Egyéb kategória

Segítség, összetörtem két kocsit!

Lassan már három éve, hogy van jogosítványom. Körülbelül másfél éve vezettem már minden nap, mikor sikerült összehoznom egy jókora koccanást. Anyutól reggel úgy váltam el az ajtóban, hogy csak ennyit mondott: “lassan vezess”. Én meg persze: “jaj, anyu, nagylány vagyok!”. De még milyen nagylány voltam.

vous - 2015.08.13.
Segítség, összetörtem két kocsit!

A helyzet az, hogy körülbelül 15 perce ültem a kocsiban és tartottam az iskola felé, miközben ordított a rádió, dugó volt, türelmetlen voltam és kicsit túl laza is, aminek következtében hamar meglett a baj. Egy kicsit talán gyorsabban is mentem, mint kellett volna. Belementem az előttem lévőbe, és úgy összetörtem a kocsit, hogy egy métert nem tudtam volna tovább gurulni vele.

OMG, mit tettem!

Az első gondolatom az volt, hogy mit mondok majd anyuéknak? A második gondolatom pedig az, hogy mi lesz, ha többet nem vezethetek majd? Jó gyerekhez méltóan próbáltam meggyőzni őket arról, hogy nem én vagyok a hibás. A szüleim nem hülyék. Már akkor, amikor elkezdtem magyarázkodni, tudtam, hogy egy szavamat sem hiszik el. De ők csak bólogattak és nagy megkönnyebbülésemre biztosítottak arról is, hogy emiatt nem tiltanak el a vezetéstől.

Oké, én vagyok a hibás

Azzal azért én is tisztában vagyok, hogy ha valakinek a kocsijába hátulról megyek bele, csakis én lehetek a hibás. Mert a sebesség, meg a követési távolság, meg blabla. A másik autóban ülő nő elém tolta a betétlapot, én pedig elismertem a vétkességemet. 

Forrás:
iStock

A KRESZ vajon mi?

Azt egy életre megtanultam, hogy a sebességkorlátozást jelző tábla nem azért van kirakva az út szélére, mert valaki fel akarta dobni vele a szürke beton egyszerű látványát. És azt is, hogy a követési távolságot – a megengedett sebességhez hasonlóan – be kell tartani. Bárkivel előfordulhat egy ilyen helyzet, de inkább vezessetek lassabban, minthogy valami bajotok essen! A saját hibámból tanulva, most adok néhány tanácsot, amiket valószínűleg hatezerszer hallottatok már. Ám ismétlés a tudás anyja, olvassátok el megint!

Így kerüljétek el a balesetet:

  • Tartsátok be a követési távolságot!
  • Tartsátok be a sebességkorlátozást!
  • Figyeljétek az utat! Figyeljétek a körülöttetek lévőket!
  • Próbáljatok az előttetek lévő autós fejével is gondolkodni néha, hogy ne okozzon váratlan meglepetést!
  • Két kézzel fogjátok a kormányt! (Tudom, tudom. Egy kézzel fogni menőbb…)
  • Ne ordíttassátok a rádiót!
  • Ne telefonáljatok!
  • Kössétek be magatokat!

Ezt kell csinálnotok, ha megtörtént a baj:

  • Meggyőződni róla, hogy az autóban ülő személyek nem sérültek-e meg. Ha igen, hívjatok mentőt!
  • Megbeszélni, hogy ki volt a hibás.
  • Ha nem tudjátok eldönteni, rendőrt kell hívni. Ha meg tudjátok beszélni, betétlapot kell kitölteni (aminek kötelezően ott kell lennie az autótokban).
Ajánlott cikkek