Középiskolában még tiniként tele vagyunk aggályokkal és megfelelési kényszerrel, keressük magunkat, de fogalmunk sincs, mit akarunk és hogyan akarjuk. Csak vagyunk és túlélünk. Húszas éveinkben már vágyunk dolgokra, amikért tenni is kezdünk. Karrier, esetleg család. Aztán beköszöntenek a harmincas évek.
Egyesek szerint ez a kor életünk főműsorideje. Vagy mégsem?
Néhány korábbi generációnak ez a mese tényleg igazságnak tűnhetett, de a Social Psychological and Personality Science-ben megjelent egy új tanulmány, mely szerint nem sok jóval kecsegtet a harmincon túli élet.
1,3 millió, 13 és 96 éves kor közötti amerikai szubjektív jóllétét mérték fel 1970 és 2014 között. Jean Twenge kutató megfigyelte, hogy 2010 előtt az emberek boldogsága koruk előrehaladtával nőtt, de az elmúlt öt évben ennek pont az ellenkezője történt. Úgy látszik, a serdülőkor és a fiatal felnőttség után sem vár ránk sokkal több boldogság.
A The Atlantic így írt a jelenségről:
A harmincasok és a náluk idősebbeknek több mint a fele boldogtalanabb, mint volt. A tinédzserek és fiatal felnőttek boldogabbak, sőt, a felnőttek 30 felett egyáltalán nem boldogok, ellentétben fiatalabb társaikkal. Jean Twenge-nek és a csapatának nincsenek konkrét okai arra, miért történik ez a boldogságcsökkenés.
Twenge kifejtette, szerinte ez azért lehet, mert ebben a korban már olyan magasak az elvárásaink, hogy felnőttként ezeknek már sokkal nagyobb súlyuk van. A kamaszok és fiatalabbak még csak most kezdenek álmokat építeni, de a húszas éveik végén a legtöbben rájönnek, hogy nem tudják megvalósítani, amit szeretnének.
Ha az ember nem tud valamit megmagyarázni, akkor kezdi el emlegetni a sorsot, a szerencsét, vagy végső esetben a véletleneket.
