vous - 2015.07.23.
Ha visszaemlékszem, gyerekkoromban nyáron a szüleim mindig leküldtek a nagymamámmal a Velencei-tó melletti nyaralónkba. Ahol igazából semmit nem lehetett csinálni, mert nem volt játékunk. Kénytelenek voltunk az öcsémmel feltalálni magunkat. Persze mama is mindent megpróbált, hogy szórakoztasson minket, hiszen nincs rosszabb, mint egy unatkozó és nyűgös gyerek. Mikor kifogytunk a szívószálból, mikor már az összeset feldaraboltuk, és nyakláncot csináltunk belőle, mikor az összes penne tésztából ajándékot fűztünk az anyukánknak, újabb ötletekre volt szükség.
Oké, a hercegnők nem kardoznak, na de a hercegek annál inkább! És egy jó testvér mindenben benne van, még ha sírás is a vége. És mi is lehetne egy gyereknek jobb szórakozás, mint botokból lett kardokkal csapkodni a másikat?
Ha esett az eső, sajna kénytelenek voltunk a lakásban feltalálni magunkat. Mama pedig besegített, játékot gyártottunk. Ahogy az a sóliszt gyurmának a nevében is benne van, nem kellett hozzá sok minden, csak só, liszt és víz. Ez pedig hova vezet? Természetesen ahhoz, hogy hatalmas kupi közepette kezdjük el gyúrni és tekergetni a nyúlós, ragadós gyurmát. Aztán meg nagy büszkén felállunk, és mindent otthagyunk. Na jó, születtek azért extravagáns művészi darabok is.
Nincs is jobb nyáron, mint mikor vízzel megtöltött lufikkal dobáljuk egymást futkározva, menekülve és visítva. Ha nem volt lufi, egy zacsi is megtette. Sőt, abban még több víz volt, így még komolyabbra és viccesebbre sikeredett a csata.
Az oviban kezdtük, majd otthon is megcsináltuk. Összeszedtünk egy csomó, fáról lehullott levelet, és felragasztottuk őket lapokra, hazavittük anyuéknak, akik a csodálattól elájulva tették fel a hűtőre, majd később inkább annak a tetejére. Sőt, a levelekből szuper leveseket is főztünk a mama fazekaiban a tűzhelynek kinevezett kisszéken.
A szemetesbe kerülés előtt még húzzunk le egy bőrt a PET-palackokról. Mert ezzel is lehet festeni, nem is akármit és nem is akárhogy. Hogy vízfestékkel vagy temperával, az már szinte csak részletkérdés. Elég volt az üveg alját bekenni jó vastagon, és a papírra nyomni a palackot. Szép színes festmények születtek, amik még mindig ott vannak anyu „a gyerekeim alkották” dobozának alján. Csak aztán tudja megkülönböztetni a krumplinyomdástól!
Most így visszagondolva és anyut hallgatva, mennyi mindent csináltam kiskoromban, egy dolog azért feltűnt. Összevissza ragasztottam meg hercegnősködtem, festettem, gyurmáztam. És annyira jó volt. Butaság, hogy a gimnáziumi éveket sírjuk vissza. Én négyéves akarok lenni!
