A színésznő Renée Zellweger arról adott interjút az E!-nek, hogy milyen érzés számára újra felvenni Bridget Jones szerepét. Hiszen az első részt 2001-ben, a másodikat pedig három évvel később, 2004-ben mutatták be. Eltelt több mint 10 év, de végre, végre, végre Bridget Jones visszatér.
Renée így nyilatkozott:
Jól érzem magam. Örülök, hogy újra együtt dolgozhatok a régi barátaimmal. És mindig is imádtam visszatérni Londonba. Imádom a karaktert, szóval örülök, hogy újra eljátszhatom a szerepet.
Ebből a pár sorból persze kiderült az is, hogy a filmben a „régi barátok” is feltűnnek majd. Alig várjuk, hogy Colin Firth után sóvároghassunk a moziban. Hugh Grant nem játszik majd a harmadik részben, de azt hiszem, túl fogjuk élni nélküle is. Renée azt is elmesélte, hogy valószínűleg ez az utolsó ilyen jellegű filmje, és nem tervezi hasonló szerep eljátszását. Azt azért még hozzátette, mennyire örül annak, hogy ismét Bridget lehet.
Most megsürgetnénk kicsit az idő múlását, tuti, hogy a harmadik rész legalább annyira jó lesz, mint az előző kettő!