Egyéb kategória

20 ezer forintból készítette el meseszép esküvői ruháját a lány

Nem találjátok sehol álmaitok esküvői ruháját? Akkor tervezzétek meg saját magatok! Ez a nő elkészítette magának a tökéletes esküvői ruhát mindössze 20000 forintból! Látjátok, az álmok néha megvalósulnak, csak nem mindig a megszokott útvonalon kell értük harcolni!
vous - 2015.11.20.
20 ezer forintból készítette el meseszép esküvői ruháját a lány

Abbey Ramirez-Bodley pontosan így tett, mikor nem találta meg álmai ruháját annyi pénzért, amennyit szánt rá. Úgy döntött, kezébe veszi az irányítást, és saját maga fogja elkészíteni a ruháját. A 22 éves nő egy horgolt ruhából inspirálódott, amit egyszer valaki máson látott.

Forrás:
Julie Graham Photography

Beleszerettem az ötletbe, hogy változtatok egy kicsit, és én magam készítem el az esküvői ruhámat

– mondta a Mashable-nek Abbey.

Így nyolc hónappal az esküvője előtt nekiállt megtervezni és elkészíteni a menyasszonyi ruháját, amit mindössze 20000 forintból sikerült kihoznia. Abbey-t nagynénje tanította meg horgolni. Ez azonban nehezen ment, mert több mint két és fél órára laknak egymástól, így csak hétvégén tudtak együtt dolgozni.

Forrás:
Julie Graham Photography

Nem volt könnyű, de az eredmény magáért beszél: gyönyörű, könnyed és teljesen egyedi esküvői ruha, pont olyan, amilyenről álmodozott. A horgolt csoda alá pedig egy egyszerű zöld ruhát vett fel, ami tökéletesen passzolt az esküvő témájához.

De magyar példa is van arra, hogy álmaitok ruhájára nem muszáj százezreket költeni. Séllei Lilla, a VOUS egyik újságírója például 25.000 forintból hozta ki első esküvői ruháját.

Ez a ruha olyan 25000 forint volt, varrattam. A tüllnek 390 forintért vettem méterét. A felsőhöz kellett egy jobb, sztreccses szatén anyag, de abból meg nem kellett sok, körülbelül fél méter, így nem volt az sem sok, még ha méterre drágább is volt. Ebben az esetben a fazon miatt a varratás volt drága, sok próbamodell készült, mire meglett a végleges.

Forrás:
Kertész László

Második ruhája pedig mindössze 12000 forint (!) volt. A lényeg pedig itt is az, hogy valami olyanban ment férjhez, ami egyedi, különleges és megismételhetetlen. Az esküvő részleteiről ide kattintva olvashattok.

A második ruhám nagyon egyszerű, fehér spagetti pántos maxiruha. Arra került egy csipkés réteg, a csipke drága volt, és az A-vonalú szabás és a pocakom miatt 4 méter kellett (kétszer kellett megvennem a ruha hosszát), az volt 8000 forint. Ezt a ruhát is varrattam, mivel ez egyszerű fazon volt, a varratás roppant olcsó volt, szinte semmi pénz.

Forrás:
Séllei Lilla

Forrás:
Séllei Lilla

Szóval a tanulság: nem feltétlenül kell sok pénz a tökéletes ruhához, elég egy kis kreativitás!

Ajánlott cikkek