Nagyjából két éve kezdődött nálunk az egzotikusállat-mizéria. Először Szlovákiából „csempésztünk” át Pestre egy félliteres üvegben két fekete halat, mollyt. Előbb befőttesüvegben éltek, aztán hatalmas akváriummá nőtte ki magát a dolog, sok-sok nemzedéknyi guppival és mollyval. Halszülések, víz alatti növénygondozás, ez mind a hétköznapok részeivé váltak. Voltunk szomorúak is, ha egy hal elpusztult, olyankor én voltam a búcsúztató, a párom mindig kifordult az ajtón azzal az ,,én nem húzom le a WC-n, mert nem bírom”-hátával.
Rászoktunk az egzotikusállat-kiállításokra is, és imádtuk. Ekkor már erősen szemeztünk a szakállas agámával és a kaméleonnal. De kicsit féltünk, mert azért ez mégse olyan, hogy hazaviszed, mert tudod, hogy akarod, hanem együttélés közben jössz rá, hogy mennyire szereted. Egy nap aztán elrángattam a párom az állatos kávézóba, és ott aztán volt minden. Aznap este fáradtan feküdtem le, de hirtelen leolvastam még a szájáról a félhomályban, hogy ő akarna egy kaméleont. Lesz egy kaméleonunk?! – ültem fel az ágyban, és hát igen. Valahogy így kezdődött. Pedig mindketten rettegtünk a tücsköktől: ő a ciripeléstől, én meg attól, hogy meg kell fogni. De nem bántuk meg.
Kiwi (ha lesz még egy, az Spenót lesz) a napfény az életünkben, és csak biztatni tudlak titeket, hogy egzotikus állatot tartani baromi jó döntés. De tényleg. Összefoglalom, miért.
Teljesen más világ
A kutyát, macskát többnyire ismeri az ember. Kiwit két hétig szelídítettem, és nagyon furmányosnak kellett lenni, hogy evésre bírjam, hogy kézbarát legyen. Ha meglátott, prüszkölt, felfújta magát, elég sokáig játszottuk a róka és a kisherceg szerepet, de megérte. Ma már simán megcsócsálom, prüszköl miatta, de már csak megszokásból.
Jellegzetességek, ami csak rájuk jellemzők: ÚRISTEN, ez tényleg színváltós!
Az arrogáns feje. A tekergőző szemei. Az, hogy ahogy sötét lesz, elalszik ott, ahol van. Akár egy levél szárán is. Brékelő mozdulatok, csigába tekergőző farok, nyelvlövöldözős játékok, vadászó üzemmód. Azért ezt nem látjátok mindenhol.
Lelki terror: a jóféle
Megkaptuk már, hogy Kiwi olyan nekünk, mint egy gyerek. Reggelente, ha munkába indulunk pont ki akar jönni, és ha magadra öltöd a legszigorúbb arcod, a szívetek akkor is ellágyul. Most nézzétek már meg.
Kiléptek a komfortzónátokból
Nincs szőr!
Igaz, van helyette ciripelő tücsök, de legalább könnyen takarítható a terrárium, és nem az egész lakásban bukkantok megtépázott ruhára, papucsra és sok-sok szőrre.
Na, meggyőztelek titeket?
Borítókép forrása: Pixabay