy(13) már évekkel ezelőtt elveszítették apukájukat, ugyanis Scott halálához a kábítószer függősége vezethetett.

Még az után is, hogy Scott és én szakítottunk, rengeteg időt töltöttem azzal, hogy megnyugtassam, mikor bepánikol, betuszkoljam a zuhany alá és kávét töltsek neki, csak így tudtam elrángatni őt Noah és Lucy iskolai fellépéseire. Ezek a rövid találkozások voltak a kísérletek arra, hogy a gyerekek úgy érezzék, normális apjuk van.

Forrás:
facebook/Scott Weiland

A levélben továbbá leírja, hogy szerinte le kéne állniuk a művészeknek a drogok fogyasztásával, még akkor is, ha nehéz a reflektorfényben állni.

Mi ismerjük ezt az embert, aki paranoiás volt, nem emlékezett a saját dalszövegere és aki csak pár közös képet készített a gyerekeivel 15 év alatt. Szomorúak vagyunk a veszteség miatt, de leginkább dühösek, mert úgy döntött, feladja.

A teljes levelet ide kattintva elolvashatjátok!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
Otthon
Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
vous - 2025.06.23.
Egy esős reggelen talán neked is feltűnt már, milyen különleges módon találkozik a nedves, zöld növényzet a borús eget beborító felhőkkel. Ez a hangulat és színspektrum ihlette meg napjaink egyik legdivatosabb árnyalatát: a zsálya zöldet. Ez a szürkével keveredő, finom és nyugtató hatású szín elegáns megjelenést kölcsönöz bármilyen környezetnek. De miért is van ekkora sikere, és hogyan használhatjuk ezt a természet ihlette színt a mindennapokban?