Megmondom őszintén, hogy én mindegyik válogatót élveztem, de nem azért, mert olyan tehetséges embereket láttam. Nyilván voltak közöttük tehetségesek is szép számmal, de azt be kell ismernünk, hogy akadtak szép számmal olyanok is, akik a közelébe se jártak a tehetségnek, mégis indultak a Hungary’s Got Talent válogatóin. Egy ilyen válogatósorozat után repesve vártam, mit nyújt majd az a néhány tehetségesnek ítélt jelentkező, akik végül az élő show-ig jutottak.
A műsor legelején egyik produkciótól sem voltam elájulva. Nekem inkább úgy tűnt, mintha ez a felvétel még a műsor előtti gyakorláson készült volna, nem voltak elég erősek ahhoz, hogy egy ilyen műsorban szerepeljenek. A zsűri talán kicsit túlzásba vitte az aranygomb nyomogatását. Badár Tamás volt az, akiben bíztam, mivel ő már a válogatón elvarázsolt velem együtt mindenki mást is. Szó szerint. Szerencsére az élő adásban sem kellett csalódnom benne. Sőt, még azt is megtudtuk, hogy Horgas Eszter hamarosan szakmát válthatna és beállhatna asszisztensnek Tamás mellé.
Megemlíteném még a Wallkings produkcióját is, amihez szinte alig tudom, milyen érzések kötnek. Adott pár srác és egy csaj, akik egy trambulinon ugrálva játszanak el jeleneteket. Még engem is meglep, de lekötötte a figyelmemet, talán azért, mert még soha nem láttam ilyet. A többi produkcióhoz képest pedig igencsak emelte az este fényét.
Niabe Doriane, ahogy azt előre beharangozták, meztelenül áll (ült) színpadra, de előadása nem nyújtotta azt az esztétikai élvezetet, mint amit idomai. A test látványa forró hangulatot teremtett, de az éneklése igencsak langyosra sikerült. Horgas Eszter szerint még sokat kell kell tanulnia a lánynak, így beigazolódott Eszter félelme, aki már a válogatók során ettől tartott. Eljön a pont, amikor a tehetség kevés, az igazán jó művészet mögött rengeteg tanulás és kemény munka áll.
Egy szó, mint száz, még nagyon sokat kell fejlődniük a versenyzőknek ahhoz, hogy képesek legyenek bejutni a döntőbe. Ezt a zsűri is megemlítette egy párszor, de mivel ez volt még csak az első élő adás, szerintem megbocsáthatjuk nekik. Ahogy minden tehetségkutató műsorban, itt is dönteni kellett arról, kik jussanak tovább. Jöjjenek is a továbbjutók, akik a december 19-ei döntőben színpadra lépnek: Czuczor-Gidai Zsófia, Dirty Red Light és Badár Tamás.