Nem véletlenül szól erről a cikk, én sem voltam mindig tökös csaj. Már általánosban is utáltam konfrontálódni, féltem, hogy esélyem sem lesz a többiek ellen, meg úgy általában véve sem tudtam, hogyan kell csinálni. Nem titok, hogy emiatt könnyen a csúfolódók céltáblája lettem. Ebből adódik az első szabály:
Ne hagyjátok magatokat!
Tudom, sok szülő szereti mondani a gyerekeknek, hogy ne törődjenek a kötekedőkkel, majd megunják. Nos, a való életben ez nem működik. Minél inkább hallgattok, annál inkább éreztetitek, hogy veletek bármit meg lehet tenni. Adjatok hangot az érzéseiteknek, és igenis fejezzétek ki, hogy elég volt! Nektek is vannak határaitok!
Kérdezzetek valami egészen váratlant!
Ezzel ugyanis kizökkentitek a támadó felet a helyzetéből, titeket pedig bátorsággal tölt el, hogy feljebb kerültetek a vitahelyzetben. Lássátok át, hogy miért támad a másik, olykor lehet, hogy csak rajtatok vezeti le a feszültséget. Egy határozott, jól irányzott kérdéstől észbe kapnak. Erre itt van néhány egyszerű kérdés:
Kérjétek meg, magyarázza el a problémáját!
Ezáltal megszakad a vitát indító fél dinamikája, őt ugyanis az élteti, ha ellenkeznek vele. Ti viszont megkéritek, hogy fejtse ki a véleményét, azaz a megértés illúzióját kínáljátok fel neki. Ha a problémája valós, elmagyarázza azt, és felnőtt módjára érvényesítitek egymás akaratát, ám ha nem lesz rá képes, nyilvánvalóvá válik, hogy légből kapott okból megy az idegeitekre.
Válaszoljatok kérdésekkel!
Ezekbe a kérdésekbe pedig építsétek bele a partneretek pontos szavait. Ezzel feltárhatjátok, hogy mi is zajlik a másikban, észrevétlenül pontot tehettek a vita végére, és a másik is lehiggad. Mondok egy tipikus példát egy pár életéből:
– Már megint cukrászdába megyünk, pedig nem ehetek sütit!
– Ha nem ehetsz sütit, mit szeretnél?
– Bármit a sütin kívül, amiben nincsen cukor.
– És mi az, amiben nincsen cukor, és megennéd?
– Mondjuk cukormentes süti vagy saláta. Végül is mehetünk cukrászdába, majd kérek valami cukormentes cuccot.
– Rendben.
Hagyjátok faképnél!
Néha ez is segít. Ne vegyétek magatokra, amit mondanak, egyszerűen közöljétek, hogy ha higgadtak lesztek mind a ketten, szívesen megbeszélitek felnőtt módjára a dolgokat. Aztán pedig álljatok fel, és vonuljatok ki a látóteréből.
Ti hogyan álltok ki magatokért egy vitában?