Már megint hétfő van! Ha rendes lányok lennénk, akkor persze már előző este kikészítettük volna a ruhánkat, hogy kicsit könnyebben induljon a nap, de ez maximum az elhatározásig szokott sikerülni. A reggeli rohanásban viszont mindig jól jönnek azok a kedvenc ruhadarabok, amikben biztosan jól érezzük magunkat. A VOUS-lányok most megmutatják kedvenceiket.
A 7 kedvenc ruhadarab kiválasztása első körben egyszerű feladatnak tűnt, de a gyakorlatban ez a legtöbbünknek egyet jelentett egy komoly kínzással. Még szerencse, hogy csak egy fotó erejéig kellett döntést hozni, mert ha arról lett volna szó, hogy 7 darabot tarthatnánk meg a kollekciónkból, az szerintem komoly traumákhoz vezetett volna. Ha a négy évszakos ruhatárunkat vennénk alapul, akkor tutira inkább 7 bőröndért alkudoztunk volna mindannyian. Így azonban valahogy sikerült 7 kedvencet kiválasztanunk – na jó, néhol becsúszott egy-két pluszdarab.
Tini
Imádom a halvány tejeskávé árnyalatait, a dögös bokacsizma meghökkentő a kicsit vintage hatású ruha fodrai mellett. Érdekes, figyelemfelhívó és fiatalos. A farmerkabát meg ellensúlyozza a cukiságot. Imádom az ellentéteket, és a nem megszokott párosítást. A kalap nyári szerelem, hordom, amíg lehet.
Panka
Nyáron imádom a fehéret, télen pedig a feketét. Ez a két alapszín az, ami a legszebben kiemeli az alaptónusaimat, karaktert ad, de nem nyom el. Aki szintén tél típus, az érti, miről beszélek. Ruhákból a legegyszerűbb szabású darabokat kedvelem, testalkatomból adódóan főleg a nőies vonalvezetéseket.
Ezeket különböző színű-formájú-stílusú kiegészítőkkel – amik számomra ugyanúgy ruhadarabszámba mennek – bármilyen alkalomra fel tudom venni, a városban rohangálástól az üzleti megbeszélésekig. Persze nekem könnyű, mert grafikusként az ügyél elfogadja, hogy kicsit bohémebb stílusban megyek tárgyalni, mint a kiskosztüm.
Nóri
Nagy dilemmát nem okozott a feladat, rögtön tudtam, mit választok. Imádom a blézereket, és azt vallom, hogy sosem elég belőlük. A piros új szerzemény, szerelem volt első látásra, mert nagyon csinos, nőies fazonú. A szürke pedig azért a másik favorit, mert a sportosabb, lazább stílusa miatt tökéletes viselet a rohanós napokon.
A rúzsos nyári ruha a kedvencem volt idén, és bár eléggé ódzkodom a mintáktól, ez belopta magát a szívembe. A pöttyös trikó viszont egy teljesen más történet: le volt árazva, és még így is alig akartam megvenni. Anyukám viszont meggyőzött, és milyen jól tette: egész nyáron, amikor csak tehettem, ez volt rajtam.
A cipőre azért esett a választásom, mert egy igazi tornacipős lány vagyok, szinte mindig ilyen van rajtam, kényelmes, jól néz ki és mindenhez illik. A magas derekú fekete farmerem pedig örök szerelem marad, ha visszamehetnék az időben, akkor vennék belőle még tízet!
Eszter
A barátom szerint én ezt a feladatot nem tudom teljesíteni, mert nem szeretem a ruháimat. A viccet félretéve: nehéz volt választani. Végül hat ruhadarab és két kiegészítő mellett döntöttem – azok fél ruhadarabnak számítanak, nem? A feliratos pólókat, pulcsikat kifejezetten szeretem, a vodkásat a húgom festette kézzel (textilfestékkel). Nagyon nem bírom a vodkát, biztos emiatt. A kávés tavalyelőttről való.
A pokróckendő sem új darab, sokszor megkérdezik: ez most akkor egy sál vagy kendő vagy pléd vagy mi?! A fekete bőrdzsekit turiztam kb. 2000 forintért. Már tettem volna a mosógépbe, amikor megláttam a címkén, hogy 100% leather. Mondom, akkor ezt inkább másképp tisztítom ki… A párduckabát tavalyi szerzemény – a Tescóban vettem (F&F). Akinek nincs állatmintás cucca, azonnal szerezzen be egyet. Mindenhez megy. Baromira feldobja a legegyszerűbb szettet is. Imádom.
A H&M kisruha tök új, bizonyíték a nőies énemről. A szintén H&M blúz pedig arra példa, milyen sokáig tart, míg egy-egy hozzá illő, de sokáig nemszeretem színnel megbarátkozik valaki. Nekem ez az árnyalat ilyen. Ja, és a hófehér Adidas cipő: tudom, a Vans és a New Balance után mindenki ilyet vesz majd idén ősszel, DE nem érdekel. Muszáj volt!
Emőke
Imádom a csajos, ugyanakkor laza és sportos stílust. Hatalmas szerelmem a bő fazonú, koptatott farmer, de szívesen hordok szűk nadrágot egy oversize felsővel. Ez a szett a kedvencem, mivel ez tükrözi leginkább a stílusomat. Mostanában sűrűn hordok nulldioptriás szemüveget, ezzel kicsit különlegessé téve az outfitet. Szeretem a kiegészítőket, de a nagyon divatos, hatalmas bizsu nyakláncokat nem bírom, sőt semmilyen nyakláncot nem szeretek. Egy óra, egy egyszerű karkötő és egy pont fülbevaló, ezzel indulok útnak nap mint nap.
Sophie
Mivel nagyon nem szeretem a hideg időt, én is meglepődtem, hogy valójában a kedvenc ruháim őszi-téli darabok. Azt hiszem, azért ezek a kedvenceim, mert – a mintás nyári ruhát leszámítva – nagyon jól variálhatók és sokat hordom őket, így összenőttünk. A szívemhez a bakancs áll egyébként a legközelebb, talán azért, mert New Yorkban vettem, és ez az egyetlen ruhadarabom, ami miatt szoktam várni a hűvösebb időt, hogy végre felvehessem.
Anna
Álmodozó típus vagyok, szerintem ez a ruháimon is látszik. Szeretem a mintákat, a filmes és mesés dolgokat. Fontos, hogy meleg legyen, amit viselek, mivel fázós típus vagyok. Talán az ősz és a tavasz a kedvenc évszakom, mert imádom a puha pulcsikat, és ilyenkor pont elég ruha van rajtam. Nyáron túl meleg van, és az alkatom miatt nem szeretem, ha kevés ruha van rajtam, télen pedig túl sok ruhát kell felvennem, hogy ne fázzak. Tudom… tudom, mondták már, nekem soha semmi sem jó.
Na és az ötlet kitalálója, avagy amikor akasztják a hóhért:
Az első sokk után arra gondoltam, ez lehetetlen küldetés. Aztán néhány cserével sikerült valahogy héthez közelíteni a darabszámot. Ok, nem kell számolgatni, mert nem annyi van a képen. A nagyon mintás dolgokat nem szeretem, csak néhány kivételes esetben veszek ilyet. Jobban szeretem, ha inkább a szabás bolondos egy kicsit, mint például ennél a kapucnis stólánál.
A kedvenceim az ékszerek, már akkor bajban lennék, ha abból kellene hetet kiválasztanom. Az órám mellett az ezüst karkötőim és két gyűrű is folyamatosan rajtam van, alvásnál, fürdésnél is. És akkor ehhez jönnek a többiek nap mint nap.
De akkor a ruhák: mivel Marokkóban éltünk, egy Casablanca Gap póló nem maradhatott le a képről, és miután ez a kedvenc márkám, egy farmert is beraktam a szettbe. Ősz lévén jöhet a szintén ott beszerzett bőrdzseki és a tuareg sál a kedvenc cipőstílusom, az oxford egyik képviselőjével. Hogy egy csajosabb darab is legyen, egy keresztben szabott Tatuum ruhát választottam.