Egyéb kategória

Mennyire lehet működőképes egy nyitott kapcsolat?

Amikor szerelemről beszélünk, valljuk be, nem sokunknak jut eszébe a nyitott párkapcsolat. Mint mindennek, ennek is vannak előnyei és hátrányai, de szerintetek megéri nyitott kapcsolatban élni valakivel?

vous - 2020.04.16.
Mennyire lehet működőképes egy nyitott kapcsolat?

Hajlamosak vagyunk többévnyi együttlét után beleunni a párkapcsolatokba, vágyunk egy kis extrára, amit a pasink nem tud megadni. Elkezdődik a flörtölés, a késő esti SMS-ezgetés idegenekkel. A gondolat pedig, hogy mással is megpróbálnánk, egyszerűen nem hagy nyugodni minket. Ki akarunk teljesedni, keressük a boldogságot, kicsit elbizonytalanodunk mindenben. Ez pedig nem feltétlenül baj.

De két (vagy több) pasival lenni egyszerre, egyikben ezt, a másikban meg azt szeretni, sokunk szerint erkölcstelen, nőhöz nem való, nem méltó. Vitatkozhatnánk arról, hogy ez kicsit sem jó, ilyeneket javasolni a barátnőinknek egyszerűen tilos, azért ne ítéljük el olyan gyorsan a dolgot! Keveset hallunk nem monogám párkapcsolatokról, ahol mindkét fél jobbra-balra kacsintgathat, más vizekre evezhet úgy, hogy közben van állandó társa. Mégis megesik, hogy a nyitott kapcsolatban élők boldogabbak, mint azok, akik csak egymásért vannak oda.

Összegyűjtöttem nektek előnyöket és hátrányokat, amik alapján könnyen eldönthetitek, megéri-e nyitott kapcsolatban élni valakivel.

Forrás:
Pixabay

Előnyök

1. Izgalom

Egy új pasi mindig megnyitja előttünk a világot. Elvisz minket oda, ahová az állandó barátunk nem vitt, megmutatja nekünk azokat a dolgokat, amiket a másik nem tudott. Legyen az egy új étterem, vagy valami újdonság a szexben, erre mindenkinek szüksége van. Máskülönben honnan tudnánk, hogy a jelenlegi a nagy Ő, ha nem próbáltuk ki mással?

2. Szabadság

Amikor szinglik vagyunk, pasira vágyunk, mikor kapcsolatban vagyunk, egy kis magányról és csapongásról álmodozunk unalmas óráinkban. Az, ha a barátotokkal közösen juttok arra a megegyezésre, hogy jobb lenne kicsit külön, kipróbálnátok mással az együttlétet, ugyanakkor nem akarjátok elveszíteni egymást, nem feltétlenül rossz gondolat. Az újdonság, a kötetlenség és a szabadság érzése olyan pozitív energiákat szabadíthat fel bennetek, amiknek köszönhetően feltöltődve, boldogabban térhettek vissza az állandó kapcsolatotokba.

Hátrányok

1. Féltékenység

Ha van valami, ami a nyitott kapcsolat átka, akkor az biztos, hogy az addig megrendíthetetlennek hitt bizalom elvesztése, a féltékenység színre lépése, az intimitás megtörése. Bár az előnyként előbb említett szabadság szépen hangzik, de ti el tudjátok képzelni, hogy a pasitok mással megy vacsorázni és moziba, amíg ti otthon várjátok a meleg ágyban? Hogy mással fekszik le, más ágyában alszik, mikor nektek is nagy szükségetek lenne rá?

A tudat, hogy a pasitok mással van, egy idő után felemészt, rengeteg veszekedésre és bizalmatlanságra ad okot, amiket nem biztos, hogy a nyitott kapcsolat lezárása után vissza tudtok majd állítani az eredeti helyzetére.

2. Kiszámíthatatlanság

Ha a pasitokkal közös megegyezés alapján a nyitott kapcsolat mellett döntötök, amikor mindketten azt csináltok, amit akartok (az előre lefektetett szabályok keretein belül), belegondoltok abba is, hogy mi van, ha a párotok mondjuk pont egy olyan nővel találkozik, aki iránt sokkal mélyebb érzéseket táplál, mint irántatok? Örök bizonytalanság, félelem keríthet titeket hatalmába.

Egyrészt lehet, hogy ti találtok olyan férfit, akivel megélhetitek a teljes boldogságot, másrészt viszont ez a pasitok oldalán is megtörténhet!

A nyitott kapcsolat olyan lépés, ami először szuperül hangozhat, hiszen együtt lehetünk másokkal, élhetjük a kis életünket úgy, ahogy nekünk jó, mégis van valaki, aki állandó és mindig hazavár. De ha jobban belegondoltok, legtöbb esetben csak a baj van belőle. Elveszíthetitek azt, akivel évekig együtt voltatok, tönkremehet köztetek minden, féltékenységből és haragból, dühből olyan elhatározásokat hozhattok, amiket később megbánhattok majd.

Szép dolog a szerelem, jó az, ha az ember kapcsolatban van, hiszen társas lények vagyunk, de ne zárkózzatok el teljesen a nyitott kapcsolat gondolatától. Sok esetben inkább bajt okozhat, de az is lehet, hogy épp ez kell ahhoz, hogy megmentsétek a kapcsolatotokat. Mindenesetre egy biztos: ez egy olyan KÖZÖS döntés, amit kompromisszumok, előre lefektetett szabályok és bizalom nélkül lehetetlen kivitelezni.

Ti belemennétek a nyitott kapcsolatba azért, hogy kicsit felkavarjátok az állóvizet, és felfrissítsétek a szexuális életeteket?

Forrás:
Pixabay
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges szigetek Izland körül
Világ
Különleges szigetek Izland körül
vous - 2024.11.09.
Björk kétségtelenül Izland egyik ikonikus női alakja, aki világhírű énekesnőként és zeneszerzőként ismert. Az avantgárd popzene királynője nemcsak zenéjében, hanem megjelenésében és egész művészetében képviseli szülőföldje szellemiségét.

Otthon

Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
Otthon
Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
vous - 2025.01.16.
A barkácsolási, karbantartási feladatokat a hölgyek is meg tudják oldani, ez egyáltalán nem a férfiak privilégiuma. Függetlenül attól, hogy ki végzi el a javítást, mindenképpen szükség lesz minőségi szerszámokra, kiegészítőkre. A rögzítések és karbantartások egyik elengedhetetlen eszköze a ragasztópisztoly.