Gyümölcs a kajában vagy étkezés után
Husi kompóttal, hmm, milyen finom, ugye? Csak egy a probléma. A gyümölcs nagyon gyorsan felszívódik, halad át a gyomron, majd felszívódik újra a belekben. Éppen ezért, amikor a gyümölcsöt magvakkal, húsokkal kombináljuk, túl sok ideig marad az emésztőrendszerben, ahol erjedni kezd. Ez az erjedés pedig többek között kárt okozhat a belek falában – írja a Healthy Panda.
Állati fehérje és keményítő
A különböző állati fehérjék és szénhidrátok semlegesíthetik az egyes makroelemek hatásait. Amikor az emésztőenzimek összecsapnak, puffadást, gáztermelést és rossz közérzetet okozhatnak, így jobban jártok, ha nem fogyasztjátok őket együtt.
Keményítőtartalmú szénhidrátok és a paradicsom
A paradicsom egy savas gyümölcs, amit nem ajánlatos együtt fogyasztani az olyan keményítőtartalmú szénhidrátokkal, mint például a rizs vagy az édesburgonya, mivel emésztési zavarokat okozhat, sőt még az evés utáni fáradtságért is felelős lehet.
Gyümölcs és joghurt
Na, ez az a kombó, ami engem igazán meglepett. Miért is ne ehetnénk együtt a gyümölcsöt joghurttal? A gyümölcsök és a joghurt ötvözése hatalmas szenvedéshez vezethet, mivel a tejtermékek növelik a megfázások kockázatát és súlyosbíthatják az allergiás tüneteket. Ha gyümölccsel kombináljuk őket, akkor a helyzet tovább romolhat, ezért jobban jártok, ha a joghurtot gyümölcs nélkül fogyasztjátok.
Müzli és tej
Micsoda? Mivel együk a müzlit, ha nem tejjel? Ez a kombináció a legtöbb országban egyet jelent a reggelivel, csak beleöntjük a müzlit a tálba, rá a tejet, és kész is van. VISZONT! A tej és a müzli is gyors felszívódású szénhidrátot tartalmaz, ami stressz alatt tartja a szervezetet, és fáradtak leszünk tőle. Sőt, miután megettük, jobban is vágyunk az egészségtelen kajákra.
Hamburger és sült krumpli
A tipikus gyorséttermi étkezés két fő résztvevője, így gondolhatjuk, hogy külön-külön sem túl egészségesek. A hamburger és a sült krumpli is tele van zsírral, tartósítószerekkel és más anyagokkal is, melyek ezután összekeverednek a krumpliban található cukorral, és citokinekké fejlődnek. A citokin pedig felgyorsíthatja az öregedés folyamatát, úgyhogy csak ésszel támadjatok be legközelebb egy gyorséttermet!
Muffin és gyümölcslé
Ha ezzel a párosítással kezditek a napotokat, akkor biztosak lehettek benne, hogy az egész délutánt sóvárgással fogjátok tölteni. A hiányzó rost és fehérje ütközve a magas cukormennyiséggel nem lesz mással egyenlő, mint a stresszel, és azzal, hogy egész nap házsártosak lesztek. Megéri?