Arról már korábban is írtam nektek, hogy elsőszülöttem milyen rossz alvó: rossz alvó volt kisbabának éjjel és nappal, rossz alvó volt bölcsődésnek, és rossz alvó még ma is, 3,5 évesen. Ugyan ennyi idő alatt legalább azt sikerült elérnem, hogy az utóbbi egy-két hónapban a saját ágyában alszik el, és csak valamikor hajnalban jön közénk. (Ebben valószínűleg nagy szerepe volt a pont ugyanebben az időszakban megérkezett második szülöttemnek, aki első pillanattól kezdve magától alszik a kiságyban – úgy tűnik, a jó példa is ragadós!)
Na de annak ellenére, hogy a különágy-csatát sikeresen megnyertem, a háború még nem ért véget, ugyanis maratoni altatásokat rendezünk az esték nagy százalékában.
Megnyugtató a tény, hogy az altatás körüli problémákkal nem vagyok egyedül, rengeteg szülő küzd ezzel estéről estére! Természetes módon szeretnénk minél előbb ágyba dugni a csemetéket, hogy egy hosszú (munkahelyi) nap után végre mi is szusszanhassunk egyet.
A gyerek persze nem álmos, vagyis legtöbbször igenis az, bár az ellenkezőjét állítja. És akkor jön a csata: még egy mesét, anya, pisilnem kell, szomjas vagyok, éhes vagyok, a ti ágyatokban akarok inkább elaludni… Ebben a csatában az egyik legfontosabb fegyver a szülő kezében az esti mese, ami segít a gyereknek ellazulni, lecsillapodni.
A mesék fontosságát én is ismerem, és esténként mindenféle történetet olvasok a nagyobbiknak. Rengeteg minőségi rajzzal illusztrált, kortárs mesekönyvet kapunk ajándékba, és nem porosodnak használatlanul a polcon…
Induljon a teszt!
A kortárs könyvek közül legutóbb az Aludj el szépen, Bendegúz! című könyvet teszteltük, ami azt ígérte, hogy minden gyereket álomba ringat percek alatt. A meditatív svéd mese magánkiadásban jelent meg 2011-ben, világsikerét főleg az angol fordításnak – és a jó közösségi platformokon történő marketingnek – köszönheti. Mára az Amazon sikerlistájának top kötetei között szerepel folyamatosan.
Sőt, azt beszélik, Vilmos herceg és Katalin hercegné kisfia, György herceg is erre a mesére alszik el – akkor egy próbát az én csemetémnél is megér.
A titok: a relaxáció
A könyv titka állítólag abban rejlik, hogy Carl-Johan Forssén Ehrlin pszichológus minden tudását összeszedte, és ennek mentén írta meg a könyvet, ami egy hatékony relaxációs technikán alapszik.
Az első oldalon a szülőknek szóló iránymutatás olvasható. Például az, hogy a zárójeles részekben a szülőknek találhatóak instrukciók: mondjuk a gyerekünk nevét, vagy ásítsunk. A vastagon szedett részeket nyomatékosan hangsúlyozzuk, a dőlt betűseket pedig lassan és halkan olvassuk. Az ásítás nekem külön felszólítás nélkül is ment, többször is egy oldalon belül, mint ahogyan a szöveg megkövetelte, tehát bizonyíthatom, a relaxációs technika rám hatott.
A gyerek nevének beépítése a történetbe egyrészt szuper, hiszen így közvetlenül hozzá is szólnak a szereplők, DE az én fiamnál ez okozta a legnagyobb bajt. Nem találkozott még ilyen mesével, amiben az ő neve is szerepel, és 3,5 évesen ez kérdések áradatát zúdította rám:
Honnan tudta az író az ő nevét?
Nálunk ez az egy dolog volt, ami nem igazán segítette az ellazulásban, de a második, harmadik és sokadik olvasásra már ez sem lesz zavaró újdonság a számára.
Ezt alaposan kifundálták
A könyv viszonylag hosszú, legalábbis én a leghosszabb esti mesének is maximum fele ilyen hosszúságú történeteket szoktam olvasni Bálintnak. Persze, gondolom, ez szülőfüggő is.
„A könyv szókincse alaposan végiggondolt módszertan alapján épül fel” – és valóban, érezhető, hogy minden egyes mondat egy pszichológus szaktudása alapján íródott.
Hogy ez hogyan jelenik meg a könyvben?
Sok gyerek (ez felnőttkorban is gyakori) azért nem tud elaludni, mert a meg nem tett dolgok, a tervek vagy éppen az aznapi élmények kavarognak a fejükben.
Ezen a könyv egyik része például a pszichológia egy olyan egyszerű módszerével segít, hogy dobozba zárja a nyuszi és a mamája reggelig ezeket a kérdéseket, gondolatokat, így segítve a mi csemeténknek is.
De az alaposan végiggondolt szókincset mutatja az is, hogy az olyan alvással, álmossággal kapcsolatos szavak, mint az álmos, álompor, fáradt, ásítás, ólompilla gyakran szerepelnek. A szöveg ezért sokszor kicsit furcsa, az író ezért is javasolja már a szülőknek szóló bevezetőben, hogy felolvasás előtt párszor olvassuk át magunkban a mesét.
Érdekes, hogy a könyvnek van története, tehát nem érezzük úgy, mintha csak ezeket az álommal, fáradtsággal kapcsolatos szavakat értelmetlenül összefűzve mantráznánk, bár tény, ez is benne van. Van története, mégis olyan a sztori, hogy nem izgalmas, nem felpörgető, hanem inkább lenyugtató. A történet több ponton is véget érhet, attól függően, hogy a gyerekünket hanyadik oldalon nyomja el az álom.
A könyv figyelmeztet, az első pár olvasást tudjuk be gyakorlásnak, nem biztos, hogy a gyereket pár oldal után elnyomja az álom, hiszen neki is rá kell éreznie. Nos, velünk az történt, hogy az utolsó oldalig sem merült álomba Bálint, ezzel ellentétben viszont nagyon érezhető volt, hogy segített neki lelazulni.
Amint becsuktam a könyvet, sokkal könnyebben elrepült álomországba, mint azt máskor tette.