Megvan az az étel gyerekkorotokból, amire elég volt ránéznetek, és máris felfordult a gyomrotok? Akkor jött az „anya, én ezt nem fogom megenni” mondat, amivel próbáltátok menteni a menthetőt, vagyis inkább kihagyni az aznapi ebédet. Olyan ételeket gyűjtöttem össze, amiket én rettenetesen utáltam kiskoromban, és semmiért cserébe nem ettem volna meg. Inkább a szobafogság, de tényleg. Lássuk!
Spenót
Zöld színű, levelekből készült trutyi, aminek már a látványa sem túl biztató. Ami számomra meglepő, hogy felnőttkoromra mégis megszerettem. Azóta tudom, hogy nem létezik lehetetlen, ha én megszerettem a spenótot, akkor bármi megtörténhet.
Kelbimbó
Vasárnapi ebédnél ültök a családdal az asztalnál, a menü: húsleves. Az asztal közepére kerül egy tál telis-tele zöldségekkel. Van ott minden: répa, karalábé, krumpli, majd megpillantotok egy apró zöld, leveles valamit a tányér szélén, ami nem túl kecsegtető látvány. Ekkor hangzik el a bűvös mondat édesanyátok felé:
Fúj, anya, ez mi?
Amire hirtelen ő sem tud válaszolni, csak ennyit:
Edd meg kincsem, nagyon finom!
Na, azt várhatod…
Gomba
A gomba az a kaja, amivel sem gyerekkoromban, sem most nem tudok megbarátkozni. Még hozzányúlni sem nagyon szeretnék. Egyszer kóstoltam meg, de azt hiszem, egy életre elég volt. Mi vele a problémám? Nincs olyan jellegzetes íze, mint a többi zöldségnek, csak egy ízetlen valami. Ráadásul bizonyos fajtái mérgezőek. Na, itt kezdődik a másik probléma…
De vajon miért szeretjük meg később mégis ezeket az ételeket?
Alapvetően úgy születünk, hogy kedveljük az édes ízeket, ezzel szemben nem szeretjük a keserűt vagy a savanyút. Majd a születés utáni két évben képesek vagyunk bármit megenni, amit csak elénk raknak, még nem válogatunk. A válogatás csak ezután kezdődik, amikor reflexszerűen kezdünk félni mindentől, ami új és még nem kóstoltuk, éppen ezért fontos, hogy minden ételt többször kóstoljunk meg életünk során, mert idővel megszerethetjük.
Több kutatás is azt bizonyította, hogy asszociációk alapján nem szeretünk valamit. Ha mondjuk két ízt keverünk össze, amiből az egyiket nem szeretjük, de a másikat igen, akkor nagyobb a valószínűsége, hogy emiatt a nem szeretett ízvilágot is megkedveljük.
Én gyerekként nem túlzottan szerettem sem a spenótot, sem a cukkinit vagy a padlizsánt, de most mindhármat szeretem, és nem is értem, hogy miért csináltam belőle akkora ügyet, amikor egy falatot kellett ennem belőlük. Mi a tanulság?
Kóstoljatok meg mindent többször az életetek során, hiszen ahogy édesanyáink mondták:
Olyan nincs, hogy nem szereted. 🙂