Egyéb kategória

3 egészséges reggeli, amit könnyen összedobhattok

Ti szoktatok reggelizni, ugye? Ha igen, akkor jó. Ha nem, akkor most nagyon figyeljetek! Én sajnos sokszor elfelejtek enni, ami azért is nagy baj, mert egy egész délelőttöt (vagy napot) nem lehet csak úgy kibírni kaja nélkül. A reggeli a nap legfontosabb étkezése. Nem, a kávé nem számít reggelinek. Valami táplálót is kéne ennetek!
vous - 2015.09.01.
3 egészséges reggeli, amit könnyen összedobhattok

Az még nem akkora bűn, ha egyszer-kétszer kimarad a reggeli. Viszont ha rendszeresen nem esztek, akkor súlyos veszélynek teszitek ki a szervezeteteket. Most olyan gyorsan és egyszerűen elkészíthető recepteket mutatok nektek, amiket én is szívesen elkészítek egy kevésbé rohanós reggelen.

Gyümölcsös-mandulás zabkása


Hozzávalók:

  • 4 dl víz
  • 10 dkg zabpehely

  • méz
  • 5 dkg szeletelt mandula

Elkészítés: A vízbe zabpelyhet öntünk és közepes lángon, folyamatos kevergetés mellett sűrűre főzzük. Ha kész, hozzákeverünk egy kevés mézet, 1 evőkanál mandulát és hűlni hagyjuk. Tálkába szedjük, rádobunk pár szem gyümölcsöt és már ehetjük is! Akár előző este is elkészíthetitek, így reggel csak be kell kanalazni.

Gyümölcssaláta


Mi is lenne finomabb korán reggel, mint egy hatalmas tál finom gyümölcs? Semmi másra nincs szükséged, mint a kedvenc gyümölcseidre! Barack, szőlő, eper, alma, körte. Amellett, hogy igazi energiabomba, vitaminokkal is tele van és egész napra ellát a szükséges tápanyagokkal. Szeleteljétek fel a gyümölcsöket, majd keverjétek össze. Öntsetek rá egy kis mézet és kész is!

Forrás:
@adelaide.bourlon

Muffin

Tudjátok, mi a legjobb a muffinokban? Mármint azon kívül, hogy én is el tudom készíteni? Az, hogy olyanra csináljuk, amilyenre csak akarjuk. Gyümölcsös, joghurtos vagy csokis, az már szinte mindegy. Fél óra sem kell, hogy elkészítsük. Ha nem esik útba a legközelebbi kávézó, akkor gyorsan dobj össze egy kedved szerint választott verziót. Most egy almás muffin receptjét hoztam nektek!

Hozzávalók:

  •     3 tojás
  •     15 dkg cukor vagy pár kanál méz
  •     30 dkg liszt
  •     1/2 csomag sütőpor
  •     30 dkg reszelt alma
  •     fahéj

Elkészítés: A tojást a cukorral vagy mézzel habosra keverjük, hozzáadjuk a lisztet, a sütőport és a reszelt almát. Alaposan összekeverjük, muffinsütőbe öntjük és mehet is a sütőbe. 24 db lesz belőle, szóval a kollégáknak is jut majd a munkahelyeteken.

Ti milyen reggelivel indítjátok a napotokat?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Stílusos kerti party tippek – így lesz igazán emlékezetes
Otthon
Stílusos kerti party tippek – így lesz igazán emlékezetes
vous - 2025.03.19.
Egy jól megszervezett kerti parti felejthetetlen élményt nyújthat a barátoknak és a családnak. Legyen szó születésnapról, nyári grillezésről vagy csak egy kötetlen baráti összejövetelről, a megfelelő előkészületek és kreatív ötletek garantálják a sikert. Ebben a cikkben összegyűjtöttük a legjobb tippeket, hogy a te kerti partid is emlékezetes legyen.