Egyéb kategória

Ismerjétek meg I. Mátyás király és igazi szerelme, Edelpeck Borbála történetét!

Miután Mátyás király másodszor is megözvegyült, egyes kutatók szerint főként két dolog érdekelte: a háború és a nők, hódításait pedig még a köznép is kitárgyalta. Edelpeck Borbála – másként Barbara Edelpöck – azonban nem csupán futólagos kalandot jelentett számára: szerelmük hat évig tartott, és vannak, akik úgy tartják, később sem ért véget.
vous - 2015.09.18.
Ismerjétek meg I. Mátyás király és igazi szerelme, Edelpeck Borbála történetét!

Hol, mikor és hogyan ismerkedett meg Mátyás király Borbálával, házasságon kívüli gyermeke, Corvin János édesanyjával? Erről sajnos nem számolnak be a korabeli történetírók, mint ahogy magáról a kapcsolatról is szemérmesen hallgatnak, bár a királyi udvarban és az országban akkoriban mindez nyílt titoknak számított. Azt is csupán a 19. század végétől tudjuk, hogy Borbálának hívták, vezetéknevét pedig csak az 1940-es évek eleje óta ismerjük: a klosterneuburgi apátság levéltárából előkerült, addig elfelejtett dokumentumokból, Ludwig Vince Oszkár és Maschek Ferenc kutatásaiból.

Egyesek szerint 1470-ben, bécsi útja során találkozott először az akkor 27 éves és hat esztendeje özvegy uralkodó Borbálával. Ami bizton állítható: egymásba szerettek, az ausztriai leány a király szeretője lett, aki Magyarországra hozta, és aztán éveken át együtt éltek.

Mátyás rengeteg ajándékkal – ékszerekkel, kelmékkel, drága öltözetekkel halmozta el Borbálát. Sőt…

Ha kíváncsiak vagytok a történet folytatására, kattintsatok ide!

Forrás:
Wikipedia
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Stílusos kerti party tippek – így lesz igazán emlékezetes
Otthon
Stílusos kerti party tippek – így lesz igazán emlékezetes
vous - 2025.03.19.
Egy jól megszervezett kerti parti felejthetetlen élményt nyújthat a barátoknak és a családnak. Legyen szó születésnapról, nyári grillezésről vagy csak egy kötetlen baráti összejövetelről, a megfelelő előkészületek és kreatív ötletek garantálják a sikert. Ebben a cikkben összegyűjtöttük a legjobb tippeket, hogy a te kerti partid is emlékezetes legyen.