A párnak, Cao Yuehuanak és Wang Deyinek négy gyermeke segített tervük megvalósításában. A menyasszony az eredeti ruháját és fátylát viselte, a vőlegény pedig egy nagy, piros virágot tűzött a zakójára, akárcsak 1945-ben. Chao Pangpei, a házaspár kisebbik fia így nyilatkozott a CNN-nek az eseményről:
Ők együtt mentek keresztül a háborún, a politikai válságokon, betegségeken, de még mindig együtt vannak és szeretik egymást.
A pár egyébként 1943-ban találkozott egy egyetemi bálon, a táncparkett közepén. Szerelem volt első látásra. A II. világháború alatt ugyan el kellett válniuk egy évre, mikor Cao tolmácsként dolgozott az amerikai hadseregnél, de mikor visszatért a szolgálatból, alig várta, hogy megkérje szerelme kezét. Azóta is odavannak egymásért. Gratulálunk nekik!