Újabb csodás hölgy volt ma a NORIE Team vendége. Petra látogatott el hozzánk. Ragyogó mosolyát látva tudtuk, ma is jó munkát végeztünk.
„Soha nem tudtam, hogyan kell nőiesen öltözni. Mindig kihívást jelentett, mit mivel kéne összepárosítani. Egykori lakótársaim voltak azok, akik mindig segítettek a sminkek elkészítésében, hogy mit vegyek fel, hogyan is kell viselkedni elegáns ruhában, és hasonlók. Nagyon távol áll tőlem, hogy össze tudjam passzítani a dolgokat, emellett az önbizalomhiány miatt egyszerűen nem érzem jól magam a bőrömben.
Hiába veszek olyan ruhákat, amik esetleg tetszenek; felveszem őket, és szörnyen érzem magam, hogy sehogy sem állnak rajtam.
Ráadásul irodában dolgozom, és fogalmam sincs, hogyan kellene nőiesen öltözködni, a hajammal sem tudtam soha mit kezdeni azonkívül, hogy lófarokba kötöttem, vagy néha befontam, mikor még hosszú volt” – írta nekünk bemutatkozó levelében Petra.
Egyszerűen nem értettük, hogy egy ilyen szép, kedves lány, hogyan láthatja magát kevésbé szépnek, mint mi őt! Öröm volt vele beszélgetni, nevetgélni, és figyelni, ahogy egyre elégedettebben szemléli magát a tükörben, ahogy teltek a percek.
Szeretnétek átalakulni? Ide kattintva mindent megtudhattok a jelentkezésről.
„Önbizalmat szeretnék szerezni, amelyet több évvel ezelőtt éreztem, hogy jól érezzem magam a bőrömben, és ne kelljen folyton amiatt aggódnom, hogy semmi nem áll jól, nem nézek ki nőiesen.
Nagyon örültem, hogy itt lehettem veletek, és megmutattátok, hogy milyen a nőies Petra, hihetetlen a változás! Köszönöm szépen!
Mikor mindenki elkészült, már csak a fotózás volt hátra, ami szuperül sikerült. Petrának hihetetlenül szép mosolya van, amivel szinte minden képen megajándékozott minket. Reméljük, a fotókat nézve végre ő is elégedett magával, és azt látja, amit mi: egy lenyűgöző, nőies nőt.
Ruha: F&F, fülbevaló, karkötő: H&M
Divat- és beauty tippekért kattintsatok a fekete pöttyökre.