Egyéb kategória

Szerezz örömet valaki másnak, adományozd el a felesleges ruháidat!

Téli, tavaszi, nyári vagy őszi nagytakarítás. Mindegy, minek hívjuk. Két unalmas filmnézés között úgy döntöttem, végre megvalósítom a már hetek (vagy inkább hónapok) óta tervezett programomat, és (megint) kipakolom a szekrényemből az összes ruhát, amit nem hordok. De mi legyen velük?
vous - 2015.07.31.
Szerezz örömet valaki másnak, adományozd el a felesleges ruháidat!

Nem tartom beteges kényszervásárlásnak azt, hogy szeretem a szép dolgokat és meg is veszem őket. Aztán hazahozom, beakasztom a szekrénybe és megnyugtat a tudat, hogy van. Bár azt már elég nagy hülyeségnek tartom, hogy amikor alkalmam lenne felvenni, inkább egy másik (mondjuk egy régi) mellett döntök, “ez a biztos” alapon. Ez körülbelül négy éve működik így. Viszont! Rengeteg olyan ruhával találkoztam a szekrény alján, amiket a) fogalmam sincs, miért vettem meg, b) cimkével együtt akasztottam fogasra, c) rongyosra hordtam.

Nézegettem és hajtogattam a ruháimat, kikerekedett szemekkel próbáltam visszaemlékezni, hogy az adott darabot milyen okból kifolyólag vettem meg és mi vett rá arra, hogy pénzt adjak ki érte. Csak dobáltam a hátam mögé egyiket a másik után, gondoltam, úgysincs olyan sok azokból, amikre már nincs szükségem. Miután becsuktam a szekrényajtót és megfordultam láttam, hogy körülbelül tíz nadrág, húsz felső, egy kabát, két pulóver, három pár cipő marad gazdátlanul, ha én ezeket kidobom a kukába.

A lelkiismeretem megszólított és suttogva mondta a fülembe, hogy egy, miért vettem meg ezeket, ha nem is hordtam, kettő, ki ne merjem dobni, mert ez egy kisebb vagyon, három, kezdjek vele valami hasznosat.

Nos, mivel varrni nem ma és nem is holnap fogok megtanulni, ezért az
ilyen “csináld magad ruhaátalakítós” ötletet elég hamar elvetettem.

Aztán jött az, hogy eladom. Istenem, mennyi idő és energia pár ezer forintért. Na, meg az sem biztos, hogy megveszik és csak további hónapokig foglalja majd a helyet a szekrényben. Mivel kidobni semmiképp nem szerettem volna őket, ezért muszáj volt valami értelmes dolgot kitalálnom.

Ha mindenképp pénzt szeretnétek a ruhákért, de nem akarjátok megvárni, amíg egy adok-veszek oldalon elpasszoljátok őket valaki másnak, akkor van lehetőségetek arra is, hogy azonnal pénzhez jussatok. Budapesten a Király utcában van egy üzlet, ahol átnézik, kiválogatják a ruhákat, majd mondanak rá egy árat. Ha pedig nem a pénz a lényeg, de valamit azért mégis szeretnétek érte kapni, a Facebookon van egy csoport, ahol el lehet cserélni a beadott darabokat egy másikra.

Többször láttam már ruhagyűjtő konténereket az utcákon elhelyezve, még a H&M-ben is kiraktak ilyeneket, bár azokat újrahasznosítják. Viszont a különböző szeretetszolgálatoknak bármikor oda lehet adományozni a már nem hordott ruháitokat. Ilyen például a Máltai Szeretetszolgálat vagy a Magyar Vöröskereszt, de az adomanyozz.hu weboldalán is találhattok lehetőséget arra, hogy a kinőtt, nektek már nem szükséges három zsáknyi ruha, cipő vagy játék másoknak újra örömet tudjon okozni, ahogy nektek is, mikor a boltban megvettétek.

Irány a gardrób! Segítsünk a roskadozó polcokon és másokon is!

Kép forrása: Pixabay

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Hova tűntek Budapest gyönyörű kupolái? – A főváros eltűnt épített öröksége tovább él az Animatiqua Stúdió legújabb rövidfilmjében
Világ
Hova tűntek Budapest gyönyörű kupolái? – A főváros eltűnt épített öröksége tovább él az Animatiqua Stúdió legújabb rövidfilmjében
vous - 2022.10.26.
Október 20-án tartották Az Eltűnt Budapesti Kupolák című rövidfilm exkluzív premierjét. A rendhagyó kisfilm, amely egy letűnt kor értékes tetődíszeit eleveníti fel, különleges videotechnikával készült. Az alkotásban a főváros egykori stílusát jelentősen meghatározó kupolák kelnek életre. A premier díszvendége Sólymos Sándor, Ybl-díjas építész és filozófus volt, akivel Kondacs András, a film rendezője beszélgetett a vetítést követően budapesti városépítészeti lehetőségekről, az egykori épületek, valamint a kupolák jelenéről és jövőjéről.

Otthon

4 tudnivaló, amivel számolni kell, ha kiadjuk a lakásunkat
Otthon
4 tudnivaló, amivel számolni kell, ha kiadjuk a lakásunkat
vous - 2022.11.28.
A folyamatosan dráguló ingatlanpiac bizonytalanságai miatt a bérlakások iránt évről-évre folyamatosan növekszik a kereslet, ezzel párhuzamosan a kiadó lakások száma is egyre nagyobb. A lakástulajdonosok számára ugyanis jól fizető, passzív jövedelemszerzési lehetőséget jelent, ráadásul minimális befektetéssel egy felújítás többszöröse jöhet vissza egy jó állapotú lakás bérleti díjából. A számos előny persze csak a jéghegy csúcsa.