Egyéb kategória

Túl izzadósak vagytok? – Ezek lehetnek az okai

Miért van az, hogy a másik lány a konditeremben, aki már a lelkét is kifutotta, még mindig nem izzad? És nem folyik róla a víz, nem foltos a ruhája, nem csillog a homloka, és pont ugyanúgy néz ki, mint amikor ráállt a futógépre? Most minderre fény derült!

vous - 2015.11.11.
Túl izzadósak vagytok? – Ezek lehetnek az okai

Kellemetlen, sőt egyenesen cikinek számít, ha valakinek izzadságfoltos a felsője a hóna alatt, a hátán, vagy úgy akárhol. Könnyen mondják azok, akiknek a szervezete máshogy működik és soha nem izzadnak meg, nem néznek ki úgy, mint akik lefutották a maratont és úgy sem, mint akik épp kimásztak egy kád vízből.

Tudományos szemmel nézve, David M. Pariser bőrgyógyász szavaival, az izzadás valójában fontos része az életünknek:

Az izzadás szükséges folyamat, hiszen hűti a testünket. Amikor a szervezetünk túlmelegszik, a verejtékmirigyek az idegrendszert stimulálják, hogy kiizzadjuk a hőt. A cseppek pedig a bőrünkről párolognak el. Az izzadság 99%-a víz, de tartalmaz más anyagokat is, mint például a só. A méregtelenítés kisebb mennyiségben izzadás által is végbemegy, de ez inkább a májban és a vesékben történik, nem a bőrünkön keresztül.

Forrás:
Pexels

De mi számít túl soknak?

Pariser szerint változó, hogy mennyire izzad egy ember, és legtöbben a normális mennyiség kategóriájába tartozunk. Hasonlóan a magassághoz, verejtékezésben is van egy átlagos érték, aminél az emberek vagy többet vagy kevesebbet termelnek. Attól, mert kicsit nyirkos lesz a ruhánk még nem kell aggódni, mindenkinél van egy bizonyos mennyiség, amennyit kiizzad. Edzés során a legtöbb ember egyértelműen többet izzad, de akkor is, ha kínos, stresszes vagy kellemetlen helyzetben találjuk magunkat.

Íme hat tényező, ami befolyásolja, hogy mennyire izzadunk

1. Nem

A sportos, fitt férfiak sokkal inkább izzadnak, főleg akkor, ha intenzíven edzenek. Utánuk következnek csak az edzett nők, de a legkevésbé verejtékező nők azok, akik nem sportolnak különösebben semmit. Kutatók szerint annak ellenére, hogy a nőknek sokkal több verejtékmirigyük van, mint a férfiaknak, egyes mirigyeik mégis kevesebb verejtéket termelnek.


2. Testtömeg

Többek közt ezért is izzadnak többet a férfiak. Egy tanulmányban kimutatták, hogy a férfiak azáltal, hogy nehezebbek átlagban véve, mint a nők, több izomtömeget mozgatnak meg, épp ezért sokkal több hőt is termelnek, mint a nők. További kutatások pedig azt is kimutatták, hogy minél magasabb valakinek a testtömeg-indexe (BMI), annál inkább izzad.

3. Kávé

Nincs is finomabb télen, mint egy forró latte a kedvenc kávézódban. Kivéve, ha utána elönt a meleg, izzadni kezdesz. A kávé vízhajtó hatása jó, hiszen a felesleges víztől megszabadulunk, mégis elősegítheti az izzadást.

4. Alkohol

Ha néhány koktél után már ti is éreztétek, hogy egyik percről a másikra meggyulladtok, olyan melegetek lett, akkor az az alkohol miatt van. Ez ugyanis amellett, hogy növeli a pulzust, tágítja az ereket is. Így a test hőmérséklete is megemelkedik, ami által izzadni kezdünk. Egy kicsit ittasra sikerült buli után viszont nem izzadjuk ki csak egyszerűen a szervezetünkben lévő alkoholt. Az alkohol 5 százaléka vizelettel, légzéssel és verejtékezéssel kerül ki a szervezetből, a maradék 95% viszont a májban bomlik le.

Forrás:
giphy.com

5. Fűszeres ételek


Csípős, fűszeres ételek fogyasztása a testhőmérsékletet is felborítja, melegünk lesz és izzadni kezdünk. Szóval hanyagoljátok a túl fűszeres kajákat!

6. Meleg időjárás


Egyértelmű. A melegebb napok a test hőmérsékletét is feltornázzák, a pulzusunk emelkedik, és a vér áramlása is felgyorsul az ereinkben. Ahogy már korábban írtam, a szervezetünk ilyenkor is próbálja hűteni magát. Mielőtt azt hinnétek, hogy a párás időjárás egy fokkal jobb, el kell hogy keserítselek titeket. Mivel a levegőben pára, tehát nedvesség van, a verejték sokkal nehezebben párolog el a bőrünkről.

Címkék: #egészség #sport
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

5 dolog, ami miatt kislányként szívből gyűlöltétek a húsvétot
Világ
5 dolog, ami miatt kislányként szívből gyűlöltétek a húsvétot
vous - 2025.04.15.

Nem tudom, mikor, de az már biztos, hogy tönkrevágtuk a húsvétot. Nem ünneplünk már otthon, a hagyományok kiveszőben vannak, és azt sem tudnám már megmondani, mikor kezdtek zárt ajtókon kopogtatni a locsolkodók, de az biztos, hogy ez vezetett ahhoz, hogy a locsolók is inkább wellnesshétvégére mentek húsvétolás és locsolkodás helyett. 

Otthon

A WPC burkolat nemcsak szép és tartós, hanem környezetbarát is
Otthon
A WPC burkolat nemcsak szép és tartós, hanem környezetbarát is
vous - 2025.04.18.
Nőként előszeretettel tervezgetünk, ötletelünk, ha a belső terek kialakításáról vagy épp felújításáról van szó. Ugyanakkor legalább ekkora energiát érdemes fordítani a kültéri területekre is, különösen ha például egy teraszt is ki szeretnénk alakítani magunknak, amit az igényeink szerint tudunk használni.