Egyéb kategória

Győzzétek le velünk az apró-cseprő félelmeiteket!

Amikor elhatároztam, hogy felmászom a Kékestető kilátójába, felnéztem a fölém tornyosuló hegesztett vasmonstrumra, és arra gondoltam, üsse kavics, ez nem is olyan magas, a fellegekben lépkedni jó, és milyen szuper lesz onnan a kilátás. Az volt. Tényleg. De odafele az út már kevésbé.
vous - 2015.08.12.
Győzzétek le velünk az apró-cseprő félelmeiteket!

Amennyire emlékszem, Segesváron a Drakula-kastélyban sápadtam le először a meredek falépcsőn. Tudjátok, amilyenek a régi padláshoz vezettek fel, ahol a korlát csak a fal. Remegett a térdem, a bátyámék meg teljesen el voltak hűlve, hogy tudok még fehérebb lenni.

Mikor a dülöngélő szerkezet első lépcsőfokára léptem, akkor szembesültem azzal, hogy ez a lépcsők leglépcsőbbike, a csigalépcső.

Hogy én attól mennyire berezeltem!

Elkezdtem izzadni, és fokonként lépkedtem felfelé, mindig erősen markolva valamit. Félúton megálltam, ott a többiek elkezdtek parázni, hogy úristen, ez billeg jobbra-balra, te jó ég, milyen magas, és tériszony így meg úgy. Én meg amiatt nyígtam, hogy hány lépcsőfok van még. Fönt pedig megkönnyebbülten álltam a lengedező monstrumon, és azon gondolkodtam, ki volt az az agyalágyult, aki ilyen szűkre, átlátszóra, csigalépcsősre tervezte meg. Lefelé persze még rosszabb volt: mindjárt zuhanok érzése, tuti, lecsúszik a lábam, aztán majd csigába csavarodva kötök ki a legalján. Lent kacérkodtam a gondolattal, hogy óceánon hánykolódó hajótörötthöz hasonlóan megcsókoljam a földet. Aztán mégse.

De jó volt fent, jó volt megcsinálni. Mert nem a félelem irányított engem, hanem én uraltam őt. Csináljátok így ti is. Mondjatok igent minden nehézségre és félelmetekre. Legyetek igenemberek!

Ti mitől féltek? Meséljetek róla!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
Otthon
Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
vous - 2025.06.23.
Egy esős reggelen talán neked is feltűnt már, milyen különleges módon találkozik a nedves, zöld növényzet a borús eget beborító felhőkkel. Ez a hangulat és színspektrum ihlette meg napjaink egyik legdivatosabb árnyalatát: a zsálya zöldet. Ez a szürkével keveredő, finom és nyugtató hatású szín elegáns megjelenést kölcsönöz bármilyen környezetnek. De miért is van ekkora sikere, és hogyan használhatjuk ezt a természet ihlette színt a mindennapokban?