Nálunk két év után borult a bili, a pasim elém állt, megmondta, hogy megcsalt. Az volt a magyarázata, hogy unalmas vagyok, értéktelen, és akadt egy jobb. Amíg ezt nem mondta, sokkban álltam előtte, de ezután elkezdtem nekidobálni mindent, ami csak a kezembe került. Nem volt túl felnőtt dolog tőlem, de igen, a vázát is nekihajítottam, és ripityára tört a falon.
Tíz év után lépett félre a párom, persze rögtön bevallotta utána, nem tudott volna hazudni, mardosta a lelkiismeret. Iszonyúan fájt, elkezdtem sírni, kérdeztem, hogy miért tette. Sokat beszélgettünk utána, és arra jutottam, hogy hibás voltam én is, mindketten, elfelejtettünk odafigyelni egymásra. Nehéz időszak volt, de megérte átküzdenünk magunkat rajta.
Én kiábrándultságot éreztem. Fájt persze, de egyszerűen elvesztettem a tiszteletem iránta, hogy nem volt képes felnőttként kezelni a dolgot. Felismerni a problémát, és előtte leülni beszélgetni, hogy mi a baj. Csak néztem rá, hogy ki ez az ember, majd felálltam, és szó nélkül elmentem otthonról.
Higgadtan kezeltem. Tudtam, hogy be fog következni előbb-utóbb, mert nem beszéltük meg a problémáinkat. Egyszerűen nem tudtuk, hogyan kell. A vicc az egészben, hogy a megcsalás után történt meg az első őszinte beszélgetésünk, de hiába, az már nem segített rajtunk. Békésen elváltunk, levontuk a tanulságokat, és továbbléptünk.
