Egyéb kategória

Ezért a bikiniért őrültek meg idén a nők

Lassan vége a nyárnak, és a meleg már csak épphogy beköszön egy-egy napra, de azért szerezzetek be egy tuti fürdőruhát, ha még nem tettétek meg! Hogy melyikre gondolunk? Hát a Trianglre!
vous - 2015.08.24.
Ezért a bikiniért őrültek meg idén a nők

Ha a név nem is cseng ismerősen, akkor is biztos, hogy láttátok már ezt a bikinit, idén szinte minden boltban kapható ez a forma, ez a színvilág. Télen, kora tavasszal már látható volt, hogy a Triangl lesz a nyár trendje, de azt mi sem gondoltuk, hogy ekkora!

A The Independent magazinban olvasott adatok alapján bátran állíthatnánk, hogy akár ez lehetne idén a legnagyobb számban eladott bikini. Naponta ugyanis ezernégyszáz darab ilyen fürdőruha talál gazdára. Ha ez a szám nem lenne elég megdöbbentő, azt is megtudtuk, hogy havonta pedig negyvenötezer ilyen bikini kerül ki a boltok polcaira.

Fogalmunk sem volt, hogy ilyen erős évünk lesz. Már tavasszal nagyon erős időszakot zártunk, és ez tovább folytatódott a nyáron.

– nyilatkozta Craig Ellis, az egyik alapító. 

Igen, ezekkel a számokkal már érthető is, hogy miért van minden második lányon a legtöbbször három színből álló bikini. A Triangl fürdőruhái egyébként nem idén születtek, a tervező már 2012-ben megalapította saját márkáját, akkor még nem is sejtve, mekkora sikert arathat. 

Érdemes tehát beszerezni egy ilyen darabot, már ha ezek után nem tartjátok túl mainstreamnek!

De mielőtt a boltba rohannátok, Nyaka Dóri, a NORIE Team stylistja segít eldönteni, melyik bikinifazon illik az alakotokhoz! 
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

5 dolog, ami miatt kislányként szívből gyűlöltétek a húsvétot
Világ
5 dolog, ami miatt kislányként szívből gyűlöltétek a húsvétot
vous - 2025.04.15.

Nem tudom, mikor, de az már biztos, hogy tönkrevágtuk a húsvétot. Nem ünneplünk már otthon, a hagyományok kiveszőben vannak, és azt sem tudnám már megmondani, mikor kezdtek zárt ajtókon kopogtatni a locsolkodók, de az biztos, hogy ez vezetett ahhoz, hogy a locsolók is inkább wellnesshétvégére mentek húsvétolás és locsolkodás helyett. 

Otthon

A WPC burkolat nemcsak szép és tartós, hanem környezetbarát is
Otthon
A WPC burkolat nemcsak szép és tartós, hanem környezetbarát is
vous - 2025.04.18.
Nőként előszeretettel tervezgetünk, ötletelünk, ha a belső terek kialakításáról vagy épp felújításáról van szó. Ugyanakkor legalább ekkora energiát érdemes fordítani a kültéri területekre is, különösen ha például egy teraszt is ki szeretnénk alakítani magunknak, amit az igényeink szerint tudunk használni.