Bíborhegy
A Bíborhegyet az egyik legrémisztőbb horrorfilmnek tartják azok közül, amik idén fognak megjelenni. A sztori szerint egy írónő egyik gyerekkori barátja iránt érzett szerelme és egy rejtélyes idegen csábítása között hánykolódik. Majd kiköt egy házban, ami szinte él, és jönnek a szokásos ijesztgetések, ajtócsapkodások, pohárleverések, éjszakai dörömbölések a padláson és kaparások a pincében. Bár azt meg kell hagyni, hogy egy-két résznél le kellett halkítanom az előzetest és eltakarni a képernyőt. A filmet október 22-től a mozikban is megtekinthetitek!
Az utolsó boszorkányvadász
A boszorkányos sztorikat személy szerint én nagyon csípem. Régen „voltak” boszorkányok, tehát még alapja is van a történetnek, nem csak valami kitalált humbug. Ebben a filmben 500 évvel ezelőttre tekintünk vissza, amikor háború dúlt az emberek és boszorkák között. A boszorkányvadászok harcoltak a természetfeletti ellenséggel szemben, az egyik boszorkányvadásznak, Kauldernek pedig sikerült megölnie a boszorkák királynőjét, és sok követőjét is. A halála előtti pillanatban viszont a királynő azzal áll bosszút, hogy halhatatlansággal átkozta meg Kauldert, örökre elválasztva a feleségétől és lányától a túlvilágon. Édes a bosszú, nagyon édes. Kíváncsian várom, hogy mit hoznak ki a sztoriból! Október 29-én irány a mozi, ne hagyjátok ki!
Amerikai Horror Story (5. évad)
Bár nem filmről, hanem sorozatról van szó, de a történetet nézve akár filmnek is tekinthetjük. Azt tudni kell róla, hogy a sorozat főszereplői minden évadban más szerepben térnek vissza, más környezetben, más névvel. Persze vannak új szereplők is, de a kemény mag megmarad. Vagyis az ötödik évadig megmaradt, mivel a sorozat egyik fő alakja Jessica Lange (aki a King Kong filmmel vált igazán híressé) elhagyta a horrorvilágot. Október 7-én startol Amerikában az új évad, amit még nagy titkok öveznek. Annyit tudunk, hogy egy hotelben fog játszódni, és Lady Gaga, illetve Natalie Portman is szerepet kaptak benne. Mindenesetre addig nézzétek meg az előzetest!
Nektek melyik a kedvenc horrorfilmetek?