Egyéb kategória

„Nem tartalak fel, nem vagy szelfibot” – Hallottátok már a Wellhello új számát?

Nem gondoltam volna, de eljött a pillanat, amikor már nem az "Apuveddmeg"-et ordítom hétvégente (egész nap, minden órában, minden percben), hanem valami mást. Na, jó, annyira nem mást. Maradok Wellhello-fan, sőt, az új daluk hatására még inkább az leszek.
vous - 2015.08.04.
„Nem tartalak fel, nem vagy szelfibot” – Hallottátok már a Wellhello új számát?

Hallottátok már a fiúk új slágerét? Ha még nem, akkor most gyorsan segítek nektek bepótolni, mert nem tudjátok, mit hagytatok ki. Sőt, készítettem nektek egy Wellhello-jegyzetet és összeszedtem, mit érdemes tudni a fiúkról.

Szinte minden nap hallunk róluk, néha egészen meglepő helyeken. A minap például Scherer Péter és Janklovics Péter szavalta el prózában az „Apuveddmeg” című dalukat. Nézzétek meg, milyen menő lett.

Ám térjünk vissza a fiúkra. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én ha meghallom a számaikat libabőrös leszek. Ahogy a szöveggel játszanak görbe tükröt tartanak a fiatalság elé, nekünk, és akár saját maguknak is. Lássuk, kik is ők!

A tagok

Fluor, Filigrián, Fluorid
Azaz Karácson Tamás, aki 2011-ben robbant be a Mizu című slágerével, ami máig a fülünkben cseng. Őszintén megmondom, akkoriban csak otthon, titokban hallgattam, de már akkor is imádtam. Szóval Fluort illetően nagyjából képben voltunk. De ki is az a másik, érces hangú srác?

Diaz
Polgári nevén Csöndör László. Róla talán kevesebbet hallottunk, de ő sem újonc a zene világában. Gyerekkorában vadászpilótának készült, de szerencsénkre nem a levegőben kötött ki. Dalokat kezdett írni és producerkedett. Dolgozott többek között Caramellel és a Hősökkel is.

Miből lett a cserebogár?

Forrás:
facebook.com/elnokok/

A fiúk már évekkel ezelőtt megismerkedtek. Kissrác korukban az Animal Cannibals raptáborában találkoztak. Aztán 7 évig nem is beszéltek. Végül Fluor egy munka miatt felkereste Diazt, és rájöttek, remekül megy a közös munka. 

A srácoknak 75 ezer követőjük van a Facebookon, sőt az „Apuveddmeg”-et már majdnem 11 millióan látták a videomegosztón.
És hogy mitől működik ez az egész? A fiúk szerint a sok „zombulás”, az alázat és hogy nem foglalkoznak semmi és senki mással, csakis magukkal.

És akkor halljuk az új dalt!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Miért praktikus a 3D táblás kerítés nagyobb telkek körül?
Otthon
Miért praktikus a 3D táblás kerítés nagyobb telkek körül?
vous - 2026.08.31.
Egy szabályos, rövid telekhatár lezárása többnyire nem okoz különösebb fejtörést, de egészen más helyzet alakul ki akkor, amikor hosszú oldalakkal, több törésponttal vagy eltérő funkciójú kertrészekkel kell számolni. Ilyenkor már fontossá válik az elemek mérete, a sarkok kialakítása, a szükséges mennyiség tervezhetősége, valamint az is, hogy a hosszú vonalak végül egységes képet mutassanak.