Egyéb kategória

Betonból ékszer? Ennél stílusosabbat idén már nem láttok!

Egykor kizárólag az építőiparban volt használatos a beton, mára azonban teret hódított az élet más területein is. Habár a csupasz, szürke felület nem feltétlen felemelő látvány, mégis van, ahol érdemes gyakrabban használni. Nem hiszitek? Mutatom!
vous - 2015.12.05.
Betonból ékszer? Ennél stílusosabbat idén már nem láttok!

Díszít és berendez

A betonhasználat a belsőépítészetben még csak pár éve divat, viszont a minősége évről évre kimagaslóan fejlődik. Egyre szebb, komfortosabb és használhatóbb bútorokat készítenek az építőipar legkedveltebb anyagából. Természetesen, mint mindenben, úgy ezeknél a bútoroknál is válogathatunk a különböző stílusok között. Választhatunk fával, betonvassal, de akár kővel vagy műanyaggal díszített verziót is. Ezenfelül ma már a színeket is kérés alapján készítik el, ugyanúgy, mint a domborzatot. Vigyetek színt a nappalitokba, és dobjátok fel a szobát valami igazán különleges darabbal!

Van, hogy öltöztet

Forrás:
Foster, Paulsberg

Vannak, akik túlmennek a belsőépítészet gondolatán, és egészen a gardróbig kalandozott a fantáziájuk. Három angliai egyetem kiemelkedő diákjai, akik mellesleg igazi divatbolondok, valami egészen új, nagy dologba vágták a fejszéjüket. Létrehozták a Catalytic Clothing nevű projektet, aminek segítségével olyan egyedi ruhákat terveznének, amik tisztítják a levegőt, ezzel is hozzájárulva a Föld élhetőségéhez. Ha mindez nem lenne elég, a ruha egy része rugalmas, fújható betonból készült, amit ha az anyagra fújnak, elvonja a szennyező anyagokat a levegőből. Hű!

Ha kell, fel is díszít

Forrás:
Facebook/Catalytic Clothing

Környezetvédő ruha ide vagy oda, létezik egy egyszerűbb, visszafogottabb felhasználása is a betonnak, és nem is kell messze mennünk a gardróbunktól. A szekrényből kilépve, az ékszerek világába érkezve, ideje megismernetek az idei tél újdonságát: a transzparens betonból készült ékszereket. A Litracon Jewellery® Losonczi Áron és Faludi Gabriella ötletéből született meg. Az Urban névre hallgató kollekció 5 gyűrűből áll, és minden darabra a letisztult formavilág jellemző. A gyűrűk mellett a kollekció folyamatosan különleges darabokkal bővül, többek között mandzsettákkal és medálokkal is. Kedvet kaptatok hozzá? Ide kattintva körbenézhettek!

Forrás:
Litracon Jewellery

Nyerjetek elegáns betonékszert!

ADVENTI MEGLEPETÉSÖZÖN – December 5.Sziasztok Jónők!Ma is csodás ajándékokkal kedveskedek EGY SZERENCSÉS JÓNŐ…

Szerző: Hogyan legyek jó nő?2015. december 4.

De még akár ehetünk is belőle

Habár a betonról elsőre azt gondolnánk, hogy szürke, egyszerű és főképp unalmas, mégis vannak helyek a lakásban, ahol ez az egyszerűség nélkülözhetetlen. Az Ivanka tervezőinek köszönhetően ma már a konyhátokban is használhattok betontányérokat és vágódeszkákat, amik nemcsak a tapintásuk miatt izgalmasak, de szürke színűk az ételek színeit is kiemeli.

Forrás:
ivanka.hu
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Mozgásfejlődés játékosan – mire jó a babahinta az első hónapoktól?
Otthon
Mozgásfejlődés játékosan – mire jó a babahinta az első hónapoktól?
vous - 2025.07.17.
A hintázás nemcsak játék, már újszülöttkortól fontos szerepet játszik a babák mozgásfejlődésében. A ritmusos ringás segíti az idegrendszer érését, az egyensúlyérzék fejlődését és a testtudat kialakulását. Ezért nem mindegy, hogy milyen környezetet és eszközöket biztosítunk a babának már az első hónapokban. Nézzük meg, miért hasznos a hintázás a fejlődés szempontjából, és hogyan támogathatjuk vele a kicsik természetes mozgását.