Egyéb kategória

Még idén! kampány – Életmódváltás öt lépésben

Az életmódváltás több felületen is megtörténhet. Több pilléren áll, és amikor nekikezdünk, akkor vesszük csak észre, hogy szoros az összefüggés a különböző területek között. Egyik hat a másikra, illetve ahogy vállaljuk az egyiket, észrevétlenül indulnak be pozitív változások más területeken is.

vous - 2015.09.25.
Még idén! kampány – Életmódváltás öt lépésben

A Még idén! kampány célja, hogy kicsi lépésekkel, kis változtatásokkal érjünk el pozitív eredményeket az életmódunkban. Ehhez pedig jó, ha tisztában vagyunk azokkal a területekkel, ahol érdemes elkezdeni a változtatásokat.

Táplálkozás

Tiszta sor, ezzel a legegyszerűbb kezdeni, hiszen ahogy már számos receptnél leírtuk, és ahogy Takács Nóra videóiban több alkalommal is megmutatta, már egészen kicsi trükkök bevetésével egészségesebb lehet a fogyás. Kevesebb cukor, kevesebb zsiradék, más típusú zsiradék. Több zöldség és gyümölcs, kevesebb szénhidráttal teli péksütemény, és észrevétlenül olvadhatnak le a dekák, később akár egy-két kiló is lecsusszanhat majd. Kezdésként. Ám ha az életmódváltás komplex, akkor ez a folyamat is gyorsulhat és hatékonyabb lehet.

Természetesen, ahogy arra cikkünk szakértője, Henter Izabella diétetikus, a NEFI munkatársa is felhívta a figyelmet, nem biztos, hogy mindenki számára a táplálkozás megreformálása lehet az első lépés, lehet valaki a mozgással csalogatja majd be a változásokat. Szakértőnk véleménye szerint azonban a rendszeres étkezés bevezetése és a reggeli fontosságának felismerése döntő szempont lehet.

Forrás:
iStock

Mozgás

Éppen a mai videóban esik szó arról, hogy heti három-négy alkalommal végzett akár félórás mozgás is segíthet az életmódváltásban. Természetesen mi sem gondoljuk azt, hogy ettől azonnal bomba formába kerülünk, de ahogy Kropkó Péter is fogalmaz, az egészség megtartásában fontos szerepe lehet a rendszeres, akár kis ideig végzett mozgásformáknak is.

Stresszkezelés és -kerülés

Talán az egyik legnehezebb feladat a stressz elkerülése – ami szinte lehetetlen. Munka, gazdasági problémák, gondok a csemetével, párkapcsolati válság. Aligha van olyan ember, aki valamilyen területen ne kapná bőséggel a stresszt az élettől. A feladat azonban az, hogy megtanuljuk súlyozni életünk eseményeit, esetleg egyszerűen elengedni problémákat. Mert van olyan, amivel úgysem lehet megbirkózni, kár rugózni rajta. Sokat segíthetnek a stresszt feldolgozó folyamatok (például a mozgás), akár a futás, a jóga vagy éppen egy félórás bokszzsákpüfölés. Valami, ahol ki lehet adni a gőzt…Az is sokat segíthet, ha olyan közösségekhez csatlakozunk, ahol mód van a stressz feloldására,legyen az egy kórus vagy egy természetjáró klub.

Munka-pihenés egyensúlya

Túl sok munka, kevés (és nem megfelelő) pihenés is okozhat súlyos egészségkárokat. Nyilván nagy a hajsza mindenki életében, küzdeni kell a lakhatásért, szükséges az alapvető forrásokhoz való hozzáférés. Ám ha módunkban áll, mondjunk NEM-et az újabb feladatra, nem kell kihívásnak tekinteni, nem kell feltétlenül megmutatnunk, hogy mi vagyunk a legjobbak a munkahelyen. Akkor sem, ha nagy a verseny. Cserébe kikapcsolódásunk legyen valóban pihentető: család, gyerekek, barátok, nagy beszélgetések, kirándulás. Szükség van azonban egyedüllétre is, elmélyülésre, csendre és nagy alvásokra.

Függőségek kezelése – dohányzás, alkohol

A sport, a mozgás gyorsan ráébreszthet minket arra, hogy például a dohányzás komoly korlát az életmódváltásban. Például nem kapunk levegőt, és már száz méter futás után is sípol a légzés, és a tüdő oxigén után kiabál. Egyértelmű, hogy csökkenteni vagy teljesen le kell tenni a cigarettát ahhoz, hogy a mozgás örömteli legyen.

Az addig esetleg stresszkezelésre használt napi egy-két pohár bort is érdemes tiszta vízre vagy gyümölcslére cserélni. Több energiát ad, és nem tompítja el a gondolkodást. Erre pedig nagy szükség van az életmódváltásban.

A cikk megjelenését a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet megbízásából a Széchenyi 2020 program támogatta.

A Még idén! kampányról tájékozódhatsz a kampány startvideójából, illetve Facebookoldalán is találhatsz további információkat vagy csemegézhetsz életmódváltással kapcsolatos írásainkból, videóinkból.

Ajánlott cikkek