Egyéb kategória

Az eldobható pelusoktól az ázsiai biliig – Mire esküsznek az anyukák?

Akárcsak a gyereknevelés más területein, a szobatisztaság és a pelus kérdésében is számos irány egyszerre van jelen. Az eldobható pelusoktól az öko- és mosható pelenkákon át egészen a különleges ázsiai bilit alkalmazó EC-zésig körbejártuk a témát.

vous - 2015.11.19.
Az eldobható pelusoktól az ázsiai biliig – Mire esküsznek az anyukák?

Mikor az első gyerekemet vártam, olyan negyvenezer forintért bevásároltam mosható pelusból, hiszen miért is ne tenném, ha ez a jó a bolygónak és a gyermekemnek is – gondoltam. Na nehogy azt higgyétek, hogy valamiféle Wonder Womannek képzeltem magam, hogy a mosható pelusra tettem le a voksom.

Egyszerűen arról volt csak szó, hogy semmit nem tudtam a gyerekgondozással kapcsolatos kihívásokról.

Nem tudtam, hogy az olyan vívmányokat, mint a babakocsi, rezgős pihenőszék és például eldobható pelus (az első gyereknél mindenképpen) a túlélés érdekében muszáj használni.

De vajon az életünket megkönnyítő eldobható pelus mennyire terheli a környezetet, vagy éppen a környezetbarátnak tartott mosható pelus mennyire is szennyezi a mosással földet? Mi a helyzet az úgynevezett ökopelusokkal? És tudjátok, mi az az EC-zés? Mindenre fény derül!

Számoljunk!

Az én kisfiam viszonylag hamar, kétéves kora előtt lett szobatiszta. Ha 2 évvel és napi átlag 5 pelenkával számolunk, akkor a szobatisztaságig ő 3650 pelust használt el. Én márkás pelenkát használtam végig, mert azoknak a nedvszívó képessége vált be igazán.

Egy ilyen pelenka darabára 70 forint körül van. Könnyen kiszámolhatjuk, hogy ez összesen 255 500 forint. Ehhez képest az a 40 000 forint, amit a sosem használt mosható pelusokra költöttem, elenyésző. Ráadásul a mosható pelust, ha addigra el nem adtam volna, akkor a második gyerekem is használhatta volna, tehát még kedvezőbb befektetés lett volna.

De ez csak a téma anyagi része, nézzük meg a mosható vs. eldobható pelus kérdést a környezet szempontjából.

Pelusból szemét

Forrás:
iStock

Az eldobható pelenkák előállításához rengeteg fát vágnak ki, használat után pedig tonnaszámra kerülnek a szeméttelepekre, hiszen műanyagtartalmuk miatt még el sem elégethetőek.

(A gyermekem által elhasznált közel 4000 darab eldobható pelenka típustól függően 500 és 800 kilogramm közötti szemetet jelent.) A pelusokkal együtt a széklet is a szeméttelepre kerül, ami fertőzésveszéllyel jár, ráadásul ezek a pelenkák bomlásuk során metánt termelnek, ami egy káros, üvegházhatású gáz.

A szemetet csak tovább növelik a pelenkakukák, amiket direkt a pelusokhoz fejlesztettek ki: árammal működnek, és automatikusan egyesével bezacskózzák a szagos pelusokat.

A mosható és az eldobható pelusok között képeznek valamiféle átmenetet a valamilyen szinten ökológiailag lebomló pelusok.

A sima eldobható pelusokban a korábban használt papír nedvszívó betéteket ma már a saját tömegük többszörösét felszívni képes műanyagokra, polimerekre cserélték – ennek hála a lebomlási idejük 100 év.

Forrás:
iStock

Ezzel ellentétben az ökológiailag lebomló pelenkák 5 hónap és a 50 év között bomlanak le teljesen. Itthon bioboltokban és a DM üzleteiben lehet lebomló pelenkát kapni, ez a táblázat kiválóan összefoglalja a hazai piacon található lebomló pelusok jellemzőit.

Megkérdeztem néhány anyukát, nekik mi a tapasztalatuk a pelenkákkal kapcsolatban.

Zsuzsi (35) – Vivi (5), Dani (3) – kezdetben próbálkozott a mosható pelussal, első gyereke előtt, akárcsak én, ő is bevásárolt egy készletet, de ahogyan nálam, nála sem jött be:

„Nem vagyok szuperügyes mintaháziasszony, soha nem sikerült foltmentesen fehérre mosni a pelusokat, ezenkívül pluszfeladatot adott a gyerek ellátása mellett, ami, be kell valljam, kezdetben nem ment jól” – vallott nekünk nagyon őszintén Zsuzsi, aki, mivel fontos neki a környezetvédelem (bár nem elvakult módon), az ökopelusoknál kötött ki.

Én a lányomnál és a fiamnál is ökopelust használtam, mindkét gyereknél tökéletesen funkcionált, bár tény, nem olyan profi pelenka, mint a nagy márkáké.

Mosható pelusok: környezetkárosító-e a mosásuk?

A mosható pelusok ellen érvelők általában a mosással járó víz és tisztítószer környezetkárosító hatását szokták kiemelni. Ennek ellenére például az Egyesült Királyságban is támogatják a mosható pelenkák használatát – tehát nem lehet mégse olyan környezetszennyező…

És erre az állításra pedig én is csak rácáfolni tudok: Mikor bevásároltam a később pár napig használt mosható peluskészletből, akkor kiokosítottak a mosásukról. Nos, jó hír, hogy ezek a mai mosható pelusok már nem abba a generációba tartoznak, amit anyáink használtak.

Ezeket elegendő mosógépben kimosni, nem kell hipózni vagy kifőzni – köszönhető ez a mai modern mosógépeknek és mosószereknek.

A négygyerekes Anikó (37) – Abigél (10), Lídia (8), Miksa (6), Sámuel (3) – is csak pozitív tapasztalatokról tud beszámolni, és még egy nagyszerű kiegészítőre is felhívta a figyelmünket:

„Amíg otthon voltam a gyerekekkel, napközben remekül be tudtam iktatni a teendőim közé a pelenkák mosását. Már korábban is natúr mosószereket használtam, ezért külön elbánást nem igényeltek a pelenkák. Egy tiszta vizes öblítés után akár a többi ruhával együtt is moshattam. A kakis pelenkák kezelésére van egy nagyszerű találmány, az eldobható pelenkabetét, ami egy vékony, popsitörlőhöz hasonlító anyagdarabka. Ezzel együtt higiénikusan eltávolítható a pelus tartalma, akár a vécében is le lehet húzni.”

Na de mi van a mosható pelusokkal, amikor nem vagyunk otthon? Akkor mi lesz a produktummal? Anikó szerint ez sem megoldhatatlan kérdés:

Praktikus megoldások vannak a használt pelusok tárolására, például a pelenkazsák, ami jól zárja a szagokat, nedvességet.

Azt hihetnénk, akik mosható pelust használnak, elhivatott környezetvédők, és minden nehézség ellenére kitartanak a mosható pelusok mellett, erre cáfol rá Anikó:

„Amikor a negyedik gyerekem születése után egy évvel elkezdtem dolgozni, több – számomra fontos – szokással is fel kellett hagynom. A nagymamák segítettek néha a háztartásban, ők vigyáztak a gyerekekre. Úgy láttam, hogy nekik nem kényelmes a mosható pelenka használata, ezért inkább visszatértünk az eldobhatóra.”

Se nem mosható, se nem dobható

Mi ez? – lehetne egy találóskérdés is, de inkább eláruljuk: ez az EC. Az EC elnevezés az angol elimination communication, azaz eliminációs kommunikáció kifejezésből ered.

A dolog lényege, hogy akik EC-znek, azok nem használnak pelenkát, hanem a gyerek kezdettől fogva adott jelzéseit figyelik, amik alapján észre tudják venni, mikor szeretne pisilni, kakilni a csemete.

Forrás:
alibaba.com

Az EC-zésről egy négygyerekes édesanyát, Petrát (35) – Zalán (8), Janka (6), Lehel (4), Ábel (2) – kérdeztem, aki egy babahordozással, mosható pelusokkal és alternatív gyereknevelési irányelvekkel foglalkozó mamifórumon hallott először az EC-zésről.

„A gyerekek alapból nem csinálnak a fészkükbe, fekhelyükre, az állatokhoz hasonlóan, igényük van a higiéniára, csak mi 'kényszerítjük' rájuk, hogy a pelusba pisiljenek, kakiljanak. Vannak gyerekek, akik érzékenyebbek erre, vannak, akiket kevésbé zavar.

A természetes csecsemőhigiénia mint módszer rögtön felcsigázott. Mikor kipróbáltam, megdöbbentett, hogy mennyire egyszerű, mennyire kézenfekvő és mennyire beválik! Ebben sem voltam görcsös, nem volt teljesítménykényszer, jó móka volt az egész családnak, és sokat tanultunk belőle.”

Hihetetlen látni, hogy mennyire okosak a gyerekek, mennyire többre képesek, mint azt gondoljuk.

Petra a harmadik gyerekénél szeretett volna belevágni az EC-zésbe, akkor ázsiai bilit vett, de mint mondja, ha most kezdené, biztos a kivehető részes bilit választaná, mert az is tökéletesen megfelel a célnak.

Petra kezdetben nem látta a rendszert, a lehetőséget arra, mikor kezdje el. Kisfia, Lehel 3-4 hónapos kora körül Petra azzal a szituációval találkozott, hogy a csemete nem volt el a földön, nem kellett neki a cici, de a hordozóban sem érezte jól magát.

„Akkor jutott eszembe, hogy kipróbáljuk. Levetkőztettem, a csap fölé tartottam, és pisilt – majdnem eldobtam, úgy meglepődtem! A negyedik gyerekemnél már újszülöttkortól alkalmaztuk, már a kórházban próbálkoztam biliztetéssel – hamar ráéreztem Ábelnél, mikor érdemes megpróbálni” – mesélte Petra, akinek aztán mind a harmadik, mind a negyedik gyereke 10 hónapos koráig volt hajlandó együttműködni a bilizésben. Annak ellenére, hogy a csemeték így sem lettek hamarabb szobatiszták, Petra ezt is hatalmas sikernek könyvelte el, hiszen leegyszerűsítette a mosható pelusozást, a gyerekeknek meg segített testtudatuk felfedezésében.

Ajánlott cikkek