Egyéb kategória

Miattuk várjuk a döntők döntőjét! Ilyen volt a Sztárban sztár első döntő adása

Már az adás első percei sokkoltak. Tilla úgy döntött, hogy beáll a versenyzők közé, és ő is átalakul. Kossuth Lajosként, hatalmas favágószakállal köszöntött minket. De nem ez volt az egyetlen kellemetlen meglepetés a Sztárban sztár döntőjének első estéjén vagy első döntő estéjén (hogy mi?). Mutatjuk, melyik produkció miatt várjuk, és melyik miatt kevésbé a döntők döntőjét.
vous - 2015.11.22.
Miattuk várjuk a döntők döntőjét! Ilyen volt a Sztárban sztár első döntő adása

Senki nem tudta volna így beindítani a show-t, ahogy Csobot Adél Oszvald Marikaként. Ha azt gondoltuk, hogy ezt már nem tudja fokozni, hát tudta! Tunyogi Orsiként megvillantotta terhes pocakját is, Pásztor Anna pedig (szintén terhesen) Ganxsta Zolee-ként rappelt mellette. A két kismama felszántotta a színpadot. Adél ma este is csillagos ötöst kap tőlünk.

Soha nem éreztem még olyan kínosan magam tévénézés közben, mint amikor Szandit és Tóth Gabit néztem Shakiraként és Rihannaként. Kár, mert mindkét nő baromi csinos, remek hanggal, azonban most egyikkel sem győztek meg. Nagyon nem. Az első kör után – szerintem nem meglepően – Gabi állt a legutolsó helyen. Bendegúzként, akarom mondani, Sub Bass Monsterként talán sikerült feledtetni az első produkcióját.

Peter Srámek erősebb produkciója a Pál Dénes-duett volt. Presser Gáborként és Somló Tamásként léptek a közönség elé. A Lou Bega-előadásban viszont inkább a táncoslányok nyertek.

És ami vitt mindent!

Olivia Newton-John bár felszedett néhány kilót, John Travolta még sármosabb lett. Hitetlen produkcióval, nem véletlenül utolsónak lépett színpadra Gáspár Laci Kökény Attilával. Valószínű, életük legszebb bókját kapták Havas Henriktől:

Ezzel a produkcióval a világ bármelyik transzvesztitabárjában felléphetnétek!

Ez nem paródia volt, a fiúk úgy voltak nagyon viccesek, hogy közben profin hozták az eredeti előadókat! Imádtuk!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
Otthon
Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
vous - 2025.06.23.
Egy esős reggelen talán neked is feltűnt már, milyen különleges módon találkozik a nedves, zöld növényzet a borús eget beborító felhőkkel. Ez a hangulat és színspektrum ihlette meg napjaink egyik legdivatosabb árnyalatát: a zsálya zöldet. Ez a szürkével keveredő, finom és nyugtató hatású szín elegáns megjelenést kölcsönöz bármilyen környezetnek. De miért is van ekkora sikere, és hogyan használhatjuk ezt a természet ihlette színt a mindennapokban?