Egyéb kategória

Nem találjátok ki, miben halnak meg még a cápatámadásnál is többen

Eddig is hallottuk már, hogy a szelfizés veszélyes dolog. Na de ennyire?
vous - 2015.09.22.
Nem találjátok ki, miben halnak meg még a cápatámadásnál is többen

Nemrég egy hatvanhat éves turista vesztette életét szelfikészítés közben, mert lezuhant a Taj Mahalnál egy lépcsőről.

A Mashable értesülései szerint idén – pedig még koránt sincs vége az évnek – már tizenkét ember halt meg, miközben egy szuper képet szeretett volna lőni magáról. S hogy érzékelhető legyen a szelfizés veszélyessége, mindezt szembe állították a cápatámadásokkal, így jött ki az eredmény, miszerint a szelfizés veszélyesebb, mint a tengerben úszkálás. 2015-ben ugyanis „csak” 8 ember vesztette életét a vízi ragadozók miatt, ami bizony néggyel kevesebb, mint a tragikus szelfibalesetben elhunytak száma.

Forrás:
Pixabay

Persze ez az egész akár egy rossz viccnek is tűnhet, de nem az. Ezek a halálesetek azt bizonyítják, hogy jobban oda kéne figyelni a környezetünkre, ahelyett, hogy állandóan a telefonunkon lógunk és meg akarunk felelni a külvilágnak a tökéletes szelfijeinkkel.

Tizenkettőből négy szelfiző halálát esés okozta, de ami meglepőbb, volt, akit vonat ütött el, mert a járművel szeretett volna egy közös képet. A múzeumok, parkok, turistalátványosságok próbálnak fellépni a veszélyesen élő szelfizők ellen, így már nem egy hely zárta be kapuit hasonló balesetek miatt.

Úgyhogy vigyázzatok magatokra, a szelfizés egyáltalán nem veszélytelen műfaj!

Ajánlott cikkek