Egyéb kategória

Így éljétek túl a karácsonyt pluszkilók nélkül

Ha valamit, azt nem szeretem a karácsonyi ünnepekben, hogy egészen januárig elveszítem a testem felett a kontrollt. Úgy értem, míg előtte szépen ráállok a mértékletesség útjára, a szentestével pedig – mit szentestével, Mikulással! – ez a rendszer felborul. Ám pánikra semmi ok, bár nem könnyű, de lehetséges elkerülni az ünnepek alatt a hízást.
vous - 2015.12.04.
Így éljétek túl a karácsonyt pluszkilók nélkül

Tegnap megkaptam az első Mikulás-csomagom, nagyon örültem neki, de rögtön bepusziltam egy kókuszos csokiszeletet meg egy mogyorós-karamellásat. Ez van, előlem el kell dugni. Pedig előtte már nyár óta nem ettem édességet, csak édesítőszereset. Még a sütik is, amik itt-ott lecsúsztak, mindentől mentesek voltak.

Szóval, ma reggel, felismerve, hogy milyen könnyen visszaeső típus vagyok, összecsomagoltam a lakásban lévő édességeket, és egy szatyorban feldobtam egy nagyon-nagyon magas polcra. Ez azért olyan jó taktika, mert ahhoz lusta vagyok, hogy széket cipeljek oda csak emiatt, így meg vagyok mentve. Ha meg már annyira sóvárgok édesség után, hogy odavonszolom, megbocsátható az a pár szelet csoki. Emlékeztek, hogy Sophie is kipróbálta, milyen cukor nélkül élni? És arra, hogy Kitti a csokit iktatta ki az életéből? Én mondom, díjat érdemelnek!

Így aztán nem volt kérdés, komolyan el kellett gondolkoznom azon, hogy hogyan kímélhetném meg a lehető legjobban a habtestem egy totális katasztrófától. Eszembe jutott egy-két dolog:

Lássátok vendégül a családot ti!

Nincs apelláta, vendégségben nem illik kaját visszautasítani, így felajánlhatjátok, hogy idén ti látjátok vendégül a családot. Így ti döntitek el, mi lesz a menü, tudtok magatokra is gondolni, és diszkréten megoldhatjátok a saját étkezéseteket úgy, ahogyan nektek megfelel.

Egyetek, de csak mértékkel!

Azonban ha mégis ki vagytok szolgáltatva a vendéglátóknak, egyetek mértékkel, mindenből csak egy kicsit. Jó, ha a vacsora előtt rendesen ettetek egész nap, volt reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, így nem áll fenn a veszély, hogy falásrohamotok lesz, és túleszitek magatokat.

Életmódváltás kis lépésekben: Még idén!

A Még idén! kampányról tájékozódhattok a kampány startvideójából, illetve Facebook-oldalán is találhattok további információkat vagy csemegézhettek életmódváltással kapcsolatos írásainkból, videóinkból.

Ha pedig arra vagytok kíváncsiak, mennyit fogyott az ország a Még idén! kampány kezdete óta, kattintsatok a KILÓ-MÉTER appra. És írjátok be ti is, mennyit dobtatok le egy hét alatt!

Vigyetek saját sütit!

Ha az édességek és a sütemények a gyengétek, akkor süssetek magatoknak otthon egy szénhidrátcsökkentett karácsonyi finomságot, és vigyétek magatokkal. Abból nyugodt lelkiismerettel falatozhattok.

Igyatok sokat!

Forrás:
pixabay

Mert a folyamatos vízfogyasztás fontos a szervezeteteknek, nem mellesleg eltelít, és nem érzitek magatokat olyan éhesnek sem. Tudtátok, hogy gyakran a szomjúságérzetet éhségnek érzékeljük, és víz helyett étel után nyúlunk?

Kövessétek a megszokott étrendeteteket!

Az, hogy ünnep van, még nem jelenti azt, hogy a feje tetejére kell, hogy álljon a világ. Ha van egy jól bevált étrendetek, amitől nem szeretnétek eltérni, akkor maradjatok is annál. Ha salátát vacsoráznátok, akkor egyetek azt, a szentestén kívül visszatérhettek a régi kerékvágásba, nem muszáj az utolsó napig a maradékot ennetek!

Szóljatok, hogy ne süssenek sütit!

Az ünnepek alatt beindulnak a nagyik, és megállás nélkül gyártják a különféle nyalánkságokat, pedig nektek erre pont nem lenne szükségetek. Néha ugyanis csak azért eszitek, mert a szemetek kívánja. Szóljatok a családnak, hogy inkább gyümölccsel, vízzel, kevesebb vagy mentes sütivel jöjjenek, higgyétek el, megértik.

Nektek van bevált tippetek?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
Otthon
Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
vous - 2025.06.23.
Egy esős reggelen talán neked is feltűnt már, milyen különleges módon találkozik a nedves, zöld növényzet a borús eget beborító felhőkkel. Ez a hangulat és színspektrum ihlette meg napjaink egyik legdivatosabb árnyalatát: a zsálya zöldet. Ez a szürkével keveredő, finom és nyugtató hatású szín elegáns megjelenést kölcsönöz bármilyen környezetnek. De miért is van ekkora sikere, és hogyan használhatjuk ezt a természet ihlette színt a mindennapokban?