Egyéb kategória

Megvan, mennyi idő után múlik el a szenvedély egy kapcsolatban

Annyi mágikus szám létezik a párkapcsolatok meséjében, ilyen például a bűvős hetes, miszerint ha addig nem történik válás, akkor már mindent kibír a pár. Megint mások a 3-as szám erejére esküsznek, szerintük az a nagy vízválasztó az együttélésben: 3 hónap, 3 év, 6 év, majd 9 év, és így tovább. Addig tarthat a szenvedély is állítólag. A kutatók szerint viszont nem.
vous - 2015.10.01.
Megvan, mennyi idő után múlik el a szenvedély egy kapcsolatban

Szerintük a szenvedély az első év végére tetőződik, majd onnantól csökken fokozatosan. A megkérdezettek legalábbis azt vallották, hogy hosszú idő elteltével egyre kevésbé voltak elégedettek a szexuális életükkel. Az adatok szerint a férfiak szexuális vágya folyamatos, míg a nők vágya időnként veszít az intenzitásából. Bár ezzel személy szerint nem értek teljesen egyet, szerintem mindkét nem szexuális vágya változhat az élete során, új szerzőnk szerint pedig a férfiak egyszerűen szeretik végigenni az étlapot, mi pedig nem tehetünk ellene semmit.

A lényeg: egy év után kiütköznek a szexuális különbségek.

Ennek az oka rendkívül egyszerű: a párok még csak felfedezik egymást, így még újszerű az élmény. Mikor már megszokottá válik, a párok gyakran rossz módszer mellett döntenek, és egy szeretőt választanak a probléma megoldására, holott egyszerűbb lenne, ha felismernék és helyén kezelnék a kialakult helyzetet. Azok, akik ezután is együtt maradtak, arról számoltak be, hogy egyszerűen dolgoztak azért, hogy egyre mélyebb intimitás alakuljon ki köztük, idővel pedig előtérbe kerültek a szexnél fontosabb dolgok: hűség, közös érdekek, célok, család, őszinteség, bizalom.

Ez lenne a hosszan tartó szenvedély titka?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges szigetek Izland körül
Világ
Különleges szigetek Izland körül
vous - 2024.11.09.
Björk kétségtelenül Izland egyik ikonikus női alakja, aki világhírű énekesnőként és zeneszerzőként ismert. Az avantgárd popzene királynője nemcsak zenéjében, hanem megjelenésében és egész művészetében képviseli szülőföldje szellemiségét.

Otthon

Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
Otthon
Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
vous - 2025.01.16.
A barkácsolási, karbantartási feladatokat a hölgyek is meg tudják oldani, ez egyáltalán nem a férfiak privilégiuma. Függetlenül attól, hogy ki végzi el a javítást, mindenképpen szükség lesz minőségi szerszámokra, kiegészítőkre. A rögzítések és karbantartások egyik elengedhetetlen eszköze a ragasztópisztoly.