Egyéb kategória

Turizzatok okosan! – Az 5 aranyszabály, amit minden profi betart

Nőiruha-boltba bemenni mindig olyan, mint egy próbatétel. A ruhák szinte beszélnek hozzánk, könyörögnek, vegyük meg őket. Hiszen olyan szépek, újak, frissek és ropogósak. Igen ám, de mi van, ha ugyanolyan szuper darabokat vehetünk olcsóbban, de kevésbé ropogósan? Igen, a turizásra gondolok! Ha ezt a szót az egy héttel ezelőtti énem hallaná, azt mondaná, "Isten ments!", mára azonban máshogy gondolom. Szemes Nóra Turizás profi módon nevű workshopján jártam.

vous - 2021.12.14.
Turizzatok okosan! – Az 5 aranyszabály, amit minden profi betart

Önuralom, önuralom, önuralom!

Egyetlen oka van annak, hogy máig elkerültem a turkálókat, ami nem más, mint hogy türelmetlen vagyok. Nem tudtam, mi fán is terem egy turi, mikre érdemes figyelnem, és képtelenségnek tűnt átlátni a second hand boltok rendszerén. Nóra workshopján azonban mindent megtanultunk elméletben és gyakorlatban is. A legfontosabb szabály: szánjunk rá időt, de legfőképpen türelmet!

Nem érdemes odamennünk, ha sietünk, ha nem tudjuk, mit akarunk és ha semmi kedvünk az egészhez. Abból bizony semmi jó nem sül ki!

Az alapszabályok

A türelem után a legfontosabb, ha már rávettük magunkat a turizásra, hogy úgy menjünk, tudjuk, melyik színtípushoz is tartozunk. Hogy miért? Mert a turkálókra jellemző szín szerinti elrendezés miatt a legegyszerűbb, ha szín szerint választunk magunknak ruhát. Ahhoz, hogy olyan árnyalatot válasszunk, ami biztosan jól áll, elengedhetetlen, hogy tudjuk, a tavasz, nyár, ősz vagy tél típushoz tartozunk-e. Szerezzétek be és nyomtassátok ki a színtípusotokhoz illő árnyalatokat és a legjobb, ha mint egy hűséges társat, magatokkal viszitek. Így mindig tudjátok, melyik árnyalatokat vegyétek célba.

A márkák és a méretek

Forrás:
iStock

Fontos tudni, hogy a legtöbb turkálóba Angliából érkeznek a ruhák, így mielőtt beteszitek a lábatokat a legközelebbi second hand boltba, ismerjétek meg a külföldi márkákat és ruhaszámozást! A márkák nevével az adott turkáló oldalán találkozhattok, így akár egyesével is rákereshettek arra, ami felkeltette az érdeklődéseteket. Íme, a méretek!

Európai – angol – amerikai számozás

  • 36 – 8 – 4
  • 38 – 10 – 6
  • 40 – 12 – 8
  • 42 – 14 – 10
  • 44 – 16 – 12

Kilós vagy darabáras?

Ha minőségi, kevésbé használt és hibás ruhát kerestek, mindenképp a darabárasban érdemes keresgélnetek. A kilós turkálókba köztudottan a rosszabb minőségű, esetleg szakadt ruhák kerülnek. Ezzel szemben a darabáras turkálókban a ruhák vállfán, jó esetben vasalva és szín szerint válogatva lógnak.

Ide már csak az érzés miatt is kellemesebb bemenni, arról nem is beszélve, hogy a szó szerinti turkálást elkerülhetitek.

Jókor, jó helyen

Nemcsak a méretre, a színre és a "tálalási" módra kell odafigyelni. Mint minden boltnál, így a turkálóknál is tudni kell, mikor érdemes menni. A legtöbb second hand ruhaboltban havonta egyszer van árucsere, na ezt a napot érdemes kiszemelnetek, és messziről elkerülnötök! Hogy miért? Mert az igazi fanatikusok, hozzáértők és a kisebb turis üzletek beszerzői kacskaringózó sorokban várják a sorukat. Már nyitás előtt odaérnek és amint megnyitja kapuit a turi, már egymást lökve vásárolnak is. Ha nem akartok úgy járni, mint Amerikában a Black Friday megszállottjai vagy a H&M x Balmain kollekció megérkezésnél lévő emberek, akkor ezen a napon nem mentek oda! Ne aggódjatok, nem maradtok le semmiről, a szuper darabok másnap, sőt harmadnap is várni fognak rátok.

Mert megéri!

Forrás:
iStock

Persze, még mindig ott van, hogy értitek a szabályokat, de nem értitek, miért is érdemes odamennetek. Pedig a képlet egyszerű! A turkálókban, köszönhetően annak, hogy Angliából érkeznek a ruhák, olyan darabokat szerezhettek be, amik itthon nem feltétlen jönnek szembe az utcán, hiszen ahány ország, annyi márka. Emellett olyan színes ruhákat találhattok, amiket a legtöbb itthoni fast fashion üzletekben nem. A legtöbb hazai ruhaüzletbe a szállítók nem mernek színes darabokat behozni, ugyanis az egyszerűbb, letisztult színek kelendőbbek. De ha van, aki mégis szeretne a szivárvány össze színei közül válogatni, akkor megvan, hova kell mennie!

A színek mellett pedig olyan alkalmi ruhákat vehettek, amiket keresve sem találnátok, ráadásul "aprópénzért". Hajlamosak vagyunk abba a hibába esni, hogy arra szánunk sok pénzt, amit ritkán veszünk fel. Például évente egyszer, amikor színházjegyet kapunk, több ezer forintot kidobunk az ablakon egy ruháért, amit beakasztunk a szekrénybe. Na, ilyenkor érdemes szétnéznetek a turkálókban! Hogy bizonyítsam, mire is gondolok pontosan, íme a ruha – amit nem terveztem, hogy veszek – mégis 2900 forintért nem hagyhattam ott a workshop végén!

Forrás:
Engel Nóra

Aranyszabályok röviden

  • A színtípusotokhoz megfelelő színű ruhát válasszatok!
  • Mindig nézzétek meg az anyag összetételét és a kezelési útmutatót!
  • Ne felejtsétek el, milyen életmódot éltek, mennyire használjátok majd ki az adott darabot!
  • Vizsgáljátok meg, nincs-e rajta szakadás, folt vagy valamilyen hiba!
  • A túl nagy vagy a túl kicsi ruhákat jobb, ha otthagyjátok!

Szemes Nóra személyi stylist

Szemes Nóra modellkedéssel indította pályafutását, majd stylistként kezdett dolgozni. Már tíz éve a szakmában van, ennek köszönhetően a vásárlás minden csínját-bínját ismeri, az emberről ránézésre megmondja, mi áll jól neki. Ha kedvet kaptatok a vásárláshoz, gardróbrendezéshez, netán szívesen részt vennétek egy workshopon, vagy csupán szeretnétek Nóra segítségét kérni, akkor bátran keressétek fel a Facebook-oldalán vagy látogassátok meg a weboldalát. Ide kattintva pedig egy vele készült korábbi interjúmat olvashatjátok.

Ajánlott cikkek